Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-04 / 36. szám

nálnak. Ha pedig mégis fenntartjuk jövőre is, az exclu­sivitás terére ne lépjünk vele, hanem az atyafiúi szere­tetnek, a testvériségnek nyissunk itt is utat. Különben az egyetem javaslata győzött. Olvastatott a soproni országos fegyintézet lelké­szének évi jelentése. Jövőre a püspöki jelentésben foglal helyet. Dunaföldváron a lelkészi és tanítói hivatal egyesí­tése kimondatott. A délutáni esketés engedélyezésére kimondatott, hogy szükség esetén esperesi engedélylyel teljesíthető. Tolnában alesperesi hivatal (Dunántúl az első ilyen intézmény) szerveztetik, melynek hatásköre inkább a tanügyre terjed ki Régi tengeri kígyója a dunántúli ev. egyházkerü­letnek, a kerület és tolnai egyházmegye közt az 1875. előtti időkből fennmaradt tetemes tartozás-hátralék az egyházmegye részéről. E rendezetlen állapotnak tisztá­zása mindkét félnek rég érdekében állott volna már, de csak húzódott, halasztódott. Most Tolna komolyan akarja. Vegyes bizottság kiküldését kéri. Megadatott neki ez alkalom is. Es mert Tolna komolyan akarja, bizonyos, hogy nem múlik el hét tél, hét nyár, az odiosus iigy rendezve lesz. Több kisebb indítvány letárgyalása után az elnök­ség szívélyes szavai után emez örökre emlékezetes jubi­leummal összekötött egyházkerületi közgyűlés az elnök­ség éltetésével bezáratott. Bognár Endre. Önvédelem. (Folytatás.) Köztudomás szerint ugyanis a tiszántúli egyház­kerület a régi énekeskönyv dallamainak csak G vagy Violin kulcs szerint történendő átírását, nem egyszers- ! mind azoknak a »mai zenerendszer alapján* leendő át­tételét rendelte el. S valóban a lehető legegyszerűbb s legkönnyebb feladattal állott szemben az, ki ezzel meg­bízatott ; mert semmi mást nem kellett volna tennie, mint a G kulcsot kiírván, a negyedik volnalra írt C ku'.cs hangjegyeit egy fokkal lejebb, a harmadik vonalra írt G kulcs hangjegyeit pedig egy fokkal feljebb he­lyezni, az itt-ott láiható b előjegy is kiíratván. Ez egy­szerű eljárás folytán a dallam meghamisítatlan alakban, a legegyszeiűbb hangjegyzéssel egyszersmind a gyüle­kezet hangterjedelmének megfelelő hangkörben lett volna szemlélhetővé téve. De nem így történt. Hanem a dal­lamok új hangjegyekkel ugyan, de a régi zsoltárhang­jegyzések figyelmen kívül hagyásával a dur és moll scálák követelte előjegyzés mellett a környékbeli nép­használat után lettek leirva ; miből aztán a következő sarkalatos hibák származtak: 1) Az új hangirás nem mindenütt a régi dallamot adja vissza. 2) Sok éneknél két-három e'őjegy használtatván, a dallamok leolvasása — ellentétben a régi egyszerű hanjegyzéssel — felette nehézzé tétetett. A régi énekeskönyvekben ugyanis a dallamok az egyházi hangnemekben Íratván, akármely hangnemből kellett is énekelni, a félhangok mindig az E—F és H—C vagy ez utóbbi helyet A—B közé estek. Az énekesnek csak arra kellett figyelni, hogy ezen hang­jegyek közt félhangot, másutt mindenütt egész hangot énekeljen, s így —- mint tanuló koromból emlékezem — könnyűséggel énekeltünk hangjegyről minden zsoltár­dallamot. Most, ha a revidiált. énekeskönyvből akar valaki énekelni vagy tanítani, meg kell 24 scálát találni, vagy ezek közül a revidiált Enekeskönyvben található hangnemek szerint 13-at, a mely scálákban a félhangok mindig más-más hangjegyek közé esvén a rátermettek­nek is kínosan nehézzé, a középtehetségűeknek pedig épen lehetetlenné tétett a dallamok hangjegyről való olvasása. Ezért van, hogy a képezdékből kikerült tanítók közül kevesen tudnak hangszer nélkül hangjegyet olvasni, annál­kevésbé tanítani. 