Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-26 / 26. szám

légyen ő helyezve, hol álljon a több feremtvények között, minő kapcsolatban és viszonyban légyen azokkal ? III. Az ember kivánja tudni: miért van ő itt ? mi végre adatott légyen néki a földi lét ? IV. Az ember világosságot keres önsorsára nézve s kivánja tudni: kinek kezében és hatalmában van az ? kivánja tudni, ki légyen az, ki itt örömet s bánatot, jól létet és nyomorgást osztogat ? V. Az ember kivánja ösmeretét kiterjeszteni az életen túl is. VI. Kivánja tudni, hogy bűnös létére kicsoda szabadíthatja őt meg a halálnak testéből ? — Minderre azután a tárgyalás folyamán Szoboszlay kimutatja, hogy a keresztyénség adja meg a feleletet, ez oldja fel a nagy talányokat és pedig úgy, hogy hallván az ember a keresztyénségnek e nagy kérdésekre adott feleletét azt mondja : »úgy van, úgy kell annak lenni 1 Az én szívemnek legszentebb vágyaiból, okosságomnak leronthatatlan kivánatiból van merítve e tudomány® stb. — Fábián Dániel felosztása pedig ez: I. Legelső kérdés, mit a magára s világra figyelő ember igen természetesen fölteszen ez : honnan van az én eredetem ; micsoda helyet foglalok el a többi teremtések között ? II. Minthogy az ember kitűnő tehetségekkel bír azt is tudni akarja, hogy mi az ő rendeltetési célja ? III. Tudni akarjuk ki osztja az örömet és bánatot; a szerencsét és szerencsétlenséget stb. IV. Az ember rabul adja magát a bűn törvényének. Ilyenkor kínos nyugtalanság támad szívében, kihez folyamodjék ekkor nyugodalomért ? V. Ime itt vagyunk az utolsó pontnál, mely sírontúli sorsunkat tárgyazza stb. A mint e parallel összehasonlításból világosan látható, Fábián itt a Szoboszlay felosztásában levő I. és II. részt összevonta I-be, a többi úgy maradt. A részek egymásutánja Fábiánnál szónokilag hatályosabb, bár Szoboszlaynál meg logikaibb, a mennyiben a földi rendeltetés után rögtön tette a jövő életet, mert földi rendeltetétésünk úgyis csak ott jut tökélyre, tehát szoros összefüggés van a kettő között, míg Fábián meg, mint legerősebbet az eschatologiai reményt tette legutoljára. A tárgyalásban is egészen Szoboszlay gondolatait követi, itt-ott körülírva, bővebben kifejtve azokat. A bibliai idézetekben is alig vesz egy-két más locust, mint a melyeket Sz. használt. Az I. részben pl. Szoboszlay idézi Csel: 17: 25, 26-ot, Jan.: 8: 31-et ugyanezeket veszi Fábián. Sz. a III. részben (Fáb.: II.) idézi Mát. : 22 : 37 és 6: 33-at ugyanígy Fábián. Csak a III. részben vesz más helyeket Fábián, de ezek nem oly találók, mint a Sz. által idézettek. A mint kimutatja, hogy a keresztyénség ad minden mi kérdéseinkre feleletet, majdnem szórólszóra ugyanazokat mondja, mint Sz. »Az ember elismeri, hogy úgy van, úgy kell lennie!« stb. Szoboszlay: »Eddig is tapasztaltam, hogy ha indulataimat követtem, távozott tőlem nyugalom és öröm, akkor voltam pedig nyugodt, vidám, boldog, ha lelkiismeretem szavára hallgattam, ha azt kerestem, a mi igaz, a mi jó, szent és mennyei« stb. (III. r.) Fábián: »mert érzem, hogyha érzékiségemrek hódolok, kerül engem a nyugalom, eltűnik tőlem az örom« — és így tovább. (II. r.) Szószerinti lemásolás nem e beszéd, hanem olyanforma átdolgozás, a mit tesz az ember hirtelenében vasárnap reggel templomozás előtt, ha nem ért rá a hét folyamán prédikációra készülne s akkor elővesz valamely jelesebb auctort s annak beszéde nyomán ír valamit