Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-12 / 24. szám

kapta a világ; ideje hogy magokhoz térjenek, s önképzés — a praeparandiában nyert alapon a további tanulmány, azután kötelességeik buzgó teljesítése, mindenek felett pedig hivatásuk benső szeretete által igyekezzenek elismerést, tekintélyt és valódi érdemet szerezni magoknak. Bocsánat e hosszú — s úgy látszó — kitérésért; de annak tárgya mélyen belevág egyházi életünkbe s nekem gondjaim egyik legfőbb tárgya. Folytatom ahol elhagytam. Egyik egyházmegyénk — meg is nevezem, az előttem örökre kedves solti az — esperesi jelentése csupa öröm-nyilatkozat, hogy területén mindenek ékesen és jó rendben vannak; hogy a közigazgatás gépezetét semmi sem akadályozza rendes működésében, hogy minden téren élet és haladás mutatkazik. Ez örömben én is teljes mértékben részt veszek, s a solti egyházmegye angyalának dicsénekébe annál őszintébben olvad be hangom, mert csakugyan abból az egyházmegyéből sem panaszszó nem hat fel a kerületre, sem közgyűlési, sem törvényszéki tárgy nem kerül asztalunkra. De hogy mindkettőnk öröme, annál teljesebb legyen : sietek hozzá tenni, hogy többi egyházmegyéinkben is sokkal kevesebb a baj, mint csak az utóbbi években is volt; a közigazgatás szekere évről-évre rendesebb kerékvágásban jár s közgyűlési, de főleg törvényszéki tárgysorozatunk egyre kevesebb kellemetlen vagy épen szégyenletes kérdést vagy épen pört hoz felszínre, a mint erről jelen gyűlésünk folyamán mindnyájan meg fogunk győződni. Mindamellett se áltassuk magunkat azzal, hogy bajaink — és pedig sürgősen orvoslandó és itt-ott elmérgesüléstől is félthető bajaink — ne volnának. A kecskeméti egyházmegye jegyzőkönyvében az esperesi jelentés Kecskemétről ismét súlyos bajokat jelez, melyek sürgős vizsgálatot tettek szükségessé s erélyes intézkedést fognak követelni. Más helyekről személyes- és egyéb úton vett értesüléseink vannak, hogy a politikai szenvedélyek felkavarásában — különösen azok legrútabb szemetében : az Idvezitőnk szeretet-tanával ellenkező antisemitismus terjesztésében, itt-ott az egyházi szolgák is működnek; emberi és isteni törvény, erkölcsi és társadalmi rend egyaránt sértve vannak a Krisztus szeretetvallását és hazánk törvényeit kigúnyoló eme rút kinövése által a szenvedélynek. De remélem, hogy az előbb említett baj még orvosolható lesz, emezt pedig ismét csak a politikai légkör háborgása hozta felszínre, s elmúlnak, mielőtt rákfene módjára beehetnék magokat az egyház testébe! Áttérve saját működésemre, megemlítem mindenekelőtt, hogy a mult évi egyházkerületi gyűlés által rámbizottakban eljártam, miről az itt tisztelettel bemutatott skontró tanúskodik. Adminisztratív teendőimet illetőleg, csak tényt konstatálok s nem panaszkép mondom, hivatalom szünetet s nyugalmat nem ismer, még akkor sem ha hazulról távol vagyok. Úgynevezett szünidőmre egész irodai készletemmel megyek. Az administratio, legyek itthon vagy uton, minden nap teendőit, meghozza, s gyönge erőm alig képes azoknak megfelelni. Mult évi igtató könyvemet 2056. számmal zártam le s ma közelítem az 1000 számot. Elintézetlen ügy darabom a tegnap s ma érkezetteken kívül csak olyan van, mit az ügy természete tart függőben. Pedig hivatali helyiség hiányában magam vagyok kénytelen vezetni igtató könyvemet, betűrendes mutatómat, rendben tartani irattáramat. Ha ehhez veszem lelkészi teendőimet, könnyű lesz megérteni, hogy minden irodalmi működéssel is fel kell jövőre hagynom. Esperes urak s lelkésztársaim, valamint