Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-28 / 35. szám

A hunyadmegyei magyarok eloláhosodása és a református egyház. (Harmadik közlemény.) A fő kérdés ez : miként lehetne az eloláhosodás processusdnakutját állanis a már eloláhosodott véreinket visszamagyarosítani ? De előbb lássuk : kik és mit tettek idáig e fontos nemzeti ügyben ? 1867 előtt s kiváltképen az absolutizmus idejében senki se ápolta itt más a nemzeti nyelvet és szellemet, mint egyedül a reformált egyház, illetve ennek gyülekezetei. Ezek templomai és iskolái őrizték meg a mai kor számára a magyar nyelvet és szellemet. Bár nagy szegénységgel, sőt nyomorral kelle küzdeniök, a legkritikusabb időben is emberül megállották helyeiket. Papi és tanítói állomásaik meg annyi őrhelyek voltak itt a magyar nemzeti érdekek védelmére. Bátran merem állítani, hogy a hunyadmegyei magyarságot egyes-egyedül a református egyház 25 gyülekezete tartotta fenn a 18. és a 19. században, egészen az alkotmányos élet visszaállításáig, amikor a nemzeti lét nagy harcában a magyar állam kormánya vette át tőle a vezérszerepet. Az alkotmányos élet visszaállításával új korszaka kezdődik Hunyadmegyének. Nagyobb és jótékonyabb változás országunknak talán egyetlen vidéken sem állott ennek folytán elő, mint itt. Már maga azon körülmény, hogy közigazgatásban, bíróságoknál stb. magyar lett a hivatalos nyelv, s hogy a megye emporialis helyeire a magyar hivatalnokok egész serege küldetett, jótékony hatással volt és van a nemzeti élet fejlődésére. De sokkal nagyobb lendületet adtak megyénk nemzeti kultúrájának s hatalmasabb bástyáit képezik ennél a magyarságnak az állam által felállított alsó és felső iskolák. Bármilyen nézetben legyünk is az állami iskolák értéke és haszna felől különösen vallás-erkölcsi és felekezeti tekintetben, azt az egyet el kell róluk ismernünk, hogy a nemzeti nyelv és szellem ápolására különös gondot fordítanak, s az idegen nemzetiségek által lakott vidékeken valóságos missziót teljesítenek. Főként Hunyadmegyében. És lelkünk édes örömével látjuk, hogy a magyar szót ma már nemcsak a mi 8—10 felekezeti iskolánkban tanítják, hanem mindenikben, s immár több mint 60 elemi népiskola, 2 középtanoda, 1 tanítóképezde és néhány iparos iskola tanítási nyelve kizárólag magyar. A magyar állam ma Hunyadmegyében többet költ kulturális célokra évenként 200 ezer forintnál. Csak a megye központján, Déván egy 14 tanárral működő főreáliskolát, egy 10 tanárral biró tanítóképezdét és egy 7 tanítójú elemi népiskolát tart fenn. Ezeken kívül Szászvároson 8, Piskiben és Petrozsénybau 6—6, Szálláspatakon és Vajda-Hunyadon 5 — 5 tanítóval növelteti a magyar nyelv és szellem uralmát. És még számos oly iskolát tart fenn e megyében, a hol 1, 2, 3 tanító vagy tanítónő fáradoz a magyar nyelv terjesztésén. Itt kell megemlítenem gróf Kuun Kocsárd nagy áldozatait is, melyeket egy pár felekezeti népiskolánk fenntartására s kiváltképen a szászvárosi kollégium felvirágoztatására hozott, amazoknál a tanítói fizetéseket emelvén 100—100 frttal, emennek pedig építkezéseire és egyébb szükségleteire 100 ezer forintot meghaladó összeget ajándékozván. Ugyancsak itt van helye azon alapítványok fölemlítésének is, melyeket a nagylelkű gróf a szászvárosi iskolánál és Szathmáry György a dévai főreáltanodánál (ez utóbbi gyűjtés útján) az eloláhosodott magyar szülők gyermekeinek fölsegélése és visszamagyarosítása céljából