Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-10 / 15. szám

sőt lábbal tipornak mindent, a mi szent, kik a bűnt imádván, az erényt kigúnyolják, kik csak nagyságuk s hatalmuk gondolatával s emelésével vannak elfoglalva, ezektől utálattal s megvetéssel fordulnak el nemcsak kortársaik, hanem nevükhöz századok végtelen során keresztül is borzalom és átok fűződik, mit el nem törül sem idő, sem távolság. Ez is feltámadás, ez is örökélet, átokkal, kárhoztatással teljes. Az örömteljes áldás, a csapás bánattal, a dicső emelkedés és szégyenletes bukás e földről ki nem irthatok, egymás után való következésük be nem állítható, ugyanazért ismét és ismét feltámadnak, vagyis örökké élnek. Vessünk-e csak egy futó pillanatot is az egyes emberek szívvilágába, felszínre hozzuk-e onnan a nemes egyszerű, tiszta érzelmeket ? minők a szeretet, megbocsátás, hűség és jótékonyság; melléjük állítsuk-e sötét ellentétüket, az önzést, gyűlölséget^ boszut, hitvány szószegést és szívtelen fukarságot ? Oh mily elkeseredett bősz csatát vívnak ezek az egyes emberek életében! Ha az elsők győzedelmeskednek, megszületik, feltámad az erény, ha az utóbbi csoport vergődik túlsúlyra, előáll a bűn és ez is így tart az ember teremtésétől folyvást mai napság is és tartani fog, míg ember él a földön. Erény és bűn egyformán örökéletű, mely átszáll nemzedékről nemzedékre, mert hiszen bátran mondhatjuk : a szülők gondolata, érzése és törekvése a családtagoktól mintegy átörököltetik, ha meghalni látszik is velünk, de mieink munkásságában újra életre kél, mondhatjuk egész biztonsággal, hogy jóságunk vagy rosszaságunk, erényünk vagy bűnünk hatása s emlékezete a szerint és olyan arányban fog a végtelenségbe átnyúlni, a milyen körben és erővel érvényesítette magát a jelen való világban. Feltámadás, örökélet csak azokra nézve nem létezik, kik megtagadni akarnák a természeti világ, a történelem folytonosságát és kiknek lelkét nem hatja át semmiféle nemesebb törekvés, szívük üres ; a szeretet és szívjóság előttük ismeretlen, szerintük az erény jámbor lelkek ábrándozása csak. De ám nem is csoda, mert nekik a feltámadás, az örökélet, a számukra fenntartott átok és megvetéssel nem kívánatos, de azért, hogy ők látván, nem látnak, hallván, nem hallanak, kívánni, nem kívánnak, mégis van : Feltámadás és örökélet! SütŐ Kálmán, bereg-somi ev. ref. lelkipásztor. Az unitárius „Dávid-Ferenc-egylet." Nem kell sokat vizsgálódnunk a társadalomban, kevés körültekintéssel is sajnosan tapasztalhatjuk, hogy a mai korszellem és a vallásosság egymástól nagyon távol állanak. Minden egyébbnek nevezhetjük e kort, csak vallásosnak nem. Igaz, hogy a XIX. század a felvilágosodás százada, de a midőn felvilágosított, egyszersmind vallástalanná is tett; mert nem a szív, a lélek, ideális felé vonzott, hanem ezeket elkerülve, a rideg ész, a tényleg meglevő, a reális alapok felé fordította az emberek figyelmét annyira, hogy korunk jellegéül bátran vehetjük az anyagias irányt. Es ez iránynak, ez anyagimádásnak meg van a maga gazdag eredménye a gyakorlati élet elanyagiasodásában is. A visszahatás feltűnő módon mutatkozik mindenütt és mindenben, a minek útját állani az egyházaknak sohasem volt sürgősebb hivatása és kötelessége, mint most. De vájjon miként? E kérdésre határozott feleletet adni nem lehet. Sokan és sokszor írtak hivatott egyének e tárgyban a nélkül, hogy a valódi kelléket megtalálták volna. S én magam nem is térek e