Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-10 / 28. szám

kép megfelelhessek, de az én feladatom nagyon nehéz, és félek, hogy ennek nem tudok eléggé megfelelni. Bárminők legyenek az önök érzelmei, kérem vegyék számba jó akaratomat és hallgassanak meg kegyes elnézéssel. Vallásos alakjában azaz mint Krisztusban való élet, a feltételes halhatatlanság egy valódi »mozgalmat« idézett elő. Nagyon különböző szellemek által fogadtatván el ez a hit, heterogen, külön vagy veszélyes eszmékkel keverietelt össze, és némely amerikai irók, olyan érvekkel támogatták azt, melyek nagyon alkalmasok arra, hogy az elmélet önök előtt hitelvesztett legyen. Én e túlzásokkal semmi solidaritásban nem állok. Hogy a vitát egyszerűsítsem és gyümölcsözőbbé tegyem, több fontos kérdésnél, melyek tárgyunkhoz tartoznak ugyan, de attól mégis lényegesen különböznek, csík rövid ideig allapodom meg. Ha valaha oly helyzetben lennék, hogy a feltételes halhatatlanság minden oldaláról értekezném, munkámat következő négy részre osztanám: Biblia, História, Bölcsészet, Természet. E négy könyv mindegyike, egymástól függetlenül, az olvasók külön osztályához szólna. Az érvek e négy sorozata ugyanazon ügy szolgálatában a legszilárdabb és legteljesebb meggyőződést eszközölné. De tekintve azt a kevés időt, a melylyel rendelkezem, és e gyü'ekezet tagjait, ma csak az első részre, a Bibliára szorítkozom. Még így korlátolva is feladatom oly roppant, hogy egy hosszas tanulmány lényeges eredményeit alig mutathatom fel önök előtt, a részletek pedig nagyon is messze ragadnának. Mindazáltal kész vagyok élő szóval, a szent irás szövege által mind azon állításokat védeni, melyeket felhozok. Kell-e mondanom, hogy az én exegesisem az eredeti szövegen alapul, a mit semmi fordítás se helyettesíthet, és reménylem, hogy el fogják önök ismerni, hogy az hű és részrehajlatlan a mai tudomány szigorú rendszeréhez. Felhasználtam minden forrásokat, a miket csak összegyüjthettem, és örömmel nyilvánítom, hogy minden egyes pontra nézve, az én általános felfogásomnak segítségére voltak az idegen theologusok és filologusok. Mindazáltal nem hizelgek magamnak azzal, hogy e rövid munkával megtérítem önök közül uraim azokat, akik másként fogják fel mint én a psychologiát és eschatologiát. De megelégszem azzal is, ha nekik benyomást szolgáltattam arról, hogy mi komoly érvekre támaszkodunk és így őket arra indítottam, hogy újra megvizsgálják azt a nagy kérdést, melylyel ma foglalkozunk. Mit mond a szent írás a halhatatlanságról ? Hogy ezt megtudjuk, tartsunk rövid szemlét a szent írók által használt azon főbb kifejezések felett, mikor azok az embernek természetéről és végzetéről beszélnek. Ó-szövetség. I. Anthropologia. I = lélekzés vagy inkább lehelés, jelenti a lelkes lények élet-lehelletét, különösen a mennyiben az kívülről vétetett, Ez a fundamentális szó, mely az ó-szövetségben több mint 750-szer fordul elő, jól van fordítva a lélek (latinul anima) szóval. Azt teszi ez, hogy egészen egy jelentésű a platóni rendszer l/nejével? Némely helyekből, hol a úgy tekintetik, mint az érzelmek még ped'g a vallásos érzelmek székhelye, első tekintetre azt lehetne hinni. De a következő észrevételek ennek ellentmondanak. Először ez a lélek soha sincs párhuzamba vagy ellentétbe állítva a testtel; nagyon fontos, még eddig nem