Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-24 / 17. szám

előítéletből induljon is ki valaki — s tudományos szempontból a világnézlet is előítélet (hypothesis, philosophiai hit, vallásos szempontból) — előítéletét köteles igazolni, mint a mely nem önkényűleg alkotott, hanem tudományosan vizsgálva, a legvalószínűbb. Maga a világnézlet épen úgy mint az, amit az ember tovább fölállít vagy hisz — a kritika tárgya. (Vége köv.) BELFÖLD. A falusi egyházi életből. (Ajánlva a római kalholikus egyházi lapoknak és általuk a?, egyházi főhatóságnak.) (Vége.) Mindeddig nem kaptam feleletet erre a levélre és nem szenved kétséget, hogy nem is fogok kapni. Ez a hallgatás mindenesetre sokat mond. Nyilt, határozott férfias fellépésem, megbotránkozásomnak, sőt általános megbotránkozásunknak önérzetes hangja, határozott kérésem, mely magam is megvallom, egy kissé kü'önös, de a-történtek és beállt viszonyok között teljesen indokolt, végre feltételes következtetésem nem igen tetszhetett a főt. plebánus úrnak. Különben ezen egy cseppet sem csodálkozom ; én sem szeretnék hasonló levelet kapni. De hát .... a milyen a mosdó, olyan a törülköző 1 . . . Nem az én hibám, hogy érdemet szerzett rá Sőt többet mondok. Nincs az a kemény, kárhoztató és ócsárló hang, nincs az a heves megtámadás, melyet egy évtized munkájának lerontásáért a felháborodott önérzet jogosan ne használhatna a hasonló esetekben. Még az sem baj, ha a sértésbe csap át, mert hát emberek is vagyunk és a vett sérelmet sok esetben sérelemmel toroljuk vissza. De én igyekeztem e nem keresztyénies elvet mellőzni levelemben, bár nem állok érte jót, hogy sikerült. Ha nem sikerült, nem bánom, hogy nem sikerült. Ilyen esetben máskor sem tudnék másféle lenni, mint a minő ezen alkalommal vollam 1 De ki kell nyilatkoztatnom, hogy a mint levelemből is érthető, csak feltételesen vádoltam főt. Csapek Károly urat hivatalos valótlanság mondásával és ha kérelmemnek eleget tesz, én vagyok az első bizonyára, a ki bocsánatot kérek tőle és a megsértett és felháborodott vallásos közérzületet megnyugtatom. Mert az egész kérdés azon sarkallik, hogy van-e olyan érseki rendelet, mely megtiltja a falusi plebánusoknak, hogy református halottakra harangoztassanak. Ha van, a főt. plebánus úr eljárása correkt volt és szó sem férhet hozzá; ha nincs, nagyon szelíd hangú levelet kapott tőlem, azon egyéni érzelmeiért, melyekkel, nem tekintve a létező szép viszonyt és szeretettel ápolt szép szokást, hajlandó volt egy egész gyülekezetnek, egy egész felekezetnek szemébe vágni a mult századok ama sötét tanát, hogy »ti nem is vagytok keresztyének, keresztyén harang ti rátok nem szólal meg; sőt emberek sem vagytok, mert halottaitokat az igaz keresztyén embert megillető tisztesség nem illeti rnegU De még egy másik sarkalatos kérdés is felmerül ebben az esetben. Ha van érseki rendelet, mely tiltja a reformátusokra való liarangozást, nem lehet-e azt férfias őszinteséggel és nyíltsággal megmutatni ? Hát titkos rendeletek is vannak, melyek felőlünk intézkednek, még pedig tervszerűen és egyöntetűen ? No, nagyon szomorú következménye lenne ominozus levelemnek, ha agyonhallgatásából erre a sajnos meggyőződésre kellene jutnunk! De jobb a bizonyos rosz a bizonytalanságnál. Nem élünk legalább illusiókban, — én megvallom, eddig abban éltem, midőn olyan nagy előszeretettel munkálkodtam a békességen — hanem