tettek, s melyeket e két tanintézet derék tanári kara folyton nagy buzgalommal gyarapít. De a magyar állam kormánya más úton is előmozdította a magyar elem erősödését Hunyadmegyében. Az »Első erdélyi vasút«-at megvásárolván, fenntartotta és megnagyobbította a piskii gyártelepet, hol ma már 3—400 család nyer, kifogástalan magyar vezetés alatt, munkát és kenyeret. Felállította továbbá a vajda-hunyadi vasgyárat, mely a hozzátartozó gyalári vasbányákkal csaknem ugyanennyi embert foglalkoztat és magyarosít, lassan bár és fokozatosan, de épen ezért biztosan és sikeresen teljesítvén e helyen kulturális és nemzeti miszszióját. Bár e gyártelepek létesítése első sorban üzleti cé okból történt, megbecsülhetetlen jó szolgálatot tettek és tesznek a magyarosodás ügyének. Kár, hogy a petrozsényi kőszénbányát, mely megyénkben valamennyi bánya és telep között a legnépesebb, s így legtöbbet is tehetett volna nemzetiségünk érdekeinek előbbvitelére, haszonbérbe adta a »Brassói bányatársulat«-nak. De tán el jő az idő, midőn erre is gondolni fog a magyar állam kormánya s ha másképen nem lehet, anyagi áldozatok árán is visszaveszi ez oly annyira fontos bányatelep közvetlen directióját. Egyházi ufón is tétetett egy pár lépés a magyar nemzeti érdekek erőteljesebb védelmére. A katholikus egyház az alkotmányos élet visszaállítása óta két plébániát szervezett megyénk területén, nevezetesen Petrozsényben és Piskiben. Nem ugyan a magyar nyelv és szellem terjesztése céljából, amire soha sem is törekedett, hanem felekezeti érdekből. Mindazáltal nem lehet tagadnunk, hogy e két új plébánia a magyar nemzeti törekvések sikerét meglehetősen támogatja s az óriási oláh néptömeggel szemben védelmi positióul szolgál. A református egyház sem maradt nagyon hátra, kivált a legújabb időben. Az egyházkerülettől és az országos közalapból nyert segélyek sok régi sebet gyógyítottak be gyülekezeteink megviselt testén. Itt templomok, amott iskolák építtettek fel romjaikból ; itt papi állomás állíttatott vissza, ott újnak vettetett meg az alapja. Maros-Ilyén, Piskiben, Nagy-Pestény-Klopotiván körlelkészségeket állított fel, lelkes buzgalmú püspökünk. De mindezek inkább csak enyhítő balzsamként hatottak idáig szegény ekklézsiaink fájó sebeire, oly formán, mint a harmat, vagy néhány esőcsepp a szárazságtól megtikkadt föld fonnyadó növényzetére. Enyhít, fölfrissít, de gyógyulást, új életet nem eredményez. Sok kell még ahhoz, hogy régi sebeink begyógyuljanak s gyülekezeteink annyira erősödjenek, hogy a nemzeti művelődés nemes harcában, régi dicsőségöknek s szent hagyományaiknak megfelelőleg, óhajtott sikerrel harcolhassanak. Jelenleg az »Erdélyrészi magyar közművelődési egyesület* hunyadmegyei fiókja kezd nagyobb szabású actiót kifejteni az itteni magyarság eloláhosodásának meggátlása, illetve a magyar nemzeti elem támogatása céljából. Dicséretes és üdvös törekvés, de a melynek gyümölcseit még csak a messzi jövőben fogjuk élvezhetni. Bénítólag hat a kultur-egyesületi fiók működésére, hogy a Kolozsvártt székelő központi választmány, püspökünk nagyszabású tervezetét elvetette, s nekünk Ís oly eszközök alkalmazását ajánlja, melyek viszonyaink közt célra nem vezethetnek, ellenben az általunk ajánlottak kivitelére segédkezet nyújtani vonakodik. Mindazonáltal, ha valahonnan, úgy ez egyesülettől remélhetjük, hogy nemzeti törekvéseinkben erkölcsileg úgy, mint anyagilag jelentékenyen támogatni fog.