Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-01 / 18. szám

szertartásainkat híven megtartsa, s esetleges sérelemről értesítse az esperes urat. Délben a vendégek egyes családoknál voltak ebé­den és pedig Vécsey, Szathmáry, Vattay és Menczer uraknál. A vendégek egyrésze a péntek esteli vonattal utazott el, a lehető legjobb emléket víve magukkal. A gyűlés harmadik napján a konventhez intézett kérvények tárgyaltattak, melyeknek letárgyalása után Szabó János esperes úr mondott köszönetet a városnak s egyháznak a szíves fogadásért s vendéglátásért. Majd a jó Isten iránti hálaérzettől áthatott beszédben mondott köszönetet ns. Kovács Ferenc úrnak mint elnöktársának, a tanácsbiráknak, jegyzőknek s a gyűlés tagjainak. Melyre nt. Tatár János úr mondott egy szép beszédet, kiemelve főleg nt. Szabó esperes úrnak önzetlen lelkes fáradozását és nemes munkálkodását, s reá s kedvei családjára a jó Isten minden áldását kérte. Erre a gyűlés az esperes úr éltetésével véget ért. A vendégek nagy része az esti vonattal távozott el, a nagybecskereki ref. hívek azon jó kivánata mellett]: adja Isten, hogy minél előbb üdvözölhessék ujolag a gyűlés tagjait N.-Becskereken. E. K. L. A máramaros-ugocsai egyházmegye tavaszi közgyűlése. Egyházmegyénk f. hó 14-én tartotta közgyűlését Nagyszőllősön, Várady Gábor egyházmegyei gondnok és Csernák István esperes elnöksége alatt. A gyűlést istenitisztelet e.őzte meg, melyen Nagy Endre hosszú­mezei lelkész imádkozott. Szép számú közönség jelen­létében nyitotta meg a tanácskozást köztisztele ben levő gondnokunk, ki megtört egészséggel, de egyházi és is­kolai ügyeink iránt meleg és kitartó lelkesedéssel elnö­költ csaknem végig. Az egyházközségek képviselőinek igazolása után, a világi aljegyzőségre beadott szavazatok bontattak fel. Altalános többséget senkisem nyervén, újabb szavazás rendeltetett el, melyre Lator Géza, Tóth Jenő és S?abó Sándor jelöltettek ki Biró Lajos lemondása folytán megüresedett gyám­pénztárnoki hivatalra Sárkány Lajos f.-ardói lelkész vá­lasztatott meg. Egyházmegyei tanügyi bízottságnak újabb szerve­zése a következő gyűlésre lett elhalasztva, hogy akkor az egyházkerület által időközben megállapítandó rend­szabályzat alapján történjék meg a szervezés. A nagy gonddal összeállított esperesi jelentés szerint egyházmegyénk valláserkölcsi élete nem meg­döbbentő ugyan, de nagyobb tevékenységre, több buz­galom kifejtésére figyelmeztet. A közístenitiszteletet ke­rülők száma, az' előző évet tekintve megkétszereződött, a családi élet javulása keveset lendült, a törvénytelen szülöttek száma csupán egygyel kevesbedett. Jól esett ezekkel ellentétben hallanunk, hogy az á'dozatkészség, mely adományokban és alapítványokban nyilatkozott, egyházmegyénkben is állandó és munkás. Több egyház­községben tetemes adakozások történtek. Iskola-ügyünk javult. A tanítók közül többen megértették az e. megyei gyűlés gyakori buzdítását és lelkiismeretesebben teljesí­tették szép kötelességüket. Voltak azonban, bár keve­sebb számmal, kik ez évben is csak tétlenkedtek. Ezek ellen, mivel már többször voltak figyelmeztetve, a gyű­lés vizsgálatot rendelt el. Született egyházmegyénkben az 1886. év folyamán 466 fi, 419 nő; maghalt 356 fi, 301 nő; házasság köt­tetett tiszta 188, vegyes 