Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-01 / 18. szám

fogva. — Kedves testvérek! járuljunk e szent cél meg­valósításához és lépjünk be e társaságba testületileg, mint alapító tag! Miként évekkel ezelőtt I frtos járulékaink­kal, 4 év alatt, lettünk az országos protestáns árva­egylet tagjává, úgy cselekedjünk most is. A ioo frtnak első évi negyedrészét s a hátramaradó összeg ötös ka­matát küldjétek be hozzám f. é. junius hó elsejéig. •— Láng AdolfJ pestm. ev. főesperes. * A tornai egyházmegye közgyűlése ápr. 13—14. napjain Vajdnyi Lajos esperes és Lükő Géza gondnok elnöklete alatt. Az esperesi jelentésből örömmel értesült a közgyűlés az egyházmegye vallás-erkölcsi, iskolai és administrationalis ügyeinek rendes és fokozatos fejlődést mutató állapotáról. A vallásos buzgóságnak több példá­ját sorolta fel a gondosan összeállított jelentés. A nép­iskolai iigy oly fokon áll, hogy a kitűnő iskolák száma 2 5°/0 -ra emelkedett. A közalapra az egész egyházme­gyében csupán 80 kr. hátralék van. Örömmel vétetett tu­domásul Koós József róm. kath. földbirtokos 500 frt ado­mánya a lelkészi gyám-intézet javára. Két fegyelmi ügy is volt szőnyegen, s megnyugvást keltőleg intéztetett el. * Az oroszlányi ág. ev. hitközség elöljárói közt lévő pánszlávok ügyében ápril 19-kén a fejér-komáromi ág. hitv. evang. egyházmegye rendkívüli gyűlést tartott Csákváron, mely Mostyenán György, Novomesky Lajos, Bartos Pál oroszlányi pánszlávok perbefogatását, tekintet­tel arra, hogy nevezettek az 1883. évi egyetemes gyűlés határozata értelmében, canoni vétség alapos gyanújába estek, egyhangúlag elrendelte és ellenük a consistoriális eljárás azonnali megindítását határozta el a pótvizsgálat megejtésével. Mostyenán György jogi képviselőjeként megjelent Dula Máté, turóc-szent-mártoni ügyvéd. * Nagyszerű hagyomány. Néhai Habermayer Ru­dolf, a pozsonyi ev. gyülekezet előkelő tagja végrende­letében a gyülekezet kebelében létező jótékonysági és közművelődési intézetekről következőleg emlékezett meg: ev. házi szegényeknek 200 forint; tanító-özvegy-árva és nyugdíjintézetnek 4000 frt; gymnasiumi segélyző-intézet­nek a lyceumnál 4000 forint ; lelkészi özvegy-árva- és nyugdíjintézetnek 6000 frt; a »Geduly-alap«-nak 1000 frt; az ev. fi és leányárvaház-alapnak 4000 frt; az evangel. kórház alapnak 4000 frt; az egyház-alapnak, a pénztárnok fizetésének javítására 4000 frt; az evangel. ápolóháznak 20,000 frt; azonkívül hagyott az egyház-alapnak sírhelye rendbentartására 1000 forintot; a lyceumnak hagyomá­nyozza ásványgyüjteményét, egy nagy dyalitikus mesz­szelátóját, egy mikroskopiumát és nagy lógonyóráját. De nemcsak a pozsonyi gyülekezet fentebb elősorolt intézeteivel éreztette jótékonyságát, hanem a városi szegény alapnak is hagyott 8000, az elhagyott gyerme­kek alapjának 2000, az irgalmasok kórházának 500; az önk. tűzoltó-egylet segély-alapjának 1000 ; a pozsonyi ker. kereskedősegédek segély-egyletének 4000 forintot ; a mosonymegyei, oroszvári ev. gyülekezet temploma- és iskolájára 2000 és a pap- és tanítói alapra 2000 frtot ha­gyott. így emelt magának a megboldogult örök emléket. - Szives figyelmeztetés és kérelem. A segesvári ev. ref. templom építtetési költségeire, a mult évben kibocsátott gyüjtő-ívek beküldésének végleges határideje március végével lejárván, tisztelettel kérjük azon ívtartó urakat, kiknél még ilyen gyiijő-ívek vannak, miszerint azokat bármi csekély adományokkal együtt, de esetleg üresen is, egyházközségünk pénztárnokához tekintetes Szilágyi Márton m. kir. adófelügyelő helyettes úrhoz Segesvártt, visszaküldeni szíveskedjenek, hogy a már to­vább nem halasztható végleges elszámolás lehetségessé váljék. Miután a kibocsátott ívek közül még több mint