Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-01 / 18. szám

oly célból és joggal, mint más protestáns vallásos szertartásoknál, már t. i. a hol van, a hol pedig nincs, ott egyáltalában nem szerepel, hogy pedig a gyülekezet tagjai a lelkipásztor szavait meghallják — ha bár nem kiáltoz is — ezt egész biztossággal állítom, igaz, hogy cikkiró puritánizmusa beleköthet, de mégis •— a meghallhatás lehetőségére nézve — megemh'tem a zenésített költemények előadását, persze hogy a beszélő a zenével kisérővel összhangzatosan működik, s ez utóbbi nem akarja társát felülmúlni. Különben itt e helyen látom jónak kijelenteni, hogy a konfirmáció végrehajtásánál általam követett eljárás egyes részleteire gúnyos bírálatot jogosan és alaposan csak azon esetben mondhat bármily kritikus is, ha a cselekvényt szemeivel látja s hangokat füleivel hallja vagy pedig ő maga egész jóakarattal és egész lelkéből megkísérli. Ezen két tényező nélkül könnyű és sokak előtt tetszetős munka a legszentebbet, a legmegindítóbbat is gúny és nevetség tárgyává tenni. Teszi is ezt a cikkiró, midőn felkiált : »En édes Istenem 1 hát a hol orgona nincs, miként fogják a gyermekeket konfirmálni ? Talán csak nem mennek addig a papi ornatusba öltözött lelkész vezetése mellett, míg egy orgonával ellátott templomra nem akadnak ?« Természetes, hogy nem mennek. Ezen töprenkedés vagy feladat megoldásához nem kívántatik kolumbusi éleselmű találékonyság vagy vakmerőség; egy kevés józan ész s ugyanannyi jóakarattal bárki is rá jön, hogy ily helyen orgona szerepeltetése nélkül végeztetik a konfirmáció, épen úgy mint azon vallásos szertartások, melyeknél az orgona a hol van, igen szépen és meghatóan közreműködik. Csak nem viszi talán cikkiró annyira túlságba érveléseit, hogy még azzal is gyanúsítson, hogy én a konfirmációnál az orgona szerepeltetését egyik fő és elengedhetetlen kelléknek tartsam. Ez már a roszból nagyon is sok lenne. Ezek után tanácsolja cikkiró: »Ne törekedjünk a feltűnőre, a fülcsiklándoztatóra.« Csak sejtem és nem veszem biztosra, mivel határozottan nincs mondva — hogy cikkiró és talán mások is »feltűnőnek« tartják a zsinatilag előirt ®rendszeres egyházi ruházat« — melyet én közszóllam után papi ornatusnak mondtam — viselését; s csakis a palástot ismerik el a lelkipásztori teendők végzésénél elengedhetlen jelvényül, persze a palást kurta zekéhez — kék nyakkendővel s különbféle színű felsőhöz, a hány annyiféle — köztük még pörge kalap is látható — föveghez — igen jól veszi ki magát s a papi szolgálat komolyságát s hatását szerfelett emeli, de hát hiában a papi egyenruha — hierarchikus törekvést jelképez, pusztán külső látványosság — a melyeket pedig a puritánizmus elitéi. I Iát aztán mit mond ez a puritánizmus a templomok kifestéséhez, általában azok belsejének felszerelésénél az újabb időben érvényesült műizléshez, például a szószék Urasztala mesteri faragványaihoz — vagy pláne azok még márványból vannak — az azok körül futó arany, ezüst vagy más hímzéssel ékes bársony vagy posztó körítéshez, nem különben az úrvacsora osztáskor használt pompás és értékes térítőkhöz ? Mindez látványosság •— sőt fel is tűnhetik; ugyanazért el velük — a pókhálós kopott falú, ólomlemezes ablakú templom — egyszerű festetlen — v

