Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-05-22 / 21. szám
műves támaszt lázadást, mestersége érdekében ; így a galatabeliekhez, a hol a tartományban szétszórt hívek között idegen tanokat hirdetnek, s Páltól eltéríteni igyekeznek a híveket. Azért intéztem hozzátok én is ez üdvözletet, mert tudom, hogy a kegyelem és békességre tinektek kétszeresen szükségtek vagyon ! Hiszen szükségünk van rá mindenekben, még kezeink munkája is az ő kegyelme által vezettetik gyümölcsözésre. Mennyivel inkább szorulunk az ő szent segedelmére lelki ügyeinkben?! Mert hiszen valljuk, hogy a jót, melyre akaratunk van is, el nem végezhetjük Istennek kegyelme nélkül, hogy tehát arra mindnyájunknak szükségünk van. De a békességre is arra a békességre, melyet Jézus hegyi beszédében, a 8 fő boldogság közé sorol, mondván : boldogok a békességre igyekezők, mert azok Isten fiainak mondatnak! Arra a békességre, melyről Pál úgy nyilatkozik, hogy az a léleknek gyümölcse! S mi által szerezhetjük meg ezt a békességet ? Hogy békességben élhessünk Istennel, magunkkal: erre nem kívántatik más, minthogy lelkiismeretünk ne emeljen vádat ellenünk, ne vethesse szemünkre, hogy gonoszul éltünk e jelenvaló világban ; sőt tegyen vallást, hogy igyekeztünk arra a Jézusi magasságra : legyetek tökéletesek. - •> S hogyan állotok ti e tekintetben ? feleljen erre mindenki, s önmagáért. Pál intése szerint: próbálja meg minden ember magát: igyekeztetek-e a jó erkölcsökben előrehaladni ? a jó szándékot és a nemes törekvést jóba veszitek-e ? Én tudom : vannak ti köztetek józan, takarékos, az erkölcsi jóban erősödni kivánó lelkűek, akikben a buzgóság, istenházának szeretete él, akik örömmel mondják: menjünk az Úr eleibe hálaadással. A kiknek óh mely jó dolog dicsérni istent, s nevének dicséretet mondani minden reggel és estve! Sőt tudom, hogy áldozatkészséggel is igyekeztek ez anyaegyházat építeni, gyarapítani; nem rendelkezvén nagy kincsekkel, csak a magatok kezének munkájával, megtartjátok mégis az atyák e hagyományát. A nektek adatott erővel! Mint Péter a jeruzsálemi templom ajtajában szólott a koldusnak hitt bénához : ezüstöm és aranyom nincsen nékem, amin} vagyon, azt adom néked. . . s adott nekie ép testet, az erő által: éppen úgy állítjátok lábra ti is ez anyaszentegyházat; kitartó szorgalmatokról beszél e témplom, a papi és tanítói lakás, melyeket készen ugyan, átiide terhelő adóssággal vettetek át, s ma az adósság törlesztése is beszél a ti buzgóságotokról. íme mindezekért általában dicséret illet titeket. Hanem nyilván kimondani nem félek azt is, hogy vannak ti közöttetek a mértéktelenség szeretői, a nehéz keresményt könnyen elpazarlók 1 Fájdalommal látom máiévek sora óta, hogy Látrányban a reform, lakosság kezén pusztul a földbirtok, a régi gazdák béreskednek, vagy pláne azon a töldón, melyet atyáiktól teher nélkül örököltek, az atyák ingatlana könnyen kifordult a fiak lába alól! Oh én kedves magyar népem! hogy oly kevésbbé tudod eszedbe venni, melyek valók a te békességedre 1 ? Oh hogy te ez ősi örököt nem tudod átadni az unokáknak, hanem megrablod ezeket az ő boldogságuktól ! Mennyire fáj ha hallok a pusztulásról, s ha hangzik a panasz, hogy másokban van a hiba, hogy az idők a súlyosak, azért megyünk tönkre! Gonoszak az idők? Hiszen e panasz 2000 évnél régibb, s már akkor akadott bölcs, aki feddi az ilyen panaszkodót — ne mondjátok, hogy az idők gonoszak', mert nem bölcsességből — származik ez a beszéd! Az idők mindig gonoszak voltak azokhoz, akik nem tudtak bölcsen gondolkodni ma a holnapi napra; akik könnyen elpazarolják maguk, amit