Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-01 / 18. szám

e beszéd, mely elhatott a csontoknak és velőknek meg­oszlattatásáig és sok száz szembe csalta ki a szégyen, a megbánás és lelki fájdalom könnyeit. A templomi ünnepély egy valóban megkapó jele­nettel végződött. A kiliti-i hívek ugyanis egy bársony bekötésű, ezüst kapcsos és püspök úr monogrammjával ellátott remekművű bibliát közadakozás útján készíttet­vén e nap emlékére: az értékes és szép ajándékot az egyház lelkésze, néhány szívélyes szó kíséretében, az Urasztala előtt adta át, hívei nevében, a kedvelt főpász­tornak, ki meghatottságtól remegő hangon köszönte azt meg, a legbecsesebb ajándéknak mondván azt mindazon emlékek közt, melyekkel őt meglephették volna. »Ezen könyv az, melyet minden könyvek felett a legtöbbször olvasok; szívemhez ölelem hát ez ajándékot, de szívem­hez ölelem az ajándékozókat is.« Az isten házából kijőve, az egyház veteményes kertjét, az iskolát szemlélte s vizsgálta meg behatólag püspök urunk, s abban a derék kertész, Dömötör Ignác tanító vezetése alatt szép fejlődésnek indult csemeték előhaladása felett örömét s megelégedését nyilvánította, ezenkívül több értelmes gyermeket egy-egy új-testa­mentumi könyv füzeikéivel ajándékozott meg emlékűi. Ezután a presbyteriummal ült össze püspök úr ta­nácskozni, s míg egyfelől szoros számot kért annak sá­fárkodásáról, s az egyház anyagi helyzete, jövedelmi forrásai, adózási viszonyai, terhei iránt a legrészletesebb ínformatiót kérte és jegyezte fel magának : az egyházi igazgatásban tapasztalt jó rend és buzgalom felett szí­vesen kifejezte méltányló elismerését s főpásztori meg­elégedését. Lelkére kötötte azonban hatályosan a pres­byteriumnak, hogy nagyon egészségtelen, és bizonyos tekintetben életveszélyes paplakának célszerű megépíté­séről gondoskodjék, mihelyt a templomépítésből maradt terhek azt lehetővé teszik és az alkalmas időben ejtett atyai intés és útbaigazító tanács bizonynyal meg is teendi hatását. Adja isten ! Kiliti után Juth és Ádánd, majd Ságvár és Nyim következtek. Ezekről a jövő alkalommal. K- Gy. A pesti egyházmegye közgyűlése. Ápril hó 19-én tartatott meg élénk részvét mellett Budapesten, Szánthó János h. esperes és Várady Károly egyházmegyei gondnok urak elnöklete alatt. Előző nap délelőttjén a bizottságok üléseztek, dél­után pedig előértekezlet tartatott. Az esperes, Sípos Pál, súlyos betegsége miatt meg nem jelenhetvén, mindenek előtt részvétének adott a gyűlés kifejezést, s ezt külön iratban közöltetni rendelte az egyházmegye közbecsülésben álló fejével. Az esperesi hivatalról lemondását pedig — kifejezve á reményt, hogy őt még hivatása bölcs betöltésében tovább is bírni fogja élén az egyházmegye — nem fogadták el. Az esperesi jelentés tömör, de hű képét mutatta fel az egyházmegye szellemi és anyagi állapotának. Érdekesnek tartom belőle közölni a pesti egyház 1886. évi számadásainak eredményét. — Bevétel volt 61,043 frt 63 kr., kiadás 54,788 frt. Pénztári maradvány 6255 frt 63 kr. E számok ékesszóló bizonyságai a fő­város 24,000 lélek számú ref. egyháza virágzásának, és eddig többlettel záródott bölcs háztartásának. Az egyház­kerület és megyével szemben mindenki megtette köte­lességét. Más vallásról hozzánk tértek 60 fi, 47 nő = 107, ezenkívül 36 zsidó kereszteltetett meg Összesen 143. — Tőlünk kitért 9 fi, 17 nő, összesen 26, így e réven szaporodás 117 lélek. — Egyházi célokra egyházak és egyesek 7478 forint 37 krajcárt áldoztak; iskolai