Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-27 / 9. szám

kálunk, azon vagyunk, hogy azt mindenki — a legegyügyűbb is megérthesse, de a legműveltebb is találjon lelki táplálékot benne. A prédikáció azonban nem merítheti ki — már csak az igéhez, a textushoz, valamint a homiletika szabályaihoz kötött voltánál fogva sem, hallgató közönsége egyetemességénél s tehát vegyes voltánál fogva sem — a vallásos eszmék egész körét. Érintetlenül hagyja, vagy csak mellékesen érintheti, az egyháztörténelem oly igen tanúságos mezejét, holott az kivált nálunk protestánsoknál nem csak tanúságos, hanem buzdító s a protestáns öntudat felébresztésére és fokozására mindenek fölött alkalmas és hathatós ; — félve nyul a társadalmi kérdésekhez s legfölebb felületesen tárgyalhatja azokat, melyek pedig oly mélyen benyúlnak a keresztyén életbe s oly döntő befolyást gyakorolnak az erkölcsökre; sőt mellőzni kénytelen a vallásos eszmék olyatén fejtegetését is, mely felülállana vagy mélyebbre hatolna, a prédikációban mindig megtartandó népszerűségi színvonalnál, melyet a prédikáció templomi közönsége nem kisérhetne értő figyemmel, bár a míveltebb közönség haszonnal s élvezettel hallgatna. Mert a gyülekezetben — Pál apostol szabálya szerint — inkább akarok öt szót szólani értelemmel, mintsem tízezer szót idegen nyelveken (I. Kor. XIV. 19.) — pedig a vallásos eszmék mélyebb fejtegetése idegen nyelv a templomi nagy közönségnek. S végre még a kijelentés és a Biblia körüli ismeretek tudományos tárgyalásától is kénytelen távol tartani magát a prédikáció, holott ma, a felvilágosodás e XIX. századában, a műveltek tudni akarják nem csak azt, hogy mit higyjenek, hanem hogy miért és mi alapon kell azt hinniök; és ennek szabad vizsgálatától elzárni őket annyi volna, mint megingatni hitöket s gyanússá tenni előttök azt, a mi az ő szabad vizsgálatuk elől elzárkózik. Mert amaz apostoli szónak, hogy a lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is, (I. Kor. II. 10.) előjogát és szabadalmát nem csak a maga egyetemességében követeli a protestáns egyház magának, hanem megadja minden egyes hivének is, egyénenként, a ki e jog gyakorlására képességet érez magában. Es végre, hogy mindent kimondjunk, ma — midőn a tudományt a hittel szembeállítják — s ha a kettő egymással ellenkezni látszik vagy ellenkező eredményekre jut, egyik rész a hitnek, másik a tudománynak követeli a döntő szót és azt kivánja, hogy a tudomány feltétlenül hajoljon meg a hit előtt, vagy a hit a tudomány előtt; holott, a tudomány is, mely nem egyéb mint az igazság, a hit is, Istentől származván, egymással tulajdonkép nem is ellenkezhetnek ; csak tovább és mélyebben kell kutatni, keresni és nem nyugodni addig, míg egységük és összhangzásuk ki nem derül: ma, mondjuk, semmire sincs oly nagy szükség, mint arra, hogy a hivők és a tudósok e végcél elérésére egyesüljenek s a közös igazságot keressék, őszintén és elfogulatlanúl. Ime, mennyi tér — a templomon kivül is a vallásos, erkölcsi és egyháztársadalmi eszmékkel foglalkozni. S ha a templom nem mehet is a lelkek után az életbe, de a vallás és a Jkeresztyéni erkölcs, az elmehet — elviheti a maga eszméit, a maga problémáit, hogy foglalkoztassa velők a lelket az élet gondjai, munkái, örömei közt, hogy áthassa velők magát az életet, minden foglalkozásaiban és minden vonatkozásaiban. S ezt a célt tűzte ki maga elé az a kis kör, mely im e felolvasásokat rendezni elhatározta; odahatni, hogy a vallásos, erkölcsi s társadalmi eszmék evangeliomi s protestáns szellemben, a templomon kivül is tárgyaltassanak s terjedjenek, kivált a művelt körökben; hogy az Ige élő tengere mellett ezek is mintegy mindennapi kenyérré, lelki szükséggé váljanak ; hogy az érintkezés ezen eszmék s a templomi eszmék közt világosságra jővén s mindenkinek érezhetővé válván, maga a templom s az ottani igehirdetés is kedvesebbé legyen azoknak, a kik a templomot az élettől s az életet a templomtól mindinkább inkább távolodni nemcsak látják és érzik, de fájlalják is; s a kik annálfogva óhajtják, vajha az evangeliomi és protestáns szellem ne lakoznék kizárólag a templomban, hanem élne a külvilágban is, hatná által a keresztyének benső, lelki, de külső, társadalmi életét is, hatná által magokat a lelkeket, bennök a hitet, az erkölcsöket, a protestáns öntudatot s így a társadalmat és az egész életet. Azt hiszem: ilyen gondolkozásuakkal, ezt óhajtókkal állok szemben e tisztelt gyülekezetben is — s e hitben kérem figyelműket s érdeklődésöket a mai és az ezt követendő felolvasásainkra és e reményben nyitom meg felolvasásaink sorát és adom át a szót Zsilinszky Mihály tisztelt barátomnak. Bismark Canossában. Hase K. a nagy nevű történész, mikor egyháztörténelmében VI. Adorján pápáról, — Luther egyik kortársáról — szól, előadja, hogy ez a pápai szék elfoglalásakor sietett a Nürnbergbe összegyűlt német rendeket a wormsi edtétum végrehajtására felhívni, de egyszersmind maga Ís elismerte, hogy az egyházba sok hiba Csúszott be s megígérte, hogy Krisztus eltorzított menyasszonyát — az egyházat — igyekezni fog eredeti tisztaságába visszahelyezni. -— És Adorján — mondja Hase — akarta is az egyházat őszin* 17*