nagy nehezen összezerzett az egész család! Az idők gonoszak olyanokhoz, akik nem tudják megbecsülni sem az apákét, sem a magukét; akik a józanság helyett, a mely edz, erőt ád és kedvre derít, jobban szereti a testnek gyönyörűségeit; a kik nem hallgatnak a bölcs tilalmára : ne nézd a bort, mikor csillog, mert megcsal és megcsip, mint a mérges kigyó. Az idők gonoszak olyanokhoz, akik a békességes együttlakozás helyett, a pörlekedésben vesztegetik erejüket 1 Fájdalom ! e jelekkel, végig mentem a példabeszéd szerint Tolnán, Baranyán, a mi magyar népünknél mindenütt, tehát nem csupán itt találkozom. De hogy is álltok az atyafiságos békében ? Sehogy! vagyis inkább rosszul! Ez már fájdalom a ti örökölt, legrégibb betegségtek! Forgattam az egyházmegyei és egyházker. jegyzőkönyveket, s olvastam, hogy a ti gyülekezetetek, mely virágzó volt régen is, mely már a 17. században, a legelső alkalommal a Kálvin tisztított tudományával kívánt élni, mely azonban a 18. század első felében elvesztette anyaegyházi jogát, — s csakis II. Józseftől 1783-ban nyerte vissza, amit elvesztett, de aztán ettől az időtől, tehát 100 esztendőn át a megkezdett versengések folytatódtak, lelkész és a gyülekezet, elöljárók és a közrendűek, végül az egymáshoz tartozó egyháztagok között! Úgy hogy e száz évből alig lehetne 10 esztendőt kiválasztani, melyek a békesség esztendei voltak volna! Mintha a Zsoltárból, melyet tanultatok és énekeltek, kiszakítottátok volna ama kegyes óhajtást: oh mily szép és gyönyörűséges az atyafiaknak békességes együtt lakása! Mintha a béke angyala, mint egy elriasztott madár, csak röpködött volna e fészek körül; de itt hazát, nyugtot nem találhatna soha I Ezek a tények. A versengéseket látjuk csak, a régi időkből is. . . . — És mitől vagyon a békételenség ?! A szívből, mely Pál ellenére, mindig csak a maga hasznát nézi, és nem egyebekét is; és ugyancsak Pál szerint — mindenki magát jobbnak itéli, holott mást kellene magánál jobbnak Ítélni. Oh ez a békételenség hasonlít a futó tűzhöz, mikor szélvész kavarog, nincs ház, melyet megkímélne, mindent összerombol, még a béke e hajlékának falai sincsenek biztosítva ostromai ellen ! Példabeszéd mondja, ahol a rokonok közt nincs béke, ott mindenki mindenkit vádol. Itt is így van! S e szünet nélkül tartó háború-e jobb, vagy az építő, boldogító béke ? Feleljetek ! Pál apostollal szólok : minden kétség nélkül — n a gy gyarlóság tőletek az, hogy vannak versengések ti köztetek ! Nem jobb volna-e inkább a kárt is elszenvedni ? Hát avagy nincs közöttetek egy bölcs, a ki vezessen, a kinek szavára hallgassatok, a kinek tanácsára megtaláljátok a békességet ? A pásztori és atyai intések forrásából, Pál apostol leveleiből halljátok: ha azért valami keresztyéni intésnek helye vagyon még bennetek ; ha a szeretetnek valami gyönyörűségét érzitek; ha a szent léleknek valami helye társaságtokban ... oh teljesítsétek be az én örömömet: legyetek egyenlő indulattal ; légyen egy szerelmetek. .. Semmit ne cselekedjetek versengésből, vagy hiábavaló dicsőség által; hanem alázatosságból, minden mást nálánál jobbnak Ítéljen lenni. Ne nézze kiki, mind az ő hasznait . . . teljesítsétek be a szeretet törvényét: azon indulat legyen bennetek, mely volt a J. Krisztusban ! És tapasztaljátok, hogy igy készül el fészke a béke angyalának, és közöttetek lakozik. Hogy a béke és az egyetértés egymást ölelik utcáitokon; hogy gyarapodástok lészen a testiekben is, a lelkiekben is. Megnyervén a békességet: mindenek megadatnak néktek 1 Jertek, imádkozzunk a kegyelem és békesség istenéhez. (Vége köv.) Cserna István.
