Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-20 / 12. szám

az anyaszentegyház e célra a gyülekezeteket és az iskola fenntartó testületeket is, legalább annyival hogy a közalap évenkénti segélye ezen az uton 12,900 forintról, az említett kulcs arányában 25,200 írtra emelkedjék, továbbá, hogy a lelkészek és tanárok által belépési díj gyanánt fizetett 33,600 frt összeg, ugyanezen kulcs szerint, a gyülekezetek és az iskolafenntartó testületek belépési díjaival (49,200 frt) 82,800 frtra emelkedjék, mely summa aztán, mint elkölthetetlen tőke, in infinitum, gyümölcsözne a gyám- és nyugdíj-intézet javára. Ily módon lehet oly intézetet alkotni, mely özvegyeink és árváink megélhetését biztosítja, de ha csak magunk és a közalap járulunk a költségek hordozásához, akkor még az első tervezet szerint kilátásba helyezett 100 frt özvegyi gyámpénz és a 25 frt árvái segély sem leend kiszolgáltatható. Szőts Sándor, dévai református lelkész, ISKOLAÜGY. Az angol iskolai életről. (Felolvasás, tartotta Pulszky Ágost a valláserkölcsi felolvasások 4-ik estélyen, Budapesten, március 17-én.) Tisztelt hölgyeim és uraim ! Midőn az angol iskolai életet bátorkodtam előadásom tárgyául kiszemelni, nem volt szándékom, sem az angol tanügyi szervezetet egész nagyszerűségében és terjedelmében előadni, sem a tanulmányi rendszer tudományos fény- és árnyoldalait jellemezni, a módszerekről és eredményekről statisztikát nyújtani ; nagyrészt személyes benyomások és emlékezések hatása alatt, melyeket régi és elhalványodott tapasztalataim sorában néhány közbejött mozzanat felfrissített, különösen azon szellemről kivánok szólani, mely az angol közép- és felsőbb tanintézetekben annyira elütő attól, a melyet a szárazföldön észlelhetünk. E szellem méltán lehet csodálatunk tárgya; valóságos nemzeti sajátság az, melynek fenmaradása a rendszerek átalakulása közepette is a legérdekesebb és legtanulságosabb tünemények egyike. Sehol az újabb korban nem történt a tanügyi rendszerben nagyobb változás, mint épen Angliában; századunk közepe előtt rendszeres oktatás és nevelés csak a magasabb osztályok részére, s ezeknek is túlnyomólag egyházi és az egyházzal legalább valamikor összeköttetésben állott alapítványokból volt biztosítva ; a nép nagy tömegének elemi oktatásáról előbb tisztán felekezeti, majd e század eleje óta nagy mértékben emberbaráti, de mindig pusztán önkéntes alapon történt intézkedésekkel volt gondoskodva; a felsőbb iskolákban már az 1840—50-es években lényeges reformok eszközöltettek, a melyek a régi alakokat fenntartva mégis egészen új tartalmat öntöttek ez intézetekbe. — A melyek folytán az oktatás majdnem kizárólag classicus és formális mathematikus iránya megszűnt s felvétettek az újkori nyelvek s a história és természettudomány egész terjedelmükben a középtanodai és egyetemi oktatás körébe; de sokkal mélyebbre ható változás történt áz elemi iskolák tekintetében, a melyek állami, községi alapon való szervezése a demokratia előhaladásának nagy tényezője volt, s a melyekre az annyi tekintetben szegényebb szárazföld csak irigy szemekkel tekinthet. S ezen változások dacára változhatatlan maradt mindvégig egy: az angol felső- és középosztályt kölönosen jellemző ama ragaszkodás, mely azt iskolai emlékeihez fűzi. Nincs művelt angol, ki büszke ne volna, nem csak, hogy egyik-másik egyetem hallgatói közé tartozott, hanem arra is, hogy a nagy múlttal biró, nevezetes középiskolák egyikének-másikának padjain ült. Az érzület, melyet ez intézetek nevének említése benne felkölt, a kegyelet, mely, ha azokról beszél, szavaiban felcsillámlik, a melegség, mely őt anya-intézete iránt mindig áthatja, tetemesen különböznek azon érzelmektől, melyeket a szárazföldön idéznek elő az iskolai emlékek. Angliában a közép- és felső-iskola a felnőtt ! férfi előtt is mint második otthon tűnik fel, melyre ha gondol, rezgésbe jönnek a kedély ugyanazon húrjai, melyeket megpendíteni csak a családi kör szokott. Franciaországban, Németországban, s mi nálunk is vannak nevezetes iskolák, s mégis mennyire eltérők azon benyomások, melyeket azok hagytak növendékeikben hátra, a jellem és kedély azon bensőségétől, melyet Angliában tapasztalunk. Franciaországban az iskola pusztán úgy szerepel, mint fegyelmezési és tanulási intézet; büszke lehet a volt növendék arra, hogy valamely híres tanár ajkairól leste a tudomány igéjét, büszke lehet volt iskolatársaira, most talán a híres emberek egész sorára; de az iskolapadokon, az intézet falai közt töltött évek mindig egy kikerülhetlen kellemetlenség érzetét hagyták vissza keblében. — Németországban a gymnasiumok és reáliskolák, mint az alapvető műveltséget megadók, nagy tiszteletben részésülnek, de emlegetésükre ritkán dobog hevesebben a volt tanuló szíve ; s ha az egyemet hallgatói későbbi években is gyakran említik, mint -»alma mater «-t, azt is nagyobbára csak azon alkalom miatt becsülik, melyet kiképzésükre nyújtott, vagy azon társak és barátok miatt, kiket ott szereztek, de mélyebb érzelmeket maga az intézet iránt vajmi ritkán táplálnak. Nálunk is gyakran tapasztaljuk, hogy az iskolatársak, kik fiatalságuk egy részét együtt töltötték el, későbbi időkben ismét találkozni, élettapasztalataikat kicserélni igyekszenek, de erre is az indok inkább az egymáshoz való személyes ragaszkodás, mint az intézethez való vonzalom. Angliában ellenben kétségtelen, hogy az egész élet majdnem minden viszontagságain keresztül kiséri a férfiút iskolájának neve, hagyománya és hogy majdnem azon érzelmekkel közeledik azokhoz, a kik vele, ha nem is egy időben, de ugyanazon intézetben növekedtek, mint a minőket nálunk csak kor- és pályatársak tanúsítanak egymás iránt. Minden nagyobb középiskolában — hogy az egyetemekről ne is szóljak — évenkint ünnepek és gyűlések tartatnak, a melyeken minden régi növendék, ha csak lehetséges, megjelenni iparkodik. Alig van ember, ki kitűnőbb állást foglal el vagy a kinek a sors nagyobbmérvű sikert juttatott, a ki ne iparkodnék egy vagy más módon anyaintézete irányában hálájának kifejezést adni. Clubbokat és könyvtárakat alapítanak, a melyekbe mindenki, a ki valaha az intézethez tartozott és nyomtatásban valamit közrebocsátott (s ki az, a ki mai nap nyomtatásban valamit közre ne bocsátana ?) műveit elküldi. Csak néhány hó előtt magam is felszólítást kaptam az u. n. »University College School«-ból, a melynek valamikor tanulója voltam, hogy a mit valaha kiadtam vagy nyilvánosan szóltam, küldjem be. Mellékelve volt ehhez a régi tanulóknak, a kik bárminő irányban valamikor kiváltak,