Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-08 / 19. szám

Hogy mindezekkel megajándékoz minket Istennek ke­gyelme, ha Krisztusban hiszünk. Sok itt a leküzdeni való. Itt, különösen az ifjúság körében van elterjedve egy »Giordano Bruno« nevű, Nápolyban megjelenő pap-és vallásellenes lap, mely a bibliáról mint meséket tar­talmazó könyvről szól. Sattariban három háznál tartott istenitiszteleteket, melyekben katholikusok is résztvettek. Egyik helyen keresztelt is s ez alkalommal szólt arról, miként juthatunk a boldogságra. Egy ismerős kathol. lelkész is eljött polgári ruhában s kész lett volna áttérni, ha alkalmazást adhattak volna neki, mire azonban, fáj­dalom, nem volt tehetség. Egyes papok nagy számmal jönnének át, ha ellátásukról lehetne gondoskodni. Castelsardo 2000 lelket számláló sziklán épült ten­gerparti helység. Itt evangelizáltak eleinte házról-házra, azután a vásártéren, hol egy volt katonai parancsnok felkérte őket az evangyéliomi elvek fenntartására. Annak jellemzésére, hogy műveltségben mennyire hátra van e vagy ama város, következő a szárdok mondása : Krisztus itt keresztül nem utazott. Csak hogy ez áll egész Szar­diniáról. Létezik ott pogányság és fetis-imádás minden­féle formában. — Alghero püspöki város, de hír szerint legromlottabb helye a szigetnek. Ouattrini saját szállá­sán tart istenitiszteletet s mivelhogy hallgatói leginkább kőművesek, beszéli : hogy mindenekelőtt jó alapot kell vetni, hogy építeni lehessen. Olvas nekik néhány ver­set a Rómaikhoz írt levél 2-dik részéből, de ez ennek az elhanyagolt, szegény népnek nevetségesnek látszik. A papok mindent tönkretettek, elfojtották a népben még a vallásos érzést is s most aratják ennek termését, azt, hogy a papság sehol sincs annyira megvetve és elátkozva, mint Algheroban. — Macomerben lakik egy szegény kőfejtő, kit »bolondnak« csúfolnak. Ez a szent­írás és Spurgeon prédikációinak olvasása folytán meg­tért ember. Egy ízben beteg lévén, hívás nélkül láto­gatta meg őt két kath. pap. Ezek könyveit átnézve, azokat jó és rossz könyvekre osztályozták s bibliáját is az utóbbiak közé sorolták. A »bolond« azonban erélye­sen védelmezte a maga bibliáját úgy, hogy azt tőle a papok el nem vették. — Marganai a valdenszi misszió egyetlen állomása Szardiniában. Itt nagy a buzgóság és áldozatkészség. 6. Dr. Mattco Prochet. Ez a valdenszi misszió el­nöke, kit S. Andrews skót egyetem a theologia dokto­rává nevezett ki. * * Fohászkodjunk mi is olasz testvéreink evangeliza­tiójának sikereért az ének e szavaival : >Terjeszd, óh Jézus, lelki országodat. Az igazságot, szent tudományodat, Ne engedd soha, hogy a hitetlenek Rajta győzzenek.« Láng Adolf, IRODALOM. A keresztény egyház törénelme. Irta Warga Lajos sárospataki theol. tanár. II. kötet. A reformátió utáni korszak, vagy a protestantismus fejlődése és az államok független uralma. Kapható Pfeifer Ferdinándnál Buda­pesten és szerzőnél Sárospatakon. A második kötet ára 5 frt 20 kr. 52 iv; nagy 8°. Örömmel üdvözöljük a jeles szerző nagybecsű, s hazai irodalmunkban úgy terjedel­ménél, mint alaposságánál fogva páratlan művét és addig is, míg a lehető legrövidebb idő alatt beható, szakszerű ismertetését adhatnék, a legmelegebben ajánljuk t. olva­sóink becses figyelmébe e monumentális munkát. A mű befejeztéig szerző még elfogad előfizetéseket is és pedig az I. kötetre (n. 8° XIV +529 1.) 