Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-24 / 30. szám

szabadította az emberi lelkeket, Pál apostol ama szavainak bizonyságául: * megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.« Nálunk is épen azok valának a reformáció főindító okozói, melyek Helvéczia szabad ege alatt Zwinglit, Németoiszágon Luthert arra indíták, hogy határozottan föllépjenek az egyházjavítás mellett. Nálunk is csak »üres szertartásból állott a hitélet, az Isten szolgái eltudatlanodtak, és az egyház, a fegyelem felbomlása és az alsóbb papságnak culturai tekintetben teljesen elhanyagolt állapotánál fogva, magas erkölcsi és civilizátori hivatását betölteni nem volt képes.* 2

) Bizonyítja ezt a szintén kathol. Péterfi »Sacra Hungáriáé Concilia«-jában,3

) melyből tudjuk, hogy »az 1493. évi esztergomi, az 1494. évi nyitrai és az 1515. évi veszprémi zsinat egyező értelemmel rendeli, hogy ezután csak azok vétessenek fel a papi rendbe, akik olvasni és énekelni tudnak s az elemi ismeretekben némileg jártasak.* Ugyanezt bizonyítja Gosztonyi János győri püspök is (15 10—1525), aki egy francia barátjának keserű hangon panaszolja, hogy a papok között már alig találtatnak olyanok, akik teljesen értenék azt, amit olvasnak és énekelnek.4

) Ha ehhez hozzáadjuk nemzetünk azon sajátszerű vonását, mely alkotmányát egygyé tette vallásával, s egyházkormányzatába is igyekezett bevinni a hierarchia ellen alkotmányos gondolkozásmódját, népünk józan eszét, mely már Mátyás király idejében országgyűléseken, törvénykönyvekben egyaránt felemelte szavát, úgy a papok visszaélései, mint romlottsága ellen 5

): akkor kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy nálunk is igen fogékony talajra találtak azok a magasztos eszmék, melyek az egész művelt Európa birodalmait mozgásba hozták, és a melyek miként az evangyéliom kovásza új életet teremtettek mindenütt. Hogy ne lelkesült volna, a tanulni mindig szerető magyar nép a reformáció vívmányaiért, a szabad vizsgálódásért, a tudományért, a vallásért, mely előtte teljesen ismeretlen vala ? Hogy ne ment volna seregestül hallgatni Isten igéjét, mely édes nemzeti nyelvén zengett mindenütt füleibe a reformátorok ajkairól, még pedig, mint Bornemisza fi ja, oly nyelven »hogy akármily falubeli parasztság is könnyen megértheti«, a mint hogy ez is volt a leghelyesebb módja a térítésnek. De nem célom az akkori viszonyoknak részletes felsorolása, csupán általában akartam jelezni a reformációnak világtörténeti nagy fontosságát, mely nálunk is csakhamar elterjedt. Nem akarom a hazai viszonyok ecsetelésével sem fárasztani a nagyérdemű közönség figyelmét, de ami szorosan tárgyamhoz tartozik, kötelességemnek tartom elmondani. A reformációnak mint vallásjavításnak elterjedésében három főbb korszakot szoktak megkülönböztetni u. m. I) a lutheri, 2) a zwingli és 3) a kálvini irány korszakát, a mi kétségtelen nagyon helyes felosztás, mivel először a Luther, majd Zwingli s azután Kálvin nézete volt az irányadó s a tulajdonképeni reformációt 1557. illetőleg 1564. évvel befejezettnek tartják ; de a magam részéről azért még is bátorkodom azon véleményemet kinyilvánítani, hogy nálunk dunántúli részeken még nem végződött be akkor a reformá-3) Franki Vilmos: »Hazai és külföldi iskolázás a XVI. században.? Budapest, 1873. 4. 1. 3) Péterfi: >Concilia Ecclesiae Hungáriáé Romanae catholicae.* Posonii, 1741. Tom. I. 227,, 249., 288. pag. 4) Balogh Ferenc: »A magyar prot. egyháztörténelem részletei.* Debrecen, 1872. 20. 1. 5) Lásd : a iCorpus Juris Hungarici* illető lapjait.. ció, mikor Erdély már 1559-ben a marosvásárhelyi zsinaton külön vált, és Tiszántúl, hol az 1562. évi debreceni zsinaton a hírneves »hitvallást, is készült; nem végződött be dacára annak, hogy Huszár Gál 1554— 1560-ig magyaróvári működése alatt már határozottan a kálvini irány híve volt, mert egész 1591-ig vagyis a csepreghi szóvitáig nagyon nehéz meghatározni, hogy kik és melyik iránynak voltak követői ? Innen van azután, hogy mindkét hitvallású evangélikus irók a saját egyházuk részére igyekeznek feltüntetni, a mennyire lehet, minden nevezetesebb mozzanatot, ha csupán valószínűségre alapíthatják is érveléseiket. Ebbe a tévedésbe esett a jó Schmal is, a ki erre vonatkozólag így ír 6

