Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-26 / 26. szám

dik mind a két része. Hogy népdalainkban nem fordul elő s hogy azokban általában véve páros ütem nemek vannak, még nem zárja ki azoknak használhatóságát. Különben ezt bővebben fejtegetni nem e lapokba való, annálfogva azt ezúttal mellőzöm is. Most áttérek ama másik famosus ügyre, Kálmán Farkas úrnak »Halotti énekes« könyvemre tett bírálatának egyes ide vonatkozó részleteire. Azt mondja Kálmán Farkas úr, hogy »Halotti énekes« könyvemre is, melyet az 1882-Ík évben a dunamelléki ref. egyházkerületi vallástani kézikönyveket készíttető bizottság elnökségének egyenes felhívására készítettem, kénytelen volt nem kedvezően nyilatkozni s midőn erre vonatkozólag egész bizalommal egy levelemben álláspontomat ismertetve azon megjegyzést tettem, hogy azt miután még akkor tárgyalva nem volt, vegye vissza, mert különben én is kényszerülve leszek arra viszont észrevételeimet megtenni, a mely által talán ambitióját is megsérthetném : annyira indignátióba jött s úgy megharaguvék, hogy amint ime maga bevallja, egy levelében arra hívta fel intézetünk igazgatóját, hogy adja tudtomra neheztelését s pirongasson meg. Ez volt az, amivel becses személyiségét annyira megsértettem ; hogy eljárásomra nézve tisztességes kifejezést sem talál. Pedig az tőlem csak egy kis figyelem volt, nem akartam magas ambitióját megsérteni. S hogy ezt még azután sem sértettem meg, mutatja az, hogy könyvemre tett bírálatára vonatkozó észrevételeimnél egészen tárgyilagosan s higgadtan igyekeztem annak tarthalatlanságát, állításainak alaptalan vol- j tat kimutatni. A pirongatás azonban el is maradt, neheztelésével pedig semmit sem gondolok. Különben is furcsa fogalmai lehetnek Kálmán Farkas úrnak az igazgató és a tanárok egymáshozi viszonyairól. A pirongatással együtt azonban elmaradt a »Halotti énekes* könyvem kiadása is. Az egyházkerület 1883. május hó 19-dikén tartott ülése jegyzőkönyvének 72. számú idevonatkozó végzésének 4-ik pontja értelmében, az egyházkerületi énekügyi bizottsághoz lett újból leendő véleményezés végett áttéve. Hogy azóta mi történt vele, nem tudom, nem is keresem. Én megtettem itt is kötelességemet, tovább nem tartozik rám. Ha körülményeim engedik, lehetséges, hogy még ez évben magam fogom sajtó alá bocsátani s Kálmán Farkas úrnak bírálatát észrevételeimmel együtt az előszóban ki fogom nyomatni, hogy láthassa a késő kor is, hogy miért nem jelenhetett az meg előbb. A gyermek tehát nem halt meg, csak aluszik ! Még egyet. Kálmán Farkas úr azt állítja, hogy én Szügyi urat a hozzá intézett leveleimben a Chorál-könyvének kiadásától visszarettentettem volna. Hát ez igen furcsa állítás és alaptalan ís. Ha valaki őszintén nyilatkozik egy munkáról, amint tettem én is, az még nem azt jelenti, hogy az a munka soha napvilágot ne lásson ; hanem inkább, hogy szerző nézze még át s tanulmányozza, s erre pedig bizony nagy szüksége is lett volna az illetőnek, mert ha egy kiadandó munkának csak egy kis része sem üti meg a mértéket — amint az nézetem szerint nem is üti meg — ugyan akkor mit várhatunk a többitől ? Nemde őszintén mondhattam szerzőnek, hogy *igazán nehéz feladat megoldására vállalkozik az, ki chorálainkat vegyes karra, illetve orgonára közbejátékokkal együtt kiadni szándékozik.