méltatott tény. Másodszor. Ha a néha synonim is a ^S-bel (szív), ha kivételesen alkalmaztatik is a szívbeli tehetségekre, rendesen az egész lényt jelenti. Jahveh Elohim formálta az embert a fold porából, lehelt orrlyukaiba élet lehelletét és az ember lőn egy élő lélek (ppn Gen. II. 7. A jehovista elbeszélő Adam teremtését három factornak tulajdonítja: r. anyagi oknak (a cosmicus alany) 2. ható oknak (isteni lehellet), 3. vég oknak (lélek vagy egyén). így az élő lélek, mely a protoplasta egyéniségét alkotja, nem egy az ő személyének elemei közül, hanem a két első factornak eredménye. Az ember nem bír egy lélekkel, hanem maga egy lélek. Tehát egyszerűen ezt teszi: en vagy énem. Sőt többet. Ha a lélekről való héber fogalom szerint néha a benső rész a praedominans, még többször a külső rész az. A a vérben székel, minden testnek lelke az ő vére. Ez a merész azonosítás bizonyosan onnét származik, hogy a héberek a látszatok nyelvén beszélnek, de azért annak nem kevésbbé mély értelme van, a mit a tudomány mindig jobban megért. És miután ezt megállapították, nincs rajta mit csudálni, ha az észtől megfosztott teremtmény neveztetik léleknek és egy élő léleknek nn (Ezek. XLV1I. 9.). Ez általános felfogással teljesen egyezőleg a (test) szó gyakran minden földi lelkes teremtményeket egyesít egy azaz a növényeknél fölebbvalókká. De ha minden test ép úgy alkalmaztatik az állatországra mint reánk, egy elég természetes használat, alkalomszerűleg az emberiségre szorítja azt. Lényünk anyagi elemét és kívánságaink hatalmát emeli ki ekkor. Az ember csak test. (Gen. VI. 3.) De hát azt teszi ez, hogy a biblia assimilálja lelkünket az állatéval? Épen nem. Ha egyfelől ép úgy földi anyagból valók vagyunk, mint az állatok, másfelől Istentől származunk, Istenhez egészen másként vagyunk csatolva, mint az állatok. A kifejezés hát e kettős viszonyt jelenti. Szokás szerint jelölik vele a vett lehelletet, a teremtett életet, néha a teremtőre is alkalmaztatik. A biblia hát az embert, anélkül hogy helyét pontosan kijelölné, annak a mérhetlen láncnak egy gyűrűjévé teszi, mely a puhányoktól vagy az efemer férgektől egész a minden élet alkotójáig emelkedik. Látjuk hát, hogy a lélek a héber felfogás szerint nem foglal magába se halált, se halhatatlanságot. Az egyszerűen egyéni élet; tartamát és tulajdonait illetőleg azon lények fokozata szerint változtatják, akiket az lelkesít, minden egyes esetben külön kell meghatározni. Az állatországban kénytelen meghalni, az isteni világban pedig eltörölhetetlen, még az Isten örökkévalóságát is határozottan az bizonyítja. A mi az emberi lelket illeti, gyakran van szó annak megöléséről, a Cananeusok lelkét kardvágással sújtják. Az izraeliták Illés lelkét keresik, hogy azt megfoghatnák ; a lélek, mely vétkezik meghal; ez a lélek kivágassák az ő népe közül. Mind e kifejezések a fizikai életre vonatkoznak. Többször van szó a halottak lelkéről, a melyen a hullákat kell érteni. Sőt sokszor elhagyják a »meghalt« szót, hanem a jelölik a testet is, melyet az élet lehellete elhagyott. Azért Segond nem is habozik a testnek fordítani, e heroicus eljárással igazolva azt, hogy a héberek mennyire távol voltak az anthropologiai dualismustól, amit később a keresztyén tudósoknak a görög bölcsészettől kelle kölcsönözni. így hát a héber canon szempontjából a .lélek