) : »Valamint a Szász választó fejedelemségben a szerencsésen befejezett egyházjavítás után Melanchton Fülöp engedékenységével sokan viaszaéltek és alattomban Kálvin nézetéhez közeledtek észrevetlenül : úgy Magyarországon az evangélikus nevet nem kevesen csupán csak azért tartották meg, hogy az ágostai hitvallás jó hangzású neve alatt szép csendességben élhessenek.« E felett vitatkozni lehet, de azért bizonyos, hogy már a csepreghi zsinat előtt is számosan voltak, kik Kálvin nézetéhez ragaszkodtak, a melyet maga Schmal is bizonyít, midőn ezeket írja7

): »Mert már előbb az 1590. évi csepreghi zsinaton alig hogy ünnepélyesen aláirtak a »Formula Concordae«-nak, mindjárt mutatkoztak, a kik tántoríthatatlan meggyőződéssel nem óhajtották azt, azok t. i. a kik nemcsak a »Formula Concordiae«-nak nem írtak alá, hanem azt még az okossággal sem tartották megegyezőnek. így vala — hogy a többieket ez alkalommal hallgatással mellőzzem — Böythe István németújvári lelkipásztor és a Rába folyó körüli gyülekezeteknek püspöke. Ezt némelyek az evangélikus püspökök közé számítják, mint Hajnóczy is följegyezte dícskölteményében 8

) holott az ágostai hitvallásnak határozott ellensége vala, úgy hogy az 1591. évi junius havában (2. és 3-án) gróf Nádasdy Ferenc (e néven harmadik) kívánságára tartott csepreghi szóvitán, midőn Scultéti Severin bártfai lelkészszel az úrvacsora szerveztetéséről vitatkozott volna : egész ünnepélyes nyilatkozatával elhagyta azt. Melyről hogy értekezése kezdetén mit mondott vala: azt jobban megvizsgálni nem lehet?* Mondanom sem kell, hogy Schmal, Beythe két püspöki elődjét Bornemisza Pétert és Sibolthy Demetert az evangélikus püspökök közé számítja, holott a dolog tulajdonképen úgy áll, hogy a csepreghi szakadásig az ág. hitv. evangélikusoknak és a reformátusoknak egy és ugyanazon püspökük volt, vagyis más szavakkal, közös egyházkerületet képeztek. A dunavidéki kerületek első püspöke minden kétségen kívül Bornemisza Péter volt. Huszár Gál folytonos üldöztetései miatt püspök nem lehetett; ő m.ég a reformátorok közül való. Bornemisza, mint alább látni fogjuk már 1574-ben püspök, mikor még Huszár Gál is él, azon évben adván ki »A keresztyeni Gywlekezetben való isteni diczeretec és Imádságok« című énekes könyvét és így maga ez az egy körülmény is azt igazolná, hogy Huszár Gál nem volt püspök. Fabó »Monumentái« második füzetében0

) is azt olvassuk, hogy: »Bornemisza 6) Fabó András: »Monumenta Evangeticorum Augusztanae Confessionis in Hungaria Historica.« I. Schmal: »Brevis de vita superintendentum evangelicorum in Hungaria Commentatio.« Pestini, 1862. 82-ik lap. 7) Ugyanott. 83. 1. 8) Hajnóczy Dániel soproni tanár volt, a ki 1742-ben Tóth Sipkovics János püspökké választatása alkalmával az ő tiszteletreméltó hivatalos állásához szerencsét kívánván, röviden felsorolta azoknak neveit, a kik a dunántúli evang. püspökei voltak. U. o. 81. 1. 8) Fabó: »Monnmenta Evangelicorum Augustanae Confessionis in