kérdésre. De ha példa után indulunk s figyelmesen gondolkozunk csak arról: vájjon miként van az, hogy egy oly csaknem kizárólag realistikus foglalkozású népnél, mint az angol is, a vallásosság s evvel karöltve járó erkölcsiség oly magas fokával találkozunk, minővel egy keresztyén állam sem bír ? Okul fogjuk találni azon nálunk nagyon is érezhető hiányt, hogy ott az egyház benne van — a szó teljes értelmében — a társadalomban ; s az egyház iránti meleg érdeklődés hevíti keblét úgy a leggazdagabb lordnak, mint a legszegényebb iparos embernek. Nekünk is erre kellene törekedni; az egyházat bevinni a társadalomba, hogy ez keresse fel közönyös tagjait s felébressze szívükben azt a mindent átható jótékony vallásos érzetet, mely az ősök keblét is hevité 1 Ily értelemben alapult nálunk unitáriusoknál a »Dávid-Ferenc-egylet,« melyben a főérdem Boros György theol. tanáré, ki maga is huzamosabb ideig élvén az angolok közt, mintegy importálni igyekezett közibénk az ott tapasztalt vallásos kedélyt »a mindeneket megpróbáljatok és a mi jó, azt megtartsátok« elvénél fogva. És hogy ez jó volt s hogy ez egylet életrevaló s működésében helyes irányt követett, mutatja az a szép eredmény, melyet a megalapulásátóli aránylag rövid időn elért. És épen ez okból bátor vagyok az egyletet s működését röviden ismertetni, ha a tekintetes szerkesztő úr becses lapjában erre helyet enged. A D.-F.-egylet 1885. aug. 29-én tartotta alakuló gyűlését, a mely alkalommal egybegyűlt tekintélyes számú egyháziak és világiak, egyhangúlag kimondták az egylet megalakulását, s megállapította az alapszabályokat is, melyeknek főbb pontjai: (2. §.) céljára nézve: az unitárius ker. vallás, a hit és erkölcstudomány és neveléstan körébe tartozó elvek és kérdések tisztázása és terjesztése, a lceresztyén vallásos és erkölcsi élet ápolása és emelése. (3. §.). Az egylet áll alapító, rendes, pártoló és tiszteletbeli tagokból. Bármely tagságra felvétetnek nők is. (12. §.). Az egylet évenként közgyűlést tart. (19. §.). Az egylet ügyeit egy Kolozsvártt székelő választmány intézi. (23. §.). Az egylet tagjai egyházközonként fiók-egyletekké alakúinak. (28. §.). A fiók-egylet működése különösen kiterjed arra is, hogy egyes hitközségekben a valláserkölcsi élet szeplőtlen tisztaságban megőriztessék s minél gazdagabb gyümölcsöket teremjen, mi végre minden lehető módot felhasznál arra, hogy nép és ifjúsági könyvtárak, önképző körök, vasárnapi iskolák alapíttassanak. A vasárnapok megtartassanak s ezeken híveink az istenitiszteletet buzgón látogassák ; a gyermekek iskoláztatása ne hanyagoltassék el s különösen a vallástanítás mindenütt gondosan kezeltessék; a hívekben az áldozatkészség ne csökkenjen, sőt fokozódjék ; a különböző hitfelekezetűek között a kölcsönös szeretet és testvéri érzés ápoltassák. Ez alapszabályok megállapítása és megerősítése után hozzáfogott a központi választmány, dr. Brassai Sámuel elnökkel élén, működéséhez. Első teendő mindenesetre a tagok gyűjtése és a fiók-egyletek megalakítása. A siker meglepő volt. Alig egy rövid év után Boros György titkár, az első rendes közgyűlés alkalmával 1886. aug. 28-án örömmel jelenthette be, hogy az egylet tagjainak száma csaknem 500, mely szám folytonosan szaporodik ; s hogy a fiók-egyletek is számszerint 8-an megalakultak s a kezdet nehézségeit részben már leküzdve, megkezdették működésüket. Örömmel vehettük tudomásul, hogy tagjainak sorába a nők is nagy buzgalommal állót-