Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-10 / 28. szám

lássa őket más is, mint én látom. Személyesen nincs I szerencsém tisztelhetni Szilágy-Cseh nagyérdemű papját, de ismerem épen a hivatkozott beszédekből s ha azok nem ismertetnék is meg eléggé, jól ismerem nemes alakját, tiszte'etreméltó jellemét e becses lapok nt. szer­kesztőjének elbeszéléseiből, ki mindég annyi melegséggel nyilatkozott ró'a s mi e törpe kornak szü'öttei álmélkodó bámulattal nézhetünk csak a magyar szabadság hű con­fessoraira, kik között Nagytiszteleted is ott volt. A hazafi előtt már ez egy magában rendkívül magasságra emel­heti, ha a theologus előtt még magasabbra nem helyezné a Krisztus igájának 50 éven keresztül örömmel s kitar­tással való hordozása. Fiúi tiszteletemnek fájt elmonda­nom, a mit találtam s most faj az a * nyilatkozat és ön­védelem*, mely teljesen félreérteit és bánt az a hang, melyen az egész tartva van. Ha én az birodalmi tisz­tesség határai között* mondom el véleményemet, ugyan­ezt joggal megkívánom bárkitől, ha báimi észrevéte'e j van is nézeteimre. Nem irói viszketeg az, mí kezembe adja a tollat, hanem az a szent vágy, az az olthatatlan lelkesedés, hogy valamit, bármi csekélységet is használ­hassak egyházamnak a nekem adatott kicsiny talen'u­mom szerint s a bírálói tollat is az vezeti, hogy nézetem szerint esetleg javítsak, tanítsak s irányt adjak. Cáfol­janak, bíráljanak engem is, nézeteimet is — hálás kö­szönettel veszem, még ha fajna is, javításomra használ­nám. Ily gondolatok és érzések között fogok mindég tollat s fogtam most is a »Pred. tár* bírálatánál. Ennyit a köztem s nagyt. Fábián Dániel úr között fennforgó kérdésben. Általánosságban kívánok annyit megjegyezni, hogy egy olyan másodlagos — secundár — irodalomban, mint a minő a m'enk s mint a minő közelebbről különösen egyházi irodalmunk, az a jelenség, hogy más, nagyobb s önállóbb irodalmak munkásainak termékei átvétetnek, lefordíttatnak s úgy használtatnak fel, mintha a magunkéi volnának, igen gyakori, sőt ter­mészetes is bizonyos fokig, főleg a lelkészeknél, kik nem önmagukat prédikálják, hanem első sorban a Jézus Krisz­tust s ezen a fundamen'umon mindazt, a mi örök igaz, örök jó, örök szép és örök emberi. Már most, ha vala­mely tekintélyes, kiváló prédikátor műveiben meglepő újsággal, szépséggel s szónoki hatályossággal találjuk kifejezve a különben általános s örök vallás erkölcsi igaz­ságokat és a bennünk levő testimonium spiritus sancti is a mellett szól, hogy csakugyan *úgy van, úgy kell lenni 1* : akkor bátran használhatjuk fel ezeket ; csak nyomtatásban ne adjuk ki úgy, mint sajátunkat, bár­mennyire egynek érezzük is magunkat a más beszédei­ben kifejezett eszmékkel. S hogy ezt nem is lehet tenni, mutatják épen a kö elmúltban töiténtek és bármely nagy név sem tilthatja el a közönséget attól, hogy hibázta­lását az ily eljárás felett ki ne mondja. Épen Dobos beszédeinek bírálatánál mondottam el, hogy a nagynevű külföldi írók szellemi termékeinek átültetése mily nagy előnyére szolgál irodalmunknak és senkinek irói reputa­tiójából egy hajszálat sem von le, ha ragy példányok után dolgozik, csak nevezze meg őket. De e nagy példá­nyoknak csak tanulmány tárgyúi kell szolgálniok, mert minden valóban nagy egyházi szónok mindég csak a saját egyéniségének és gyülekezete speciális viszonyai­nak meg felelőleg do'gozla fel az örök s általános igaz­ságokat — és a mit Spurgeon, O.sterzee, Coquerel, Draesecke, Gerock stb. elmondottak saját gyülekezeteik­nek, ugyanazokat úgy, a mint meg vannak