,a

gy kék veres színekkel bemázolt padok, rozzant lábú Urasztala, vályogból készült fehérre meszelt vagy hordóalakú fából való katedra, ezek a régi puritán korból átmaradt tárgyak — úrvacsora osztáskor egy fehér abrosz — adják meg a prot. istenitiszteletnek valódi külső keretét, kik ezeken túllépni merészkednek, azok vétkeznek a puritánizmus ellen, mint ilyenek korlátok közé szorítandók és megintendők. A »fülcsiklándoztató« — talán nem tévedek — az orgonára van értve. Igazán unikum egy vélekedés — az orgonát akkor is fülcsíklándoztató zene-eszköznek tartani, mikor annak hangjai egy Bach, Mozart, Cherubini avagy újabb időben fellépett chorál-szerzők egyházias jellemű mesteri szerzeményeikben a tiszta vallásos buzgóság és mély meghatottság — avagy a földi környezetből való fölemelkedés — érzelmeit öntik át a hallgatók kedélyébe. Avagy talán nekünk protestánsoknak a szívvel, a kedélylyel semmi közünk ? Nekünk az értelem elég ? Én úgy hallottam, úgy is tudom, hogy a templomi zene szintén bír azon tulajdonsággal, melynél fogva a fogékonyabb szíveket még nemesebbé teszi, sőt a durva természetűekre is szelídítő és megindító hatást gyakorol; most kellett értesülnöm arról, hogy azok nem egyebek, mint fülcsíklándoztató dallamok — épen azért az orgona — mint azok közvetítője a prot. istenitiszteletnél helyt nem foglalhat. Hova nem vezethet az ilyen puritánizmus! Merevsége mellett eljuthatni egyrészt a bigottság, másrészt a ridegség dermesztő határához. Hallottam is, olvastam is ilyesmiket, hogy az állatvilág egyik leghatalmasabbika a kis egértől retteg, egy másik bizonyos szín látására indulatba jön, hogy sok világra híres nagy embernek volt és van ma is természeti gyöngesége, egy ilyen a kakaskukorékolást ki nem állhatta, más a macskát nem tűrhette közelében, van ki a tolltól irtódzván, társaságban meg nem jelenhet, mert fél, hogy ottan tolldíszszel találkozhatik stb. De ugyan ki is tudhatná előszámlálni a nevelés, sőt még az erős akarat által is le nem győzhető mindazon szervezeti gyöngeségeket, melyek mai napság — ha nem csalódom — »:deg baj«-nak neveztetnek, hiszen hát ha ezek számát még egy új faj is szaporítja, mely a papi ruházat láttára és az orgonának a templomi szertartásoknál való megszólaltatására mutatkozik, baj biz az, főleg ha idegességét még környezetére is átvinni törekszik. A cikk befejező pontjában foglaltakra csak annyit, hogy ha annak legnagyobb része nem gáncsoskodás ? — akkor .... megnevezni avagy jellemezni másra bízom. Én legfeljebb is a Prédikátori könyv VII. r. 16. v. I. Kor. III. r. 19. v., IV. r. 4. v. II. Korint. XIII. r. 9. versében foglaltakra támaszkodva, zárom be soraimat. Sütő Kálmán, beregsomi lelkipásztor. ISKOLAÜGY. A kecskeméti jogakadémia című cikkhez. Mindazok, akik a kecskeméti ref. jogakadémia ügye iránt közvetlen vagy közvetve érdeklődnek s annak virágzását akár a hazai jogi szakoktatás, akár pedig protestáns érdekből szivükön viselik, köszönettel tartoznak Eötvös Károly Lajos úrnak e becses lapok f. évi 14-ik számában foglalt jóakaratú cikkeért, mely már ezen szempontból is megérdemli, hogy beható eszmecsere tárgyává tétessék. Legyen tehát szabad e fontos kérdéshez az én csekélységemnek is pár szót kockáztatni. Eltagadhatatlan tény, hogy a kecskeméti jogakadémia is, mint a többi akár felekezeti, akár állami jogakadémiák ez idő szerint csak vegetál. A joghallgatók száma tetemesen megcsökkent annyira, hogy a jogakadémiák hallgatóinak száma az 1885/6. tanév II. felében a debreceniben 102, a pozsonyiban 79, a kassaiban 70, a