Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-04 / 36. szám
mellékcél kizárásával egyedül a tudomány« : kölcsönhatás köztük van azért. A tudománytanító akadémiák — igenis — nem úgynevezett tudományos akadémiák, de — a mire a gyakorlat emberei nem gondolnak — azoknak előcsarnokai. S mi avatja őket azzá ? Kiváltképen a tudományos seminariumok! S itt megint csak Schleiermachert kell megszólaltatnunk. »Der wissenschaftliche Geist, der durch den philosophischen Unterricht (mi alatt ő az egyes szaktudományoknak philosophiai szellemben kezelését érti) geweckt ist, . . . muss seiner Natúr nach auch gleich seine Kráfte versuchen und iiben, indem er von dem Mittelpunkt aus sich tiefer in das Einzelne hineinbegibt, um zu forschen, zu verbinden, eigenes hervorzubringen und durch dessen Richtigkeit die erlangte Einsicht in die Natúr und den Zusammenhang alles Wissens zu bewáhren. Dies ist der Sinn der wissenschaftlichen Seminarien und der praktischen Anstalten auf der Universitát, welche allé durchaus akademischer Natúr sind. Dali er auch beide Benennungen wieder in die Universitát hineinspielen, und sie ojt hohe Schule genannt wird, und dann wieder Akademie. Daher es Unverstand ist zu behaupten, Universitaten dürften solche Anstalten nicht habén, weil sie nur fiir Akademien gehörten.o. (I. m. 39. 40. lap). 3. A tudományos seminariumok mivolta, jelentősége, előadásokhoz való viszonya s főbb feltételei. A tudományos seminariumoknak mint a tudományok számára új nemzedéket nevelni hivatott s e végből a tudományok mélyebb s önálló tanulmányozásának módjára vezető 2 0 ) intézményeknek sorsát a tudományosság terén nyilvánuló haladás vagy tespedés határozza meg. Az egyetemi tanítás hanyatlása idejében s helyén, pl. a XVI. században Bécsben, hol az elzüllött egyetemi tanárok fizetését hivatalnokok kapták s a tanulók lakásait vándorlegények foglalták el, tudományos seminariumok, vagy azokhoz hasonló institutiók virágzásáról idea sem lehetett. Ily dolgok tavaszának előkészítése azon mozgalmakkal van szerves, kapcsolatban, melyek által első sorban a természettudományok, s azután lassan a többi discipÜnák föllendülése bekövetkezett: a theologiában a scholastika helyét tudományos nyomozások foglalák el, midőn a történet oldalán a. Genealógia, Heraldica, Chronologia, Numismatika megjelent, midőn a theologiával együtt a jogtudományra is, a nyelvészet és történet lángjain való megtisztulásnak azon kora virradt föl, melynek horizontján ott látjuk Kantot, a »professort«, hirdetve, hogy tanítványai nála nem philosophiát, de philosophálni fognak tanulni. De még a »philosophikus«-nak hívott XVIII. század is" sok kívánni valót hagyott fenn. Különösen minálunk. így pl. az egyetemi történeti előadások inkább a szembeszökő külső tények, a zajos események schemalis rövidlegességének- tollba mondására szorítkoztak, semmint a történeti eseményekből való bölcseleti igazságok levezetésére. A pragmatismus üres szólam volt, mely nem kutatta az ok és okozat közötti összefüggést, s azt a reciprocitást, mely a külső események viszonyában nyomozható. A nevek és számok dominálták a tananyagot, úgy hogy itt is az emlékező tehetség fejlesztése, nem az itélet önállósítása volt a főcél. A történelem z0 ) Lubrich Á. »A középtanodai tanárok paedag. kiképzéséről« 1871. 