Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-27 / 9. szám

gorú exclusiv lutherizmus megújítása a legnagyobb fontossággal bír, melynek főszékhelye az erlangeni egyetem lett. Első, ki a lutherizmust a tanári széken hirdette, Harless volt, a ki sokoldalú tudományossága és jellemteljessége által döntő befolyást gyakorolt a theologiára és egyházra Bajorhonban, Hozzá csatlakozott Thomasius, mint a hittan, Höfling a gyakorlati, Hofmann az exegétikai és Delitzsch, mint az ó-szövetségi theologia tanára. Hozzá járul több lelkésznek nagyonis hatásos működése, a kik között az ismeretes Löhe Vilmos emelkedik ki. A lutherizmus másik székhelye Szászország és később Hannovera volt, s itt a göttingai egyetemi theol. tanárok elleni hallatlan fellépéssel végződött a stadi értekezlet határozatából 1853. Ezen merész támadás a göttingai theol. fakultás ellen annyival is inkább jogtalan volt, mivel az unió álláspontjára helyezkedve ugyan, mindinkább határozott positiv irányt vett, a mi Dorner, Ehrenfeuchter s később Schöberlein meghívásából is kitűnik. A theol. fakultás ezen támadás ellen erélyes protestátiót intézett »Denkschrift1

7

) iiber die gegenwárt. Krisis des kirchlichen Lebens 1854® című iratában, melyet aztán hevesen támadott Kliefoth, Petri s többen, mit azonban a fakultás hasonló erélylyel utasított vissza : »Erklárung der theol. Fakultát zu Göttingen in Veranlassung ihrer Denkschrift* 1854 című feleletében. Különös módon lépett föl ezen új lutherizmus Hessenkasselben, hol az orthodoxia a hírhedt Hassenpflug idejében a kormánynál is talált támogatást mint a legerősebb politikai reactiónak támasza. A dolognak új fordulatát Vilmar 1

8

) jelentette, ki széles ismeretekkel bíró férfiúi volt ugyan, azonban az egyházpolitikai reactiónak félelmes gyermeke is egyszersmind. Hivatali állásában, mint metropolitán és lelkészi tanácsos kísérletet tett Hessen reformált egyházában egy lutheri hierarchiai egyházi reformmal. Egyházi hivatalát elhagyva, marburgi theol. tanár lett, s »Die Theologie der Tathsachen wider die Theol. der Rethorik* 1856 című művével a theol. körökben nagy feltűnést okozott, mely j>tények theologiájával« minden valódi tudományt arcul ütött. Egy másik tartomány, melyben a lutheri doctrinarismus teljes virágzásra jutott, Mecklenburg, hol a lutheri tan KliefothI

9

) főpap egyeduralma alatt borzasztó kinövéseket szült. Kliefoth, eredetileg Schleíermacher tanítványa, később az üdvöt az egyház legszigorúbb lutheri tárgyilagosságában, a lelkészi hivatal méltóságában és hatalomteljében, az úrvacsorai gyónás és felszentelés sákrámentomi jellegében s az istentiszteleti formák katholizálásában kereste. Ezen lutherizmus egyik hallatlan kinövése Baumgarten *2

0

) rostocki tanárnak elmozdítása 1858-ban, mely a legorthodoxabbaknál is méltó felháborodást keltett, s éles bizonysága annak a rigorismusnak és kizárólagosságnak, melylyel Kliefoth a maga rémséges dogmatismusát egyeduralomra juttatni törekedett Mecklenburgban. Helyesen jegyzi meg Landerer, 2

i

) hogy ily orthodox és positiv theologusnak el-17

) Ebben hivatkozik a theol. tudomány érdeméré és jelentőségére a protestántismusban, a theol. fakultások feladatára, hogy azok nem csupán az egyházi tan átszállító intézetei, hanem hogy mint tisztító és élesztő kovász az egyház egészséges fejlődését folyamatban tartsák ; éles vonásokkal rajzolja az újabb lutheri orthodoxiáoak szellemi tunyaságát, harc- és uralomvágyát, mely a prot. egyházat azzal fenyegeti, hogy újra, mint a 17-ik szazadban törvenyegyhazzá merevüljön, miközben az üdvösségnek új útját állítja fel, mely nem a »hiu, hanem a »tiszta tan vallásánakt útja. 18

