Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-20 / 8. szám

bocsátá, hogy nem fog a miniszternek bókolni. Trefort fölemelte a két ke^ét, ezzel fejezve ki, hogy attól Isten is mentse. Komlóssy azt állítá, hogy a kormány nem gondoskodik a tanítók nyugdíjáról, az alpapság érdekében megindult kongrua-iigyet pedig Trefort akasztotta meg. A miniszter ama nyilatkozatára, hogy sok pap az iskolában nem akarja gratis végezni a hitoktatást, merész kíméletlenséggel azt kérdezte : vájjon a miniszter úr gratis jár-e el, mint elődjei tették, a kinevezéseknél ? E durva gyanúsítás kínos jeleneteket szült. Trefort miniszter izgatottan ugrott föl helyéről, a jobboldal pedig viharos rendre! rendre! kiáltásