Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-21 / 34. szám

kintélyes termetes szép alakon akadt meg a szeme, s kijelölte főbírónak. Hozzá intézvén kegyes szavait, ez csak nézett, súgás után stentori hangon elkiáltja magát: nix dajcs ! Alsó wer bist du ? Ismét súgás után felel: ajn gróbe snajder (szűr szabó). Elfagyott a szőllő, Tornamegyében nem volt bor, pedig jött a korteskedés, felkapták, a testvérem Édes j János által, ez alkalomra irt nótát: Még azt mondják a kapások nem lesz bor, Hát mit isznak a kortesek ilyenkor?! Már is félre ád hasa sok nemesnek Mert csak sört adnak a szegény kortesnek! Mulattató olvasmányul ide irom számodra Fábián Gábor 82 éves korában elhunyt barátomhoz 80. születés J napjára irt rigmusomat: Rég volt, de való, hogy te angyal valál, Kis angyalkája anyádnak. Jó, hogy még azzá nem avatott a halál, Elsz, munkálkodol hazádnak. Régen volt, hogy egy pár vénusi szép halom Alatt mozgó szív verése, Mosolygó ajakról suttogá : angyalom ! Tied e kebel érzése. Hogy az elesetteknek adott igéret be — Váltatnék s Gáborra küldene, Angyali alakban szűzhöz Názáretbe Ábrahám Jákob istene. Mind mind régen volt az, nem is jó' már vissza A hajdannak e szép kora. S bár halhatatlanság szent forrását issza Arad Fábián Gábora, Nem igen mersz te már arra vállalkozni Hogy angyalul lehelnéd be A kis messiást, az arról álmodozni Még szemérmes szűz keblébe. Ne bánd ! virág s kóró az ember létele. Az élet szintűgy elfárad Mint minden szülötte; neki is van tele : Virágként hervad, megszárad. Volt idő, hogy mi vígan angyalkodtunk Játszadozva ördögünkkel, Pajzánan a tiltott fáról pákoszkodtunk, Fizetvén életnedvvünkkel. Volt idő, kártalan boldog ifjúságunk Kies paradicsomában, Hogy egy szende szűz volt egész menyországunk, S megestünk egy rút Évában. Ne bánd! jó gyomornak kétségtelen jele Ha a köz-prófunt jól esik, Jobban mint a kényes Ínyencek étele, Kik a pelyhes csirkét lesik. Elmúlt minden, elmúlt nagyobb rés2t életünk S ha tekintünk a multakra, Most későn bánkódunk vagy nagyot nevetünk, Mint rokkant mén az abrakra! Elmélkedik a birtokok zsidó kézre juttatásáról: a b. Eötvös és Fáy-féle jószágok, kastélyok mind zsidó kézen vannak, úgy látszik, hogy ha az úr isten Ábrahámnak kövekből is támaszthatott fiakat, Árpádnak az Ábrahám ivadékaiból fog teremteni utódokat. Csak olyan könnyen el ne zsirozná szájukat a magyar szalonna 1 értem az égrekiáltó undok istenkáromlást. Itt a szomszédban az Eötvösök pompás kastélyában lakik egy új zsidó nagyságos úr, kinek csak úgy dül a száján a Krisztusa, Máriája, Sz. Pétere, Jehova istene! Vidékünkön a zsidók — különben — igen szépen magyarosodnak, gyermekeik tisztább magyarsággal beszélnek, mint némely képviselő Budapesten. Semmit se óhajtok inkább, minthogy zsidóink alaposan elmagyarosadjanak, egy jó magyar zsidót többre becsülök 20 pánszláv tótnál, egy szepességi lutheránus atyafit 40 darab erdélyi bakszásznál, kiket inkább szeretnék Istóczy ostora a'á állítani, mint a zsidókat. Ismét leirja két tréfás versét két borsodi agg legényhez, midőn az egyiknek házához a gólya vendéget hozott; melyek azonban csak privátim olvashatók, felséges humor van bennük. Kérdésemre: nem megy-e el az orsz. kiállításra? azt feleli: ha a világot fejtetőre állítjátok, se nézem meg, mult héten is kimenvén, lerogytam, lábaim megtagadták a szolgálatot. Eleget mulatom én magamat azon itthon is, hogy már a cselédem felesége is ifiaszszonynak hivatja magát a béres gyerekkel, a papnékat széltire nagyságosoknak címzik. Az ilyen címkórságosak kiabálják aztán, hogy nagy az adó! Nagy bizony a gondatlanság, könnyelműség, kártya, lélekvásárlás, mely csak a mi kerületünkben már három urat tett koldussá. Az igazságos Mátyás idejében még a szolgálóra is egy arany volt vetve, még is akkor fénylett magyar hon. Pedig akkor nem lehetett arany és ezüst pénz annyi, mint most bankó. A zsidó korcsmáján verekedésig vesztegetik a pénzt a bolond magyarok, a heti keresményt megiszszák vasárnap. A mi pénzt a részeg paraszt gondatlanul elszór, azt a józan zsidó gondosan felszedi, s addig zsugorog, míg a volt biró urat ki nem fizeti a telkéből. Ennél aztán készen a bot, s a hang: üsd a zsidót ! Azokra is — kik vendégeskedni szeretnek — elmondja a fecske levelét. Férjhez ment a fecske lánya, nem tudott megszokni az ura házánál, mert új gazda lakott a háznál, sok vendég járt s a kémény füst ette a menyecske szemeit; ne búsulj lányom — irja az anyja — mert a mely kémény mindig füstöl, nem sokáig fog füstölni. Légy szíves tudtúl adni Badicz Gyuri s Nagy Náci öcséimnek, hogy azon örömélvezetből, mit kedves társaságukban akartam tölteni, nem lesz semmi, — ismét lerogytam. Elviránk gyönyörű 33. zsoltárát nagy gyönyörűséggel olvastam közlésed után. — Isten veletek ! majd találkozunk valamelyik csillagzatban, vagy még e földön is úgy, mint Herczeg Feri pajtásomnak Omoravicára irtam : Nem leszünk semmivé szeretett barátom ! Sőt biztat a remény, hogy egykor meglátom Uj szinben nyájas képedet. Ha sár-testiinkből majd épül ház vagy kamra, S a jámbor cigányok a bal oldalamra Feltapasztnak téged! Azután iszik egészségünkért, hogy Nagy Ignáccal olyan szép tudósítást küldtünk a kölkedi püspöki visitációról, majd iszik Szász K. püspök egészségiért is, így : tartsa meg őtet az ég az emberi lét legvégső határáig egyetemes magyar egyházunk javára 1 De tartsa meg az ő méltán tisztelő és szerető szolgatársait, kiknek szemei ő rá oly édes bizalommal néznek, mint a tieitek. Nagy fáradsággal irok hozzád, de mégis irok. Én már nem láthatlak titeket e rongyos testben, de irántatok való szeretetem eljön velem az örökkévalóságba is. Nappali lételem nagyon fárasztó, alig várom az estét, néha be se várom. Emlékezzünk régiekről, — az éjjel nem igen tudván aludni, emlékezetem tele zsákjával töltöttem az időt. Eszembe jutott Kálmán Ferenc nagybátyád — ki köztanitónk vala a költészeti osztályban — s az ő szelid képének megfelelő tanmodora. Mint tanított ? bizonyosan néhai öreg apádtól nyert ismeretei után, de jól tanított. Én 14 éves kölyök valék a vad múzsák közt. Fordítsátok le — szólt — hasonló versben: Magna fűit quondam capitis reverentia cani.