írva, nekünk elmondanunk nem lehet, mert mások a mi hívcink vi­szonyai és így ha építőleg akarunk hatni, át kell amaz eszméket előbb magunkba hasonítani s aztán alkalmazni kell gyülekezetünk szükségeihez. Es hogy annyi szüksé­günk van mástól vett prédikációra — ez mutatja leg­jobban, hogy a lelkészek egy nagy percentje egyáltalá­ban nem él hívei között, bár közöttük lakozik. Minden prédikációnak igazán alkalmi beszédnek kell lennie, mindig tekintettel arra, hogy mi az, a mi épen akkor érdekli a közönséget, mi volt az, mi a lefolyt héten esetleg izgalomban tartotta a gyülekezetet, volt-e valami öröme vagy bánata stb. Casuistikába persze nem mehetek. Sapienti pauca! S ha az ily beszédekhez a mások be­szédeivel megtermékenyítjük agyunkat gondolatokkal : ez egyáltalában nem baj, sőt a legtöbbször szükséges is; de nem kell ezeket aztán rögtön sajtó alá adni. Hát az apa bizalmas 'eveleit világ elé bocsátjuk?! Pedig a jó prédikációk ilyen bizalmas levelek jellegével bírnak. Többször elmondám már, de nem győ/öm elégszer is­mételni, hogy a jó prédikátor atyja gyülekezetének s mint ilyen feddőzik, dorgálódzik, sujt vagy felemel, di­csér vagy kárhoztat, int, tanácsokat oszt stb. a szerint, a mint hívei, gyermekei az Úrban, ezt megérdemlik. Forgolódjék folytonosan közöttük, ismerje meg minden szükségeiket s úgy szóljon hozzájuk, — mert a világon minden helyezhető vallás-erkölcsi szempont alá. Bárcsak ne hangoznának el kiáltó szó gyanánt a pusztában az elmondottak 1 Nem tudok, nem hiszek más módot a kö­zöny á'mában szunnyadó vallásosság felébresztésére. Hát mit tartoznak mindezek most ide ? — vethetné ellen valaki. Igenis ide tartoznak, mert a míg Coquerelt, Zoliikoffert, Gerockot, Draesecket stb. prédikáljuk, mind­addig a célt el nem érjük. Míg idegen szellemekből táp­lalko. unk, idegenekül állunk gyülekezeteinkkel szemben s míg még egy Szoboszlay és Fábián is megtes'ik—a kik pedig elég sokat meríthettek önmagukból is — hogy mások beszédeiből dolgoznak s forrásukat meg sem neve­zik, miként várhatjuk az újabb nemzedéktől, mely mindig nagy elődök pé'dája után indul, hogy majd Önállóvá, eredetivé igyekezzék lenni! Budapest, 1887. julius 1. Kenessey Béla, ev. ref. theol. akad. ny. r. tanár. Interconfessionalis lelkészi értekezlet Czrepaján. A magyarországi egyházak történelmében párját ritkító nevezetes esemény színhelyévé lett, Torontálme­gyének mintegy Öt ezer lakost számláló szerb ajkú köz­sége, Czrepaja. Itt tartatott meg junius 30-ikán délelőtt Frint János franzfeldi ág. evang. és Novákovics Bosidár gör. keleti lelkész urak kezdeményezése és meghívása folytán, a vidék különböző felekezeteinek lelkészi érte­kezlete, az itt mind nagyobb mértékben szaporodó na­zarenusokkal szemben teendő célszérű intézkedések meg­beszélése céljából. Megjelent az értekezleten Összesen 23 különböző rangú és rendű lelkész. Legtöbben vo'tak a szerb egy­házból, Összesen tizennégyen, legkevesebben a r. kath. egyházból, összesen egy. A római kath. lelkészek ezen tartózkodó távolmaradásának nem az az oka, mintha nem volnának ezen a vidéken elegen, hanem némelyek tulajdonítják annak a merev álláspontnak, melyet a kath. egyház még mai napság is a többi felekezetekkel szem­ben elfog'al, mely szerint az ezeket — a mennyiben szervezett egyházakat képeznek — még a nazarenu­soknál is nagyobb ellenségeinek tekinti ; mások ismét abban vélik az elmaradás okának magyarázatát lelni, hogy az e vidéki római kath. lelkészek nem szívesen szerepelnek oly helyeken, hol tenni kell valamit. Az

Next

/
Thumbnails
Contents