előre számot vethetünk a »titkos rendeletek* esélyeivel. Mindenesetre pedig megismerjük, hogy a szivélyesség külső máza alatt gyanús intenciók vannak 1 E közben — a míg t. i a harangszó »néma szava* a kedélyeket fellármázta — egy másik je'lemző eset is történt, melyet gyülekezetünk 6o tagja és általuk természetesen az egész gyülekezet sérelmesnek tartott magára. Ez az eset a következő: Foktőn két temetkezési egylete van ; az egyiknek túlnyomólag reformátusok, a másiknak túlnyomólag róm. katholikusok a tagjai, a mennyiben mind a két egylet alapszabályai szerint »mindenki tag lehet valláskülönbség nélkül.« Nos, az egylet, a Il-ik, a reformátusok egylete, a más vallásúakkal szemben a legméltányosabban járt el; egyetlen egy intézkedésével sem ütötte alapszabályaira a felekezeti bélyeget, hanem kellő tiszte'etben tartotta a más vallású tagok vallási meggyőződését. Ennek az egyletnek én vagyok az egyik elnöke, a mit azért említek fel, mert a történtekkel némileg össszefügg. Ugyanis az I-ső, a római katholikusok egylete, az utóbbi évben nagyon rendetlen állapotban volt; tagjai látták, hogy a mi egyletünk, erélyes és szigorú vezetés mellett minő szépen fejlődik, engem akartak felszólítani, hogy az ő egyletük vezetését is vegyem át. Midőn én e szándékról értesültem, a legjobb indulattal, a legnemesebb szándékkal felkerestem főtiszt. Csapek Károly plebánus urat, és felkértem, hogy mentsen fel ama kínos helyzettől, hogy a római katholikusok egyletének rendezését és vezetését el kelljen vállalnom és lépjen ő maga, mint lelkészük, egyletük élére. Kérésemnek foganatja lett, ő vállalta el az elnökséget. Ezzel teljesen be lett volna fejezve a dolog, ha a főtisztelendő úr túlbuzgóságában, talán híveinek örömére, de az én híveimnek, mint egyleti tagoknak nagy sérelmére, rá nem üti az egyletre a római katholikus felekezeti bélyeget. Elhatároztatott ugyanis, hogy az egylet pénzéből, tehát abból a pénztárból, melybe református tagok is fizetnek, évenként 2 mise tartandó; továbbá, hogy minden tag tartozik a temetésnél lámpát vinni. Híveink, mint egyleti tagok megbotránkoztak ezen eljáráson, és mind a két intézkedés ellen a nagymélt. belügyminisztériumnál kerestek orvoslást, a hova időközben az alapszabályok megerősítés végett felterjesztettek. Folyamodásukat szóról szóra közlöm, megjegyezve, hogy annak szerzője nem én vagyok. Nagyméltóságú miniszter úri Kegyelmes urunlc.! A foktői temetkezési egylet a mult hó 19-én a solti középjárás tekintetes szolgabírói hivatala utján nagyságos Éöldváry Mihály alispán úrhoz 933. k. i. 887. sz. alatt tett felterjesztésében minden aggodalom nélkül nyujtá be alapszabályait Nagyméltóságodhoz megerősítés végett. Mivel azonban a felterjesztés óta megdöbbentő jelenségek merültek fel, melyek alkalmasak arra, hogy kö/.ségünk különféle felekezetei között az eddig féltékenyen őrzött kölcsönös szeretetet, bizalmat és békét feldúlják ; mivel megdöbbentően látjuk, hogy a béke felzavarására intézett törekvés épen azon oldalról indul ki, a honnan ellenkezőleg a béke biztosítására és megszilárdítására való törekvésnek kellene kiindulni: felmerült bennünk azon aggodalom, hogy felküldött alapszabályaink némely pontja ellenünk felhasználva, az egyletben való maradásunkat a tűrhetetlenségig megkeserítheti, midőn helyzetet teremt, melyben minket kisebbséget vagy az alapszabályok megrontására, vagy vallásos ér-