I ezer darab van künn, s a minden egyes ívrartó úrhoz küldendő külön felhívás —• amúgy is szegénységgel küzdő — egyházközségünknek tetemes költséget fog okozni, igen szívesen kérjük e körülményt tekintetbe venni s ezen nyilt kérésünket teljesíteni, hogy így, ama költséges, egyénenkénti megkeresés, szükségfelettivé vál­jék. Segeseártt, 1887. április hó 14-én. — A segesvári ev. ref. egyházközség. — Gróf Bethlen Gábor, főgond­nok. — Horváth László, gondnok. — Bálás Imre, lelkész. * Nyilt kérdés Sz. Kiss Károly úrhoz mint az »Uj Magyar Athenass szerkesztőjéhez. A szerkesztése alatt 10 füzetben megjelent munka előfizetési díját ere­detileg 4 forintban kitüntető gyűjtő ívnek nt Horváth Mihály mezőföldi volt ref. esperes úr felhívására én is egyik aláírója voltam és a 4 frtot a mű kiadásához be is küldöttem ; de utólag még egy forint követeltetik tőlem a kiadó úr részére. Ez a tényállás. Tisztelettel kérdem e t. szerkesztő úrtól, van-e tudomása az eredeti előfize­tési díjnak utólagosan történt emelése felől; s igazoltnak tartja-e a követelt 1 frtban az aláirók részéről teendő utólagos ráfizetést. E kérdés feltevését azért tartom szük­ségesnek, mivel mindazokat érdekli, kik az »Uj Magyar Athenas«-ra előfizettek. Azt azonban kijelentem, hogy kizárólag a jogi szempont és elv lehető megóvása ké­pezi jelen kérdésnek alapját; mivel nézetem szerint az időközi díjemelés ha gyakorlatba vétetnék : a kezdemé­nyezett vállalatok iránt szükséges bizalmat ingatná meg alapjában; ez pedig szerkesztőre mint kiadóra egyfor­mán káros hatással lenne. Székesfehérvár, 1887, ápril 27. — Tatay Imre, ref. lelkész. * Rövid hirek. A hódmezővásárhelyi ref. főgimná­zium tanári kara a város kiváló férfiainak közreműkö­désével közművelődési jótékony célú felolvasások rende­zését határozta el, s az első felolvasást ápril 24-ikén a közönség élénk érdeklődésével tartotta meg, a mikor Imre Sándor : »A nép művelődéséről«, Futó Mihály »Történeti rajz« címmel olvastak fel. — Nagy Bálint hódmezővásárhelyi leányisk. igazgatót, kit a Konvent a lelkészi teendők végzésétől letiltott és papi jellegétől biróilag megfosztott, Szabó János esperes megkeresésére a polgármesteri hivatal a községi iskolaszék utján a papi teendők végzésétői és a palást viselésétől polgárilag is letiltotta. —• A vilit oltára« című imakönyv, melyet Gyu­rátz Ferenc pápai lelkész írt, a Luther-társaság kiadásá­ban megjelent és csinos vászonkötésben 1 frtért, félvá­szonban 80 krért kapható. Addig Ís, míg behatólag ismertetnők, ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. * Gyászhírek. Barcsfai Király József Pál a soproni ev. tanítóképző intézet kiérdemült igazgatója, a Ferencz József-rend lovagja, életének 78-ik évében végelgyengü­lésben Sopronban meghalt. (A jeles tanférfiú nekrologját szivesen veszi a Szerk.) — Hörk József eperjesi collég, igazg. tanárt s e lap munkatársát, azon fájdalmas csapás érte, hogy szeretett édes atyja, id. ITórk János f. é. ápril hó 20-án éjjeli 11 órakor elhunyt. A temetés 23-án tar­tatott meg Málnapatakon, Nógrádmegyében, 3 órányira Losonctól, hol a boldogult legidősb fiánál, a helyi lelkész nél, H. Jánosnál lakott, a ki őt nővérével, Zsuzsannával egyetértőleg, a legigazibb szeretettel ápolta. A temetést a turicskai és ozdini lelkészek végezték. Jelen volt a közel vidék papsága élén a jeles nógrádi főesperessel, Svehla Jánossal, a vidéki egész értelmiség, élén Kulinka Géza földbirtokossal s nagy számú nép. A háznál búcsú-ima, a sírnál a szokásos szertartás s a templomban remekül sikerült temetési beszéd és találó parentatio volt. A be­széd alapjául Péld. 17. 6. szolgált: »A véneknek ékes­ségük az unokák, és a fiaknak ékességük az atyák!*

Next

/
Thumbnails
Contents