Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-28 / 35. szám

fogásukat a hunyadmegyei ref. gyülekezetek számára tisztelettel kikérnem. A magyar reformált egyház, igénytelen nézetem szerint, többféle módon gyámolíthatná, a szegénységgel küzdő hunyadmegyei gyülekezeteket felekezeti és nemzeti missziójuk teljesítésében. Nevezetesen: Ha meglévő papi és tanítói állomásainak jövedel­mét, ott, a hol 600, illetve 300 forintot el nem ér, állandóan rendszeresített segélylyel, legalább ennyire föl­emelné. Ha a pusztulófélben levő templomainak, iskoláinak, papi és tanítói lakjainak kijavítására elegendő és gyors segélyt nyújtana. Ha a vallás és a templomi énekek tanítását, fő­ként az állami és a községi iskolákban, alkalmas tan­terv és kézikönyvek készíttetése, tankönyvek és más valláserkölcsi népies olvasmányok ajándékozása, nem­különben a tanítással foglalkozó lelkészek és tanítók illő és méltányos díjazása által szélesebb körűvé és sikere­sebbé tenni segítene, úgy amint azt püspökünk, illetve igazgató-tanácsunk pár év előtt meg is kezdette. Népünk sokkal szegényebb, hogysem gyermekeinek taníttatására jelentékenyebb áldozatokat hozhatna. Nem egy gyüle­kezet van olyan, hol a szülők, még konfirmátiói kátét és énekes könyvet sem vehetnek gyermekeik számára. Igen nagy jót tenne azért reformált egyházunk főható­sága, ha az ilyenek részére, valamely alapból kéziköny­veket osztogatna, valamint ha a valláserkölcsi népies olvasmányokat terjesztő szerkesztőségek és társulatok is, e tekintetben segítségünkre lennének. És végül Ha a népesebb falusi gyülekezetek körében, a lelkész felügyelete és a tanító gondozása alatt, legalább a nyári szünidő folyamán gyermek-menhelyeket létesí­tene, saját és a kultur-egylet segélyével. De erről később. Most még egy igen lényeges és fontos támogatást említek fel, melynek kieszközlése a közigazgatósági ha­tóságoknál, illetve államunk törvényhozó testületeinél, szintén egyházunk főhatóságainak dolga. Értem a vasár­nap megszentelését. Míg népünk szabadon dorbézolhat még vasárnap délelőtt ís a kocsmában s büntetés nélkül végezhet hétköznapi munkákat úgy otthon, mint a me­zőn, míg maga az intelligentia és a közigazgatási ható­ságok is minden politikai párt- és községi gyűlést az Isten tiszteletére szánt vasár- és ünnepnapokon tartat­nak meg: mindaddig üresek lesznek templomaink, ha angyalok nyelvén hirdetjük is az Isten igéjét. És ennek nemcsak valláserkölcsi, hanem viszonyaink között, nem­zetiségi tekintetben is jelentősége van. Ha népünk nem jár a templomba, hol magyar szó és magyar ének hang­zik : ugyan hogy ne felejtené el az iskolában tanult nemzeti nyelvet?! mikor felnőtt korában magyar szót hallani, a templomon kívül, sehol és soha alkalma nincs. Bizony ideje lenne már a vasárnap megszentelésének nagyfontosságú ügyét a törvényhozás útján diadalra juttatni. Az »Erdélyrészi magyar közművelődési egyesület nek s a vele szövetkezett magyar társadalomnak is bőven kijut a munkából és az áldozatból, ha — miként programm­jában említi — első és legszentebb feladatának a magyar érdekek védelmezését tekinti. Kár, hogy felekezeti súrló­dástól félve, az egyházak segélyezését csak cum grano salis óhajtja teljesíteni s legfőbb feladatául új iskolák, kisdedóvók és pénzintézetek létesítését tűzte ki, amikre pedig nekünk Hunyadmegyében alig van szükségünk. Új iskolák felállítása első sorban az állam feladata; kisded­óvókra csak a városokban, új pénzintézetek létesítésére pedig, melyekből már is több van az elégnél, semmi szükségünk. Nagyobb és jobb szolgálatot tenne az »E. M. K. E.