célokra 15,518 frtot a normális kiadásokon felül. Vácon, Gödöl­lőn az összes szegény iskolások néha könyv- és Írósze­rekkel elláttatnak — közadakozás útján. Pest, Ó-Buda és Dabas tetemesen áldoznak a szegény ügyre. — Az egyházmegye népessége a mult év adatai szerint 52,769 lélek. Születés és áttérés által szaporodás 405 lélek, megjegyzem, hogy itt a beköltözés nagy contingese nincs felvéve. A nagyszámú tárgysorozatból közérdekű a bugyii lelkészválasztási eset, hol a lelkész még a mult év január 8-ikán meghalt és ma sincs választás. A candidátionális bizottság jelentése szerint azért, mert a jelentkezett 8 kan­didátus közül kijelelt 3 közül egy visszalépvén, kettőből nem akart választani az egyház. A bizottsági felfogás szerint: vagy új pályázatot kellett volna hirdetni, vagy a candidátiónál kimaradt, de 4-ikiil legtöbb szavazatot nyert egyént bocsátani választás alá, úgy de se egyik, se másikra szabály-rendelet s usus sincs, azért a főt. egy­házkerület a szabály-rendelet ez irányban való kipótlá­saért megkeresendő. — Tudomásunk szerint a valódi ok nem ilyen csekély alakiságban, mely ha megállhat a kritika előtt — úgy a törvény megkerülése csak gye­rekség —• fekszik ; de abban, hogy a választást előző­leg az 1200 frt conventió kihozhatásaért a bugyii pres­byterium majd kétszeresre számította a földek értékét, s midőn a körültekintő esperes azt is kivitte, hogy az esetre, ha megválasztandó a készpénzhez ragaszkodik, úgy ez fizettessék részére s a föld az egyházé lesz; — a candidátió után meg, túlerős erkölcsi pressióval a bugyi-ak kedvenc jelöltjét visszaléptették — az egyház megkötötte magát, s kijelentette hogy a régi conven­tióra választhat csak lelkészt, mivel az új fizetés alatt Összeroskadna. A bizottság igen bölcsen, nemcsak a quid juris de a quid prudentiae elvére is tekintettel, most ide tette vissza ez ügyet, melyet az egyházmegye eldöntés végett a főt. egyházkerülethez terjeszt fel. Ez esetből kifolyólag kimondotta az egyházmegye az 1200 fo­rintos lelkészi minimum megszüntetését is, tekintettel a változott viszonyokra, főleg az egyházkerületnek az egy­házak osztályozását kimondó határozatára, melylyel e statutum ellentétben állt, — s utasította elnökséget, hogy az eltörlés jogerőssé válta után — kiváló figye­lemre méltatván ezután is a lelkészi javadalmak javítá­sát, intézkedjék az üres vagy üresedésbe jövő egyházak lelkészi állomásainak betöltése iránt. A pesti egyház nagyszerű új főgimnáziumának fel­építése sürgős és több intézkedésének egyházmegyei megerősítése szükséges levén, a presbyteriumnak egyház­községi gyűlés jóváhagyását igénylő — de azt valószí­nűleg utólag megnyerő — »előterjesztései* ez egyszer megerősíttettek oly feltétel alatt, hogy ha az egyház­községi gyűlés bár a legkisebb változtatást eszközölné is az »előterjesztésen,« az által ezen a priori kelt végzés tárgytalanná és semmivé válik. (Azóta már meg is nyerte a sanctiót az előterjesztés változatlanul.) Egyházkerületi képviselők lettek: Szilágyi Benő, Vörös Károly lelkészek, Mattyók Bence, Halász Orbán világiak. — Lelkészjelölő rendes tagok : Váry Sándor Mattyók Bence, Segesváry László tanácsbírák. A számvevőszék jelentése alapján örömmel hallotta egyházmegyénk, hogy bár a gyámintézeti osztó szám 10-re emeltetett a 26 lelkészszel biró egyházmegyében, mégis egy magános özvegy már ez évben 267 frt penziót élvezett. A tanító özvegyek egyenként 131 frt 82 krral segélyeztetnek egy évre.

Next

/
Thumbnails
Contents