45. Iskolakötelesek 6 — 12 éve­sekig 1040 fi, 954 nő; ezek közül iskolába jár 875 fi, 795 nő; ismétlő iskolások 378 fi, 374 nő; iskolába járt 151 fi, 73 nő. Konfirmá't 181 fi, 161 nő. — Lelkek száma 17,279. Telek van 8373, külsőség 1695 hold. Egyházak tőkepénze 73,342 frt 81 kr., iskoláké 4463 frt 9 kr. Kamathátralék 925 frt 37 krajcár. Magtárak ereje pénzben 10,403 frt 56 kr., terményben 1404 köböl. Az egyházközségek mult évi bevétele 41,5 11 frt 131 /2 kr., kiadása 36,631 forint 4 krajcár. Építkezésre fordíttatott 5225 forint. A folytonosan figyelemmel kísért esperesi jelentés után bizottsági jelentések, folyamodványok, kisebb na­gyobb érdekű intézkedések következtek. Csak a neve­zetesebbeket említem meg. A mult évi tavaszi közgyű­léskor bizottságnak kiadott tanácskozási szabályzat el­fogadtatott és kötelezővé tétetett. A falunkénti gyűlése­ket egyházmegyénk megszüntette, ezentúl gyűléseit a kijelölt hat városban fogja tartnni. Magtáraink ügye több helyen zavaros; különösen Péterfalván, hol a magtár a'apításakor készült ajánlatot feltüntető ív elveszett. Csak em'ékezet után készítik a kötvényeket, melyeket az adósok nem akarnak aláírni. Bizottság küldetett ki ezen ügy rendezésére. Tekeházán pedig a lelkészi fi'etés körül évek óta fennálló zavar még most sem volt megszün­tethető. Ide évről-évre bizottság jár, tanulmányozza az ügyet, de a mely annyira bonyodalmas, hogy a legbuz­góbb küldöttség sem volt képes még eddig megtalálni a nyitját. 5 év alatt nem vettetett törvényesen a provent, az egyház több évi bajainak orvoslását nem kereste. Most ismét bizottság küldetett ki, kevés rem'mynyel ahhoz, hogy ezen folyton zak'ató provent-ügyet végkép lebonyolítsa. Taracköz egyházzá kezd alakulni. Urmező egyházi ügyeinek tanulmányozását és rendezését is ki­mondta közgyűlésünk s ezzel egy tekintélyes bizottságot bí ott meg. Olvastatott az egyházmegyei lelkészi könyvtárnok számadása, melyszerint a mult évben alakult könyvtár­nak volt bevétele 24 frt, kiadása 22 frt 56 kr., követe­lése 11 frt. Van birtokában 27 mű. Egyik lelkésztársunk egyházmegyei ének-egylet alakítását indítványozta, erre nézve alapszabályzatot nyúj­tott be, mely bizottságnak adatott ki. Gyámpénztárunk állása 10,225 frt. A domesztikába fizet ez évben egyházmegyénk 890 frt 45 krt. M előtt bevégezném tudósításomat, nem higyhatom megemlítés nélkül egyházmegyei gondnokunknak a ta­nácskozás közben elmondott beszédet, melyben áldozat­tételre buzdított a tűzvész által megrongált szigeti iskola érdekében. Megindító hangon rajzolta az iskolát ért csa­pást. Bizonyára az e'mondott szavak mélyen hatottak ránk s a hatás nem fog elmosódni az áldozattétel pilla­natáig. Biki Ferenc. KÜLÖNFÉLÉK. * Az „Irodalmi Társaság"-ba való belépésüket Lapunknál bejelentették : I. Pártfogókul: a múltkor em­lített pesti egyházmegyén kívül, 2. báró Vay Miklós konventi elnök 500, 3. báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő 500 frttal. II. Alapítókul: I. Láng Adolf pest­megyei ev. esperes. 2. Szalay Károly budape-ti főgimn. tanár. 3. Szőts Farkas és 4. Kenessey Béla theol. tanárok 100—100 forintos alapítványnyal. * A dunamelléki egyházkerület rendes köz­gyűlése a szokott időben, tudniillik piinköst utáni szom-

Next

/
Thumbnails
Contents