Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
III. Iskolamulasztás. Az 1868. évi népiskolai törvény nem csupán a szorgalmi időt határozza meg, hanem arról is gondoskodik, hogy az iskola a tankötelesek által minél kevesebb mulasztással látogattassék. E célból büntetéseket állapít meg, melyek szóbeli intésen kezdődvén, 50 krttól fokozatosan emelkednek, de csak 4 írtig. A büntetés alkalmazásának mikéntjét azonban nem határozza meg, s ugyanazért a gyakorlat nagyon messzetévedt a törvény intentiójától, és pedig a tanügy kárára. Mert mi az eddigi gyakorlat ? A tankötelesek mulasztanak fél és egész napokat, sőt heteket is ha tetszik. A tanító urak jegyzik a mulasztásokat, s az ezekről szóló kimutatást minden 15 napban megküldik a községi elöljáróságnak. Ennek hű gondviselése alatt minekutánna jól kipihente magát, és ha még el nem tévedett, továbbíttatik a tanfelügyelőséghez, hol gondosan összegyűjtetvén, mikor már jól felszaporodott, összeszámíttatik az egész restantia, minden fél napot 50 krra becsülve, s ekként egy-egy mulasztó gyermek javára olykor 20—30 s több forint is több esík. Valódi iskolai takarékpénztár. Minthogy pedig falun mint városon a szegény embernek van legtöbb gyermeke, minthogy továbbá a szegény ember gyermekének nem szokott lenni téli ruhája, s annálfogva legtöbbet az mulaszt: a büntetéspénzből is legtöbb a szegényekre esik. A föls/ámítás megtörténvén, a hosszú liszta kiküldetik a behajtás végett a községi elöljáróságnak. Van aztán hajsza, de nagy, fenekestül fordul fel az egész fa'u, s ha aztán előadja migát az az eset is, higy abból a másik iskolából, melynek különkülön törvénye vany nem jelentetett be mulasztás: akkor jaj annak a papnak, a ki olyan zsarnok. Egymást éri a szemrehányás, de akad fenyegetés is: oda térünk, hol nem bánnak oly pogányul a szegény emberrel. így volt eddíg. Én azt hiszem, hogy a törvény midőn pénzbüntetést szab a mulasztásra, célja nem minél több pénzt harácsolni az iskolai pénztár javára, hanem a mulasztások számának minél kevesebbre leszállítása. Ez azonban az eddigi gyakorlat szerint nem történhetett meg, mert hiszen mikorra a büntetés alkalmaztatott, már akkor a sok mulasztás végbe ment. Miként lesz jövőre ? Azt hiszem hogy nem sokkal jobban, mert Pest-Kiskunmegyének 1886. évi vég/ése egy lépéssel közelebb megy ugyan a törvény intentiójához, midőn 6-ik sz. a. azt mondja: »a községi elöljáróság szigorúan odautasíttatik, hogy a fél-fél havonkint beküldött mulasztási kimutatásban jelölt igaztalanul mulasztók szüleivel szemben, az ív beküldése előtt, 10 nap alatt az ott kívánt intézkedéseket tegye meg«, ámde e végzés is huszonöt napot enged a mulasztásra. Mi lenne tehát a teendő? Az, hogy a legelső mulasztásnál rögtön alkalmaztassák a törvény, és pedig úgy a mint írva van : először szóbeli intés, s ha ez nem használ, az 50 kr büntetés. Ennél csak ritka esetben lesz szükséges tovább menni, mert tapasztalásom szerint nem a büntetéspénz mennyisége, hanem a törvény pontos alkalmazása az, a mi üdvösen imponál. A túlhajtott büntetés elkeserít, de az idejében és módjával alkalmazott térít és javít. Földvári László, lelkész. T A R C A. A tudományos s különösen az egyháztörténelmi seminariumokról. (Folytatás.) 4 A tudományos seminariumok a felső oktatás céljának keretében, különösen a theol. intézeten. A keretbe illesztés dolgaival — az eddig mondottak a'apján — hamar végezhetünk. A határozó itt mindeneseire a felső oktatás célja megállapításánál elfoglalt álláspont. A gyakorlat emberei — a kik sok szükséges dologban nagy idealismust látnak — a tudományos seminariumokat nagyon nélkülözhető intézményeknek fogják mondani; »bonum« vagy talán »malum supperaditum«-nak. Kell is a temetni, keresztelni, esketni s prédikálni tudáshoz tudományos seminariumi iskolázottság ! Csak a tankönyvek vagy collegiumi füzetek tartalmával tudjon a vizsgálatok alkalmával beszámolni a tanítás tárgyaival el- s túlhalmozott »szegény* theologus, a kinek untig elegendők a homiletikai s katechetikai gyakorlatok — seminariumúl! — S a gyakorlat embereinek mi igazat adunk, az ő szempontjukból, azaz, ha belehelyezzük magunkat az ő — természetesen nem helyeselhető — álláspontukba. Azon színvonalon, melyre ők — a tudományok derekas ápolásának mellőzésével — a felső oktatás célját helyezik, valóban felül ütik meg a mértéket a tudományos seminariumok. Az előadásokat szorgalmasan megtartó tanár s az előadásokat szorgalmasan látogató és hallgató tanuló azon kezesség, s feltétel, mely alatt — szerintök — a felső tanintézet felvirágzása biztosan várható. Hát hiszen csak várják e virágzás tavaszát ! Tekintve azt, hogy magyar protestáns egyházunk tudományosság dolgában — általános beismerések szerint — igen nagyon hátra van, főleg Németországgal szemben; tekintve ugyancsak azt is, hogy maga hazánk »geographiai fekvésénél fogva fennmaradása érdekében, versenyre van kényszerítve államélete minden terén . . . tehát a közmívelődés mezején is; mely verseny annál nehezebb reánk nézve, minthogy a külföld több százados múlttal előz meg bennünket, kiknek nemcsak haladnunk, de azokat utóiérnünk is kell« 3 4 ) : nekünk valóban elodázhatatlan kötelességünk a tudományok fejlesztésére, illetve fejlettségére minden erőnkből törekednünk. Teszsziik-e ezt, ha a felső tanintézetekben — tehát sorban a hittudományiakban — nem látjuk a tudományok fejlesztésének igen alkalmas színhelyeit, műhelyeit? Óvakodjunk azonban mindig az egyoldalúságoktól! így az idealistikus felfogástól, melynek embereiről — mint azt már fentebb ís szóvá tettük — elmondhatni, hogy szintén sok szükséges dologról megfeledkeznek. Nem is lehet az azoknál másképen, a kik a tudománymívelő akadémiáknak feladatát összetévesztik a tudománytanító akadémiák hivatásával, hol a professor, mint egyenrangúakhoz szól, tanítványaihoz, szerintök. Hogy az idealistikus rendszer a tudományos seminariumokat nemcsak nem zárja ki a felső oktatás mezejéről, de sőt ellenkezőleg nekik fényes, domináló helyet jelöl ki, mi hasznai Mikor ez nem a köznek javára, hanem egyeseknek, azoknak a kiválasztottaknak pedig veszedelmére szolgál. Veszedelmére? Hát igen. Mert a mint nem kép-34 ) Olv. Fodor József: »A harmadik egyetem kérdése* a Magy. Tanügyben XII, k, 4. f, 169. 1.