mindazok, kikkel hivatalos levelezésben vagyok, tanúságot tehetnek, hogy az ügyek elintézése nálam késedelmet nem szenved ; ha érdemileg fogyatékos — az tehetségemen, nem buzgóságomon múlik. A rendes és folytonos administrativ működcsen túl, időm s erőm egy nagy részét a zsinati törvényeink által fölelevenített püspöki látogatások kötelessége veszi igénybe. Mult évi tavaszi közgyűlésünk óta két egyházmegyében folytattam s végeztem a püspöki látogatást. A mult őszszel a felső-baranyaiban, — a hol tavaszszal csak 29 anya- és 1 leányegyházat látogattam vala meg — szept. 3-kától október 5-ikéig a hátralevő 35 anya-és 11 leány egy házat, hozzájok adva még, külön meghívásra, a tolnai egyházmegyébe kebelezett pécsi leányegyházat is 47-iknek; a folyó év tavaszán pedig, ápril 25-től május 16-áig a külső-somogyi egyházmegye mind a 30 anya- és 8 leányegyházát egy húzómban látogattam. A látogatás módja egészben véve most is az eddigi volt. Minden lelkésztől előre bevettem az egyház erkölcsrajzát, hogy aszerint intézhessem eljárásomat; megérkeztemmel először a templomi szolgálatot végeztem, alkalmazva beszédemet a gyülekezet állapotához s szükségeihez. Azután behatólag vizsgáltam az iskolát, kérdezve és tanítva mindenütt, különös súlyt fektetve a vallásoktatásra; imával és zsoltárénekkel kezdve s végezve mindenütt. Végre a presbyteriumtól átvettem az egyház 1816 ótai történetét s mai állapotát feltüntető, s az erkölcsrajzokkal egyiit.t levéltárba helyezendő rajzát, számba vettem az egyház és iskola anyagi állapotait, utasításokat adva a hol kellett mindenben, de egyházmegyei vagy kerületi intézkedést követelő ügyekbe döntőleg sehol sem elegyedve. Látogatási naplómat — a felső-baranyai egyházmegye összes egyházairól, — öszszes templomi beszédeim vázlatát — a külső-somogyi egyházaktól pedig, még feldolgozatlan, de eljárásomat világosan mutató jegyzeteimet, a t. közgyűlés tagjainak rendelkezésére bocsátom. Nem tagadom: testileg fárasztó, szellemileg nagy erőfeszítéssel járó munka volt; de a vele járó fáradságot sokkal felülmúlja a tanulság s a lelki öröm, melyet e látogatásokból merítettem. A tanulság, mert szinről-szinre megismertem az egyházakat és iskolákat, azok külső belső viszonyait; lelkésztársaimat, a tanítókat, a presbyteriumokat, a népet; és sokkal világosabb képet nyertem felölök, mint írások útján egész életemben szerezhettem volna; s ennek talán hivatalom, és az egyházkerület maga, a vigyázatom alá bizott lelkek is veendik valami hasznát. És a lelki öröm: látva mindenütt az eleven protestáns öntudatot, a közösség és kapcsolat érzetét az egyház egyeteme s a tagok közt; a nyáj ragaszkodását főpásztorához, a hívek gyermeki bizodalmát, engedelmességét lelki atyjok iránt; szeretetemet szeretettel viszonozva; intéseimet, sőt feddéseimet, dorgálásaimat is szívesen fogadva; az egyháziasságra, a vallásos és erkölcsi életre buzdító szavaimat lelkesedéssel kisérve, a bűnöket, szeretettel de kíméletlenül sújtó vesszőmet megadással csókolva; s a magot, melyet gyarló kézzel, de Istenben való bizodalommal hintegettem, — ha néhol útfélre vagy sziklára vagy tövis közé, de a legtöbb helytt jó földbe esni látva, -— Látva Baranyában a páratlan buzgóságot s áldozatkészséget az egyház iránt, látva a tényleges áldozatok hosszú sorát, amaz egyszerű nép iránt tiszteletre s bámulatra ragadó mértékben, biztatólag, hogy ily buzgó és vallásos nép lehetetlen, hogy a közte lábra kapott erkölcsi fekélyeknek is ellent ne állhasson; látva