Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-17 / 16. szám

tolaí ez ügynek s akadtak egyesek, mint dr. Bray Tamás misszionárius Marylandbnn, kiknek szerencséjük volt egész sereg könyvtárt alapítani. A legnagyobb s legsikeresebb tevékenységet fejtette ki a humanizmus s közoktatásügy terén egyaránt nagyérdemű Mann Iiorác, kinek már 1837-ben sikerült kivívnia azt, hogy az iskolai s városi könyvtárak javára állami pótadó hozassék be, sikerült mindenütt közkönyvtárakat alkotni Massachusetsben, ama boldog államban, hol, ma az egész földgömb területén páratlanul, a magasabb műveltséggel nem biró osztály a lakosságból elenyésző csekély számot képvisel. S ne feledjük el, hogy e hatalmas köztársaság területén 1800-ban még alig volt 80,000 kötet könyv, a mieinknek alig egy tizedrésze! (Vége köv.) György Aladár. BELFÖLD. A falusi egyházi életből. (Ajánlva a római katholikus egyházi lapoknak és általuk az egyházi főhatóságnak.) A »Kalocsai Néplap« f. évi március 31-én kelt 13-ik számában, mely csak a mai, alól írt napon jutott kezeimhez (mintha csak a világ-oceán választana el bennünket egymástól!) szórói-szóra a következők olvashatók : »Egy kis ártatlanabb viszont megjegyzés a foktői ref. lelkész úrnak mult számbeli soraira. A battéria készen van, hogy azonban kinek? mikor? és hol? süttetik el, az az öregebb testvér dolga lesz. Abban igaza van a foktői ref. lelkész úrnak, hogy az ügyet nem kellett volna a hírlap terére vinni; de ki és hogyan vitte oda ? azt a foktői ref. lelkész alaposabban tudhatja, mint az öregebb testvér. Egyébiránt mivel az ügynek akár hírlap, akár más úton való előhurcolása az öregebb testvér gusztusa ellen volt, ki is jelenti, hogy ezen ügyben többé szót nem veszteget.« Nos, ezt a kis ártatlan megjegyzést, mely ártatlanságában annyira megy, hogy csak »készen levő battériával fenyegeti — akarom e becses lapok olvasói előtt — előzményeivel ismertetni. Az előzmények felemlítése kellő világosításba fogja helyezni e »kis ártatlanabb viszont megjegyzés« értelmét és e/.úttal oly kötelességet róvok le általa, melylyel nemcsak saját személyem iránt tartozom, hanem azon szolgálat iránt is, melyet az ev. reform, anyaszentegyházban ezen megbízatás alapján vettem : »Meglásd, hogy a mely szolgálatot az Úrban vettél, azt betöltsed.* Ismertetésem csak mozaik-képe a falusi egyházi életnek, de találó, hű kép, mely komoly megfontolásra méltán tart jogot és mely méltó az egyházi főhatóságok figyelmére. Lepzektlenül, himezés és hámozás nélkül, férfiasan fogom elmondani a történteket, és midőn ezzel magamat a közvélemény itélőszékének birálata alá bocsátom, egyúttal az illetékes róm. kath. egyházi főhatóság figyelmét felhkom, hogy a történtek tekintetében ne egyoldalú informatio alapján alkosson magának véleményt, hanem a lokális viszonyokból önként folyó tárgyilagos megítélésre magukat a történt dolgokat vegye alapul. Nem nekem van erre szükségem, hanem saját magának, közegeivel szemben. Tizenhárom év óta működöm a foktői ref. egyházban, mint az Úr szőllőjének munkása. Midőn a hivó szóra, egyházi felsőbbségem engedélyével, ott megjelentem, egyházam geographiai és társadalmi helyzetével teljesen számot vetettem. Tudtam, hogy olyan egyháznak leszek a lelkésze, a mely Kalocsa közvetlen közelében más vallásúak közé ékelve kisebbségben van, és ebből folyólag kettős kötelesség vár reá : egyfelől az, hogy a maga tiszta ev. református hitét megőrizze és az iránt tiszteletet keltsen másokban is; másfelől az, hogy minden ügyét és do'gát — a más vallásúak tiszteletben tartásával — a saját autonomikus jogával egyetemes anyaszentegyházunk jávára és Isten dicsőségére a maga saját erejével végezze. E kettős kötelesség hű tejesítése képezte minden fe'adatomat. Fokozni igyekeztem híveimben az önérzetet, hogy ők a reformált anyaszentegyház tagjai és mint ilyenek arra kötelezvék, hogy mindenben — anyagi, erkölcsi és vallási ügyeikben — jó renddel és ékesen legyenek ; fokozni igyekeztem bennök a más vallásúak iránti tiszteletet, főképen arra munkálva, hogy e tiszteletet az egyházi és társadalmi érintkezés minden ágában a békességes jó viszony létesítésében és állandó fentartásában keressék és nyilvánítsák. Munkám, melyet papi állásom elfoglalásakor magam elébe tűztem, sok kedvező körülmény Összejátszása folytán, könnyebb volt, mintsem előre hittem. Örömmel tapasztaltam, hogy a község két különböző felekezete között a testvéries viszonyt és egyetértést, a kölcsönös tiszteletnek és az egymás közti békességnek ezen 11 él— külözhetlen feltételeit nem létesítenem, hanem csak fenntartanom és erősítenem kell; erre nézve pedig készséges hű társat találtam itt, a róm. kath. egyház lelkészében: í főt. Kurka Károly plébánus úrban. Az ő érett tapaszta-1 latával és ritka nemes, humánus lelkületével fiatal lelke: sedésemnek könnyű volt — meg lévén már a kedvező talaj — minden ügyet a legbékésebben elintézni. Nem volt a két egyháznak olyan ügye, mely — akár a közöttük való viszonyt, akár egyenként és közösen a községhez, mint politikai hatósághoz való viszonyukat illette — békés megoldást ne nyert volna. S ha volt valami nehézség vagy akadály, annak elhárításában a békés kezdeményezés útján, mindig ott találtam Kurka Károly plébánus urat, a mit örömmel és készséggel hozok ezúttal nyilvánossági a. Két esetem volt ugyan, mely nagyobb port vert fel, de ezek a foktői felekezeti viszonyt nem érintették. Mindakettő a kalocsai illetékes egyházi körökben szúrt szemet. Tudom, hogy rosszul esett nekik, de azt is tudom, hogy én kötelességemet teljesítettem. Az első eset az volt, hogy Ka'ocsán az 1868. LIII. t. c. 20. §-a alapján a ref. fiók-egyházat megalkottam. A második : hogy hányt-vetett és küzdelmes múltú egyházam történetét, mely szorosan össze van nőve a kalocsai érsekség töiténetével, megírtam. Azt hiszem, hogy ezen tetteim, tekintve a törvény rendelkezését és a monographiáknak az egyháztörténeti irodalom terén különösen szükséges voltára, alig jöhetnek kifogás alá Szorosan vett kötelessége minden lelkésznek, bármely felekezethez tartozzék is, hogy lelkészi pályáján egyháza érdekének és egyháza történeti irodalmának ilyen úton is szolgálatot tegyen és én a kötelesség szavának hódolva jártam el. Megérdemelte az a kis megkorbácsoltatás, hogy egyházunk egy kicsinyke érrel gazdagodjék és hogy népünk saját egyháza történetét ne a változó hagyományból ismerje, hanem kútfőkön alapuló munkából. De térjünk tárgyunkra. Az utóbbi évben lényegesen megváltoztak nálunk a viszonyok. Kurka Károly úr Miskére, majd Mélykútra rendeltetvén, helyét főt. Csapek Károly akasztói plébánus úr foglalta el. Örömmel üdvözöltük őt körünkben és vártuk tőle a jó kezdet jó folytatását. Instellatiója alkalmával fel is köszöntöttem,