) Lásd jellemzését Schwarz—Kovács i. m. 333—345 1. 19

) Jellemzését lásd Schwarz—Kovács i. m. 263 s köv. 1. 20

) Jellemzését és esetét lásd Schwarz—Kovács i. m, 372—380. h ai

) I. m 332. 1. bocsátása holt egyháziasságot jelent, melynek gyümölcse a nép egyháziatlansága és erkölcstelensége, a mint azt Ziegler, Beyschlag tanár »Deutsch. Ev. Blátter« című lapjának 1885. folyamában a mecklenburgi egyház adott jellemzésében napnal világosabban kimutatta. Jól mondja Schwarz: »hogy ilyen eljárás csak a német föld leghomályosabb partján, a mecklenburgi államegyházban, a schwerini Antonelli, Kliefoth erőszakoskodása alatt volt lehetséges.« Végül a szigorú orthodox lutherizmus az orosz dorpati egyetem s a keleti tartományok prot. lelkészeinél is képviselve van. A dorpati theologia képviselői Sartorius, Iíeil, Kurtz, Philippi, később Ottingen és Engelhardt, mely theologiának keletkezésére nagy befolyással volt az orosz kormány által támogatot görög-keleti proselytismus is Livland és Esthland tartományaiban. Ezen szigorú lutheri iránynak speciális hittani jellemzésére áttérve lényeges különbségekre akadunk. A régebbi, józanabb lutheránusok abban különböznek az újabbaktól, hogy utóbbiak sákrámentomi egyháziasságuk által túl mennek Luther s az eredeti lutheri protestántismus sőt Hengstenberg álláspontján, Schwarzzal »o- és új- vagy liyperlutheránusoknak« nevezhetjük őket. 2

2

) Az ó-lutheránusok megelégedtek a lutheri reformált hittani rendszer elvi ellentétével, s ezzel természetesen határozottan kiemelték a kegyelemeszközökről és azoknak collativ erejéről szóló lutheri tant. Az új-lutheránusok még tovább mentek, a mennyibnn az egyház és hivatal fogalmát sákrámentomi és katholizáló alakban fogták fel, s ez képezi a vita tárgyát a 2 fraktió között. Előbbiekhez tartozik Guerike, Iiudelbach. Harless, Höfling, Hofmann, Phillippi, Luthardt, Kahnis és mások, utóbbiakhoz: Delitzsch, Löhe, Kliefoth, Miinchmeyer, Petri slb. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. A vallás- és közoktatási minisztérium költségvetésének tárgyalása. A részletes vita közel négy napig tartott, de kimagaslóbb momentuma ennek sem igen volt. Február 17-én a tudomány- és műegyetem költségeit tárgyalták s Hermann Ottó, ki elsőnek szólalt fel, most is élesen kritizálta az egyetemi tanárokat, hibáztatva, hogy irodalmilag nem működnek, nem írnak tankönyveket, s hogy oly nagy némelyiknél a »tandíjak utáni sóvárgás*, hogy valóságos »tudományos gseftelésa. járja közöttük és tandíj-licitaciót tartanak egymásra stb. — A szellemi működés ez éles bírálatánál Hermann Szilágyi Dezsőt is fölemlíté, ki »szintén nem ír semmit s a mit az egyetemen elméletileg tanít, azt gyakorlatilag a házban is úgy érvényesíti, hogy két szék között a pad alatt marad.« E súlyos vádakra Szilágyi és Trefort feleltek. Szilágyi alaptalannak nyilvánítá a »gseftelés« vádját s bizonyítást követel H-tól; a tankönyvirásra pedig azt felelte, hogy a tanárnak első sorban nem tankonyvirás a kötelessége, hanem a jó tanítás. Trefort szintén visszautasította a Hermann vádjait s a ház derülsége között mondá neki, hogy jobb volna, ha H. maga is tanár lenne, a helyett, hogy a tanárokat vádolgatja. Fölemlíté azt is, hogy a 3-ik egyetem felállítására nézve Szeged épen nincs kizárva a lehetőségek sorából. 22

) I. m. 262 s köv. lapjain adott jellemzésében az új lutheriz-musról,