« a hunyadmegyei magyarságnak, ha: Gyermek-menhelyeket állítani segítne minden el­oláhosodott magyar községben, melyeknek költsége leg­kevesebb lenne. Nem kisdedóvó-intézetekről vagy Frőbel­kertekről van itt szó, melyek csak nagyobb városoknak valók, hanem egyszerű gyermek-menhelyekről, hová a tavaszi munkák megkezdésétől az ősz végéig, küldené gyermekeit a mezőn dolgozó falusi nép. Egy kis házikó, melynek árnyékos udvara van, vagy maga az iskola, mely ilyenkor úgy is üresen áll, alkalmas helyiségül szolgálna a gyermek-menhelynek. Egy jóravaló magyar asszony, vagy szükség esetén a tanító neje, csekély díjért végezhetné a gyermekekkel való beszélgetés és játszadozás munkáját. Évenkénti 50—IOO frttal bámu­latos eredményeket lehetne így elérni minden község­ben, hol az iskola tannyelve s a lakosságnak legalább fele része magyar. Sőt okkal-móddal a többiekben is, a hol magyar nyelvű állami vagy felekezeti iskola és református templom van. Mert az itt félig-meddig el­sajátított magyar' nyelv az iskolában teljes birtokukká válnék, a templom pedig az elfelejtésnek útját állaná. Hasonlóképen jó szolgálatot tenne az egyesület, ha a fajunkhoz tartozó iskolaköteles szegény gyermekeket ruhával, lábbelivel stb. ellátná s ezáltal a magyar nyelv elsajátítását rájok nézve lehetővé tenné. Százakat tesz ki megyénkben az olyan szegény gyermekek száma, akikre nézve az iskolábajárás, kivált csikorgó télen, sőt az ezt megelőző erős és sáros időszakban is, a lehetet­lenséggel határos. Egy pár csizma, egy darócból készült téli kabát minden hatósági kényszerítésnél többet érne az iskolábajárás gyakorlását illetőleg. Ugyancsak a kultur-egylet feladata lenne a magya­rosítás terén kiváló érdemeket szerzett tanítók megjutal­mazása, a jó magaviseletű, de szegény sorsú földmíves és iparos ifjaknak pályájuk kezdetén való fölsegélése, a sok gyermekű családapák gyámolítása stb. stb., amit e cikk keretében fölsorolni sem lehetne. És a társadalom ?! Ez segédkeznék az egyházak­nak és a kultur-egyletnek minden jóravaló munkában, anyagi és erkölcsi gyámolításával, ép úgy, mint eddig is tette. FőtÖrekvése azonban csak kettő lehet. Egyik a nemzeti tudat folytonos ébrentartása, másik az állam, az egyház és a közművelődési egyesület magyarosító intéz­ményeinek minden oldalról való támogatása. Gátot vetni azon rossz szokásnak, hogy a magyar ember oláh leányt vegyen feleségül, s lemondani régi politikájáról, idegen ajkú emberekből alkotni össze cselédségét és érettök elferdítse, elfelejtse édes anyanyelvét. így aztán, ha mindenki megteszi a magáét, ha az állam, az egyház, a kultur-egylet és a társadalom a ma­gyarosítás szent céljától lelkesítve, közös erővel mun­kálkodnak egy jobb és boldogabb jövendő megteremté­sén : akkor a hunyadmegyei magyarság is rövid idő múlva, hálatelt szívvel adhat hálát az Istennek, hogy : »Kemény próbára tettél, óh Uram ! mindazonáltal el­veszni nem hagytál engemet. Legyen áldott érette szent neved !« Szőts Sándor, dévai református lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents