Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-12 / 24. szám

Pécel, Gyömrő, Monor, Gomba, Jászkisér, Jászberény, Sz.-Mártonkáta és Gyöngyös egyházakba elmenjek, mire ő méltósága kegyes volt még az nap telegramm útján kegyes engedélyét megadni azon záradékkal, hogy az »illető lelkészek engedelmével lehet.® A kegyes engedély vétele után azonnal írtam az illető lelkészeknek, tudatva velők menetelem célját s odaérkezésem napját s kértem, azon esetben, ha célom becses jóváhagyásukat megnyerendi, s annak elérésében segíteni kegyesek leendenek, tudassák ezt gyülekezetök tagjaival is s nyújtsanak módot, hogy én a templomban szólhassak a néphez s ott elvegyem — ki mit szán önként — a mi templomunk felépítésére. A nt. lelkész urak — hálás tisztelettel ismerem el e helyen is — szíves készséggel teljesíték kérésemet. Uti tervem szerint Fóthon kezdettem volna meg a munkát február 5-én, de a gyülekezet buzgó lelkipásztora, Sípos Pál esperes úr szomorú beteges állapota miatt itt lehetetlen volt valamit tennem, azért egy pár órai tartózkodás után megváltam a mindnyájunk által szeretve tisztelt esperesi családtól, azon forró — imaszerű — óhajjal: adjon Isten minélelőbb teljes felgyógyulást a tettek s alkotásokban gazdag erős férfiúnak, a pesti egyházmegye nagynevű esperesének. Még az nap délután R.-Palotán, az én régi jó barátom, — mondhatni kenyeres pajtásom — kedves gyülekezete előtt prédikáltam s szólítottam fel őket önkéntes adakozásra, mely felszólításra nyomban 42 forint 31 kr adománynyal válaszoltak. Február 7-én Budapestre menve főt. és méltóságos Szász K. püspök úrnál tisztelegni s a telegramm útján való folyamodásért magam igazolni s kegyes bocsánatot kérni, egyszersmind kértem, hogy ne essék neki nehezen azon eljárásom, hogy az egyes gyülekezetekbe való menetelem előtt nem vártam ki az illető lelkészek engedelmét, mert nekem kötelességszerűleg — ebben gyakorlottam magam eddig is — mindenütt az illető lelkész kezébe kell adnom magamat eszközül, s az illető szabad tetszése szerint rendelkezhetik velem úgy, mint a fennforgó érdekek kívánják, s így terhökre az egy barátságos vacsora vagy ebéden kivül, mit pedig — tapasztalatom szerint — minden pap szívesen ád paptársának, nem óhajtok lenni. Budapestről még az nap Pécelre mentem, s ott másnap prédikáltam a vallásos buzgóságokról s szent vallásunk iránti törhetlen ragaszkodásukról ismert Rádayak egykori díszes kastélya telkén épített templomban s eredmény lett 42 frt 79 kr. E 42 frt 79 kr adomány között van három forint, a mi azért nevezetes különösen, mert 2 forintnak adója egy cipész, Márkus József, ki becses adományát ezen levél kíséretében küldötte el kis fiától: »Én, miután nem tudtam kellő tudomást szerezni, hogy hol történik az adakozás s így hozzá nem készülve a kijelölt helyen nem adhattam, én mint fiatal iparos, de azért minden jó cél előmozdítására, különösen egyházak felsegélyezésére, ami szegénységemtől telt, mindig a legnagyobb készséggel áldoztam; most is jelen voltam az istenitiszteleten, meghatott szívvel hallgattam a nagyt. úr előadott prédikálásából a torontálmegyei, n.-becskereki ref. egyház szükségeit, itt küldök 2 o. é. frtot. Fogadja ezen csekély, de szíves adományt, kívánom, hogy azon egyház minél előbb virágzásnak Örvendjen« stb. Egy forintot pedig egy szegényes ruhába öltözött asszony adott át ezen szavak kíséretében: »Isten látja a lelkem, kölcsön kértem, de hogy ne adjak, azt nem tehetem.* Pécelről még az nap Gyömrőre utaztam, az általam már régen igen jól-ismert, s irántam már eddig is sok szívességet tanúsító nt. Szilágyi Benő úr gyülekezetébe s itt másnap prédikáltam. Kedvesen lepett meg a nt. lelkész úr azon szíves eljárása, hogy már odamenetelem előtt is igen szép összeget gyűjtött célunkra, sőt még eljövetelem után is gyűjtött üllői hívei között 13 frt 78 krt; de véghetetlen kedvesen lepett meg az ároni Kis-családnak, különösen annak egyik tagjának, Fromm Antalné ő nagyságának ügyünk iránti meleg érdeklődése, ki nemcsak hogy maga adott, de házában is, elbeszélve állapotunkat, úgy hatott, hogy nemcsak kedves leánykái adták át nekünk megtakarított filléreiket, de nőnapszámosai is lemondtak részünkre azon napi napszámjokról s megindultan tettek fejenként 50—50 krt kezeimbe. A gyömrői hívek önkéntes adomán)'a 52 frt 45 kr levén, melyhez az üllői adományt is véve, teszen a gyömrő-űllői hívek adománya 66 frt 23 krt. Gyömrőről Monorra men'.em, az irántam már régen őszinte jó barátsággal viselkedő nagyt. Balla Lajos úr gyülekezetébe s ott febr. 10-kén, a nagy templomot egészen betöltő szép közönség előtt prédikáltam, mely prédikálásra a vasadi leányegyház tagjai is bejöttek lelkes ifjú papjukkal s elhozták a vasadi híveknek már előbb összeadott 12 forint kegyadományait, mi, mondanom is felesleges, igen kellemesen érintett. A monori hívek perselypénz adománya 91 frt 43 kr. Monorról Gombára mentem s ott 11 én prédikáltam. S bár kisssé megfeledkezve magamról, kelleténél hosszasabban beszéltem is a februáriusi hideg templomban, s így attól lehetett tartanom, hogy a buzgóság igen lehűlhetett, azonban Istennek legyen hála, ép az ellenkezőt kelle tapasztalnom, mert azon nap a hívek adtak és gyűjtöttek összesen 106 frt 00 krt. Az egész napot, miután a Pándot ért csapások, a Pándra való menetelem nem tették kívánatossá, nagyt. Tóth Sándor úr kedves és szívélyes jó kedélyű családi körében töltém s csak másnap reggel indu'tam el onnét, Jászkisérre menendő. Jászkiséren az ottani egyház buzgó derék papjával, nt. Bárczay Gyula úrral — ki nekem személyesen is jóakaróm — abban állapodtunk meg, hogy ott őszszel fogunk egy gyűjtést rendezni, miben én kötelességszerűleg megnyugodva, egy, e kedves lelkészi családnál töltött s lelkembe kedves emléket hátrahagyott — nap után febr. 13-kán Jászberénybe utaztam, hogy ott febr. 14-éji prédikálhassak. Jászberényben rendes lelkész nem levén, a közli edveltségű Benedek Antal h. lelkész úr szíves intézkedése folytán Eördogh Jánosné ő nagysága vendége lehetett szerencsém lenni s ott febr. 14-én prédikálva is, lett 46 frt 26 kr önkéntes adomány eredmény. Gyönyörű napja ez a nap életemnek, mert azonkívül, hogy egy kedves derék család szívélyes vendégszeretetét élveznem lehetett, jól esett a nemes házi asszony s kedves széplelkű leánya példájából látnom még azt is, hogy az igazi keresztyén vallásosság mint nemesíti meg a lelket s mint ád az annak még, az élet sokszor nem kedvező, lelket szakgató fergetegei s szívet tépő tövisei között is, nyugodt, derült, csendességet és megnyugtató, emelő erőt, s az egész egyházi életre, különösen pedig annak szo'gáira mily jótékony áldástárasztó, a hivatást sokkal könnyebbé tevő határa van annak, ha földes uraink és úrnőink a lelki tanítókra is kiterjesztik nemes gyámkodó pártfogó szeretetüket, s szobáik ajtaján mindig írva található a szíves »Isten hozott!«