3 frtjával, a most megjelent II. kötetre (VIII + 820 1.) 4 frtjával és a meg­jelenendő III. kötetre, mely a XIX. századot fogja ismer­tetni s körülbelül 30 iv lesz, 3 frtjával, mely összegek Sárospatakra küldendők. A magyarországi ev. ref. egyház egyetemes Névtára (az 1886-ik évre), melyet a konvent megbízá­sából Tóth Sámuel konventi jegyző szerkesztett s a Hor­nyánszky könyvkereskedése adott ki, megjelent s tar­talma 6 részre oszlik. A. Az egyes egyházakra vonat­kozó adatok egyházkerületenként: előre bocsátva az egyes egyházkerületek története, majd a püspökök, főgondno­kok, többi kerületi hivatalnokok, szakbizottságok névsora, azután az egyházmegyei tisztviselők és bizottságok név­jegyzéke, a lelkészi s tanítói gyám- és nyugdíj-intézetek vagyona, s végre betűrendben az egyes egyházakra vonat­kozó statisztikai adatok, melyek következő rovatok alá vannak foglalva. Tételszám, anya-, társ- leány- vagy fiók­egyház, keletkezési év, anyakönyve mikor kezdődik, lelkek szánna, bevétel, kiadás, a lelkészi fizetés osztályzata, lelkész neve, szülöttek, megholtak, újházasok, áttértek, kitértek, tanítók nevei, tankötelesek, konfirmáltak száma, gondnok neve, másvallásúak száma a községben, utolsó posta, megye, jegyzet. B. A fő- és középiskolákra vonatkozó adatok. G. A misszióügy s ennek története. D. Az egyházakra vonatkozó adatok kerületenként és megyénként össze­sítve. E. Ágost, evang. összesített statisztikája. F. Uni­tárius egyház rövid statisztikája. G. Helynevek. H. Sze­mélynevek betűrendes lajstroma. — A nagy gonddal végzett, roppant munkával járt szerkesztésért méltó el­ismerés illeti a derék szerkesztőt. A munka bolti ára 4 frt, egyházak és egyházi személyek 2 frt 40 krért szerezhetik meg a püspöki hivatalokban. Magyarország helységnévtára két kötetben. Szer­kesztette Dvorzsák János. I. kötet. Egyetemes részében hazánk összes társadalmi alakulásának legújabb képét adja, vagyis Magyarország földrajzi, kiterjedési népességi, nemzetiségi, politikai, törvényhozási, igazságszolgáltatási, pénz-, vám- és adóügyi, hadügyi, felekezeti, tanügyi, közgazdasági és egyleti viszonyainak kimutatását. Betű- * rendes részében hazánk összes községei, pusztái és telepei hivatalos és nem hivatalos elnevezéseinek betűrendes jegy­zékét közli, a helynév jellegének, az utolsó posta, vasút-, távírda- és hajó-állomásoknak megjelölésével. Ára 5 frt ; a két köteté 10 frt lesz, díszkötésben 12 frt, mely összeg a sHavi Füzetek* kiadóhivatalába küldendő: Budapest, II. kerület, Donáti-utca 3. sz. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. Szász Domokos erdélyi püspök és b. Kemény Gábor egyházkerületi főgondnok urakat Sepsi-Szentgyörgy városa díszpolgárokká választotta, s a díszpolgári okmányokat fényes albumokban egy 8 tagú küldöttség az egyházkerületi gyűlés alkalmával Kolozs­várit adta át — Peterdy Károly barabási lelkészt és beregi esperest a munkácsi egyházközség közfelkiáltással lelkipásztorává választotta. — Gróf Károlyi Sá?idor a szatmármegyei Vámfalu reform, egyháznak, mely az úgynevezett Avasban a sok oláh község között elszige­telten állva, fontos nemzeti hivatással bír, IOO forintot adományozott. — Kulcsár János beregujfalui lelkipásztor 38*

Next

/
Thumbnails
Contents