5. lap. puszta adattár s jó mnemonikai gyakorlószer, de nem tudomány s főleg nem reflektiv tudomány volt.2 1 ) A felső oktatásnak nagyrészt a »Ratio Studiorum«ban gyökerezett bajain, melyeket a josephinisdkus aera a rögtön beállított tanszabadsággal kevésbe mult, hogy nagyobbra nem növelt, alaposan segíteni akart a »Ratio Educationis«, melynek főleg 1806. évi másodizben való kiadása által a tanulmányi szervezetben létesített változás tényleg lényeges volt. így a pragmaticai történelemmel egybe lőn kapcsolva a diplomatica s heraldica, i nem különben a numismatica s sphragistica. A történetet nem csupán mint a tények és adatok tárházát, 1 hanem mint az államok nemzetközi összefüggésének magyarázó forrástudományát kívánta az új rendszer tekintetbe vétetni. (V. ö. Ortvay i. m. 26. lap, hivatkozással a Rat. Ed, Sect. IV. C. I. § 95-re). S midőn a történet nem csupa név- és évszámsorozat, nem hus- és életnélküli csontváz, nem egyes különálló tényeknek s eseményeknek halmaza minden szellemi kapocs nélkül: akkor már lehet annak tudományos kezeléséről szó. »Die Geschichte lehrt keinen etwas, der sie nicht zu befragen versteht.« A történet szellemében írt kézikönyvek és szakmunkáknak van meg gyümölcsöző hatásuk, s lehet meg a kathedrán tartott előadásoknak jó eredményök. S a mi a történetről, ugyanaz áll s mondható az igazságra törő hatalom egyéb ágairól is, melyek mind hasonló fejlődési fokozatokon emelkedtek. így például a jogtudomány minálunk nagyot haladt akkor már, midőn a hazai Törvénytár s Verbőczy Tripartitumának sovány kivonata helyébe a jogi igazságok rendszeresebb megismerése, oknyomozó vizsgálása lépett. A tudományok előrehaladásában, az igazság javáért történő átalakulásában rejlik azok seminariumi gyakorlatának jogosáltsága, szükségessége. És — hála Isten I •— manapság állunk már ott, hogy — úgyszólván — köznézet az, hogy az egyetemi (vagy akadémiai) hallgatóra nézve a kézikönyvek tartalmának elsajátítása, jeles szakművek olvasása, de még bárminő minta-előadásnak is hallgatása nem elég magában véve. Az ismeretek puszta közlését korunk kiegészíteni kívánja még. Sőt — mondja Szamosi (már idéztük beszédjében) -— bizonyos túlzással (oly professorra gondolva talán, ki sem személyiségével, sem szavával hatni nem tud), az elméleti előadások nem is mondhatók mindig elkerülhetlenül szükségeseknek. Kitűnő kézikönyvek, alapos szakmunkák pótolhatják az elrepülő szót, sőt bizonyos tekintetben előnynyél is bírnak felette. Az a mi a legnélkülözhetlenebb, még pedig nemcsak az u. n. kísérleti tantárgyakban, hanem kivétel nélkül valamennyiben, az a tanár s tanítványok közötti közvetlen érintkezés a gyakorlatok-1 ban. Ezek feladata úgyszólván a tudomány szentélyének ! megnyitása, ezek feladata a tudományos vizsgálódás és kutatás módszerének megismertetése. Ezekből a gyakorlatokból •— nevezzük meg: tudományos seminariumokból — terjedt ki a valódi tudomány, ezek a gyakorlatok nevelték és nevelik a jelenkor tudósait. S valóban bajos is volna kétségbevonni egyoldalúságát azon felső oktatásnak, mely csak a receptivitast foglalkoztatná, s a spontaneitást kielégíteni s fejlesztem elmulasztaná. A tételek puszta átszármaztatását Zeller — Aristoteles után — (i. m. 7. 1.) oly kézműves eljárásához hasonlítja, a ki tanulni akaró inasának kész darabok készletét adja kezébe, a helyett, hogy őt azoknak készítése módjával megismertetné. 21 ) Olvasd : Dr. Ortvay Tiv. »Száz év egy hazai főiskola életéből « -24., 25. lap.