s míg leírja, vagy megtanulja némileg átalakul az a más beszéde a prédikátor egyéniségének megfelelőleg. De az ilyen beszédeket nem szoktuk nyomtatás alá adni, a mi magunk neve alatt. Itt is mindenesetre tévedés lesz a dologban. En legalább úgy képzelem, hogy ama tömérdek beszéd közül, mit Fábián Dániel hosszú lelkészkedése alatt írt, csak úgy találomra kivett egyet, mikor a »Pred. tár« szerkesztője valamelyes beszédért zaklatta s észre sem vette, hogy egy olyat adott oda, a mi tulajdonképen nem az övé, hanem Szoboszlayé. Másként, minthogy elnézésből eredett e dolog, nem tudom ezt megmagyarázni. A kötet bő s változatos tartalmának kiegészítése végett még meg kell említenem Irsai József őr-keresztúri pap megható halotti imáját, Gönci János koronkai lelkész esketési beszédét, melyben ha a testvérét eskető és nem a fungens pap lesz jobban előtérbe állítva sokkal jobb lett volna beszéde. Ily alkalmaknál nemcsak megengedhető, sőt szükséges is alanyiságunkat jobban előtérbe állítni. A testvér szava jobban szívhez szól, mint a papé s a hallgatóságra is nagy és mély benyomást szokott az eféle alkalom tenni. így egész általánosságok terén maradt, mely gondolatokat el lehet mondani a világon minden mátkapárnak. Igen szép s teljesen alkalomszerű Fass Tamás m.-vásárhelyi első papnak lelkész esketésekor mondott beszéde. Végül tartalmas kifejtése a szereztetési igéknek Baló Sándor kolozsvári pap keresztelési agendája. A tartalmas kötetet közelebbi tanulmányozás végett ajánljuk t. olvasóink becses figyelmébe. Kenessey Béla. BELFÖLD. Provokált válasz Kálmán Farkas űr személyeskedéseire. Midőn e lap f. évi 22-ik számában Kálmán Farkas úr cikkére észrevételeimet megtettem, egyátalában nem volt célom e lap hasábjain Kálmán Farkas úrral polémiába bocsátkozni, még kevésbé szeretem a személyeskedést. A gyarló emberi természet azonban mindig másban véli a maga hibáját fellelhetni. így Kálmán Farkas úr is azt mondja, hogy kénytelen volt észrevételeimre válaszolni, mert én kezdtem meg, illetőleg én provokáltam őt. Ugyan kérdem Kálmán Farkas úrtól, nem világosan nekem szólt-e már előre is e lap 20-dik számában a Szűgyi-féle chorál-könyv ismertetésében az a kifejezése, melyben engemet — tudván, hogy én leveleztem Szügyi úrral — mérges úrnak, zoilusi természetűnek nyilvánított már előre, amidőn még azt sem tudta, hogy fogok e a Szügyi úr könyvével foglalkozni, vagy nem? Nem világosan kifejezte, hogy majd elbánik ő mindenkivel, ki e könyvhöz mer nyúlni, mint elbánt az énekirókkal és elbánt egy ízben az egyházkerülethez benyújtott énekes könyvemmel ? Én tehát őt nem provokáltam, hanem igenis kiléptem nyiltan, kifejezve véleményemet és meggyőződésemet, melyről úgy látom, már előre is értesítve lett a szerző által. Hogy ezen meggyőződésemben pedig nem ingat meg senki, még Kálmán Farkas úr atyai pirongatása sem, azt megmutattam az által, hogy már a nevezett munkára vonatkozó ismertetésemet bekiildöttem a szerkesztőségnek. Előre is sajnálatomat fejezem azonban ki, hogy Kálmán Farkas úr, amint látom és tapasztalom, ez ügyben személyét azonosítni kivánja szerzőével. Ez nagy hiba, így célt nem érünk. Én azt hiszem s arról vagyok meggyőződve, hogy Kálmán Farkas úr sem közvetve, sem közvetlenül ezen ügyben érdekelve nincs s reá nézve csak annyiban bír ez némi fontossággal, amennyiben ő ezen munkáról kedvezőleg nyilatkozott. Azt pedig, hogy