3) A régi hangnemekben mozgó dalla­mok nem hangviszonyaiknak megfelelő előjegyzésben ré­szesülvén, a legszembeötlőbb ellenmondás s értetlenség nyilvánul a hangirásban. A dori dallamok például a moll, a mixolydiak pedig a dur scála hangviszonyai sze­rint előjegyeztetvén, a dori d dlamoknál a hanglépcső hatodik fokára eső hangot az előjegyzés ellenére min­denütt emelni kelletett (VIII., IX., X, XX., XXXIII., L, LXXXVIII, XCI., XCII, CIV., CXXV., CXXVIII. stb ), a mixolydi dallamoknál pedig a hetedik lépcsőre eső hang mélyítésére volt szükség (XIX , LVII., CIII., CXIII., CXVII. stb.). Méltán kérdezheti a figyelmes szemlélő, miért van a revideált Énekeskönyvben a IX., LXXXVIII., XCII., CXXVIII. stb. énekeknél kiírva a b előjegy, ha az a dallam folyamán sohasem érvényesül, miért van továbbá a második kereszt a XIX. és LVIII. zsoltároknál kitéve, holott azt a dallam folyamán min­denütt törölni kelletett ? Ellenben miért nincs kiirva a második kereszt mindjárt a vonalzat elején a X, XX, L, CIV, CXXV. stb. zsoltároknál, mikor itt a dallam­ban egy pár hang kivételével mindig Gis fordul elő ? Vagy vegyük a CXLV. zsoltár dallamát, miért nincs itt még két kereszt a Gisz és Gisz kiírva, holott az egész dallam folyamán mindig Cisz és Gisz, ellenben C és G soha elő nem fordulnak? Az új zene mely törvénye kö­vetelte ennek egy kereszttel előjegyzését ? A jelzésből vagy kemény G, vagy lágy E hangnemre kell követ­keztetnünk, holott a dallam összhangosításánál soha ke­mény G, sem lágy E hangzat sehol elő nem fordulhat! Oly kérdések ezek, melyek »az új* zenerendszer alapján egyátalán nem, hanem csakis az egyházi hangnemek szorgalmas tanulmányozása mellett a régi hangrendszer alapján lehet megfelelni. S a felelet meg is található mire sem méltatott ismertetésemben, hogy a mennyiben »a dori a moll scála hangarányaitól csak emelt hatodában tér el, a mixolydi pedig a mélyített hetedű dur scálának felel meg : a dórinak egy 5-vel kevesebb, vagy egy ke­reszttel több előjegye van, mint az ugyanazon alaphangú moll scálának, a mixolydi pedig egy 5-vel több, vagy egy kereszttel kevesebb előjegyet kap, mint az ugyan­azon alaphangú dur scála « Ilyen kiegyenlíthetlen ellen­tét levén tehát az uj és régi zenerendszer, illetőleg hangrendszer között, másfelől a zsoltárdallamok csakis az egyházi hangnemrendszer alapján levén megérthetők, bátran lehet állítani, hogy rövid ismertetésemnek még a revideált Énekesköny dallam átírásánál is nagy hasznát lehetett volna venni. A német lutheránus atyafiak is megpróbálták egy időben a régi dallamokat » modernizálni*, de bizony nekik sem sikerült az. És mily csodálatosan ráíllenek az új zenerendszer alapján készült revidiált Énekeskönyvre a tiszteletreméltó Lehmannak s/avai, pedig azok a revi­diált Enekeskönyv megjelenése (1877) előtt 19 évvel (1858) írattak (Harmonie- und Compositionslehre 165. 1.): »Die altén Kirchentonarten áussern in ihren Chorálen eine merkwürdige, grosse Kraft, einen ernsten, feierli­chen Character, einen ganz besondern, eigenthümlichen Geist. Es wáre mithin Sünde, letztere dieser Eigen­schaften, berauben zu wollen. Und doch gab es eine matté, glaubenslose Zeit — sie lebt leider jetzt noch in

Next

/
Thumbnails
Contents