« És amit mondtam, be is teljesült, tessék elolvasni bírálatomat, meg fog győződni, hogy sok tekintetben igazam volt. Ami Kálmán Farkas úrnak nyomtatásban megjelent munkáimra tett s annyiszor felhányt bírálatait illeti, én arra soha őt fel nem kértem, de fel nem is szólítottam. Hogy azokat kedvező bírálatban részesítette, azt hiszem, akkor őszintén nyilatkozott csakis. Különben megbírálta azokat más is, Ábrányi, Wachtel Aurél, mind igen kedvezően nyilatkoztak arról. Hogy Kálmán Farkas úr nem akarja megérteni, hogy mi a zenében s általában a művészetben az aestheticai szép, arról én nem tehetek; olvassa el Ábrányinak a y>Zene aestheticája« című munkaját. Hogy a hibás alhangmenetekre nézve tanulmányozás végett Ábrányi »Oszhangzattanát« volt szíves részemre ajánlani, köszönettel veszem ; tanítványaim kezeiben különben minden nap láthatom, mert az öszhangzattannál ez a kézi könyvük épen. Ezen szíves figyelmet én is bátor vagyok viszonozni s melegen ajánlom a Marx- és Iteiclta-íéle öszh mgzattanokat. Ez utóbbit különösen azért, mert Ábrányi úr is ezen rendszert követi öszhangzattanában. Végül még azon megjegyzésre kívánok némi észrevételt tenni, amelyben azt mondja, hogy »tanítványaim nem tudnak semmit.« Sajnálom, hogy ezen állítását épen tanítványaim nem fogják elismerni; nem különösen Vargha József nagy-enyedi ref. tanítóképezdei ének- és zene-tanár, Mi hó László kecskeméti ref. kántor-orgonista, főiskolai énektanár s az ottani városi dalárda karnagya, Pösztör Károly dunapataji ref. kántor-orgonista, Bocsor István pándi ref. kántor-orgonista, továbbá Szűcs Dániel siklósi ref. kántor-orgonista urak és még számosan, kik mindannyian intézetünkben, tehát tőlem nyerték zenei kiképeztetésöket s a kik közül többeknek részint önálló zenemunkájával, részint egyes zeneműveivel vagy egyik vagy másik zeneműfolyóiratban gyakran találkozhatunk. A gyomai ref. egyház is aligha kétségbe nem vonja ezen állítását Kálmán Farkas úrnak ; hiszen épen azon egyház már két ízben tisztelte meg intézetünket azáltal, hogy a kebelében megüresedett kántor-orgonista tanítói állomásra számos pályázók közül olyan egyént választott meg, ki intézetünkben, tehát épen tőlem nyerte zenei kiképeztetését. (Pásztor József és Fazekas Zsigmond). De hogy magamra is áttérjek, én sem tartom a magam részéről Kálmán Farkas urat egészen competensnek arra nézve, hogy megítélje zeneképességemet s tanítási rendszeremet s arról véleményt egyátalában nem is mondhat, mert nem is ismeri; különben is tőle e tekintetben tanácsot nem kérek s el sem fogadok. Ezzel bevégeztem észrevételeimet s azon reményben teszem le tollamat, hogy Kálmán Farkas úr sem fog nekem alkalmat szolgáltatni egy újabb recensiora s azon óhajtással fejezem be soraimat, hogy »hogy hagyjuk egymást békében lenni« ; s így kölcsönösen egymást támogatva, közös erővel munkálódhatunk egyházunk és hazánk közügyeinek előmenetelén 1 Oláh Károly, ref. tanítóképezdei ének-és zenetanár. KÜLFÖLD. Az angol kormány megbízottja tárgyalásokat folytat a Vatikánnal a diplomatiai állandó összeköttetés életbeléptetése céljából. A politikai pártok, illetve ezek szócsövei ez ideig legalább meglehetős közönyös állást foglalnak el e dologgal szemben, hogy az egyházak minőt, azt volt szerencsém közölni e lapban a glasgowi egyesült protestáns demonstratióról küldött rövid tudósításomban. A német császár, az angol királynő és a pápa jubiláltak, illetve jubilálni fognak ez év folyamán, s ilyenkor szokás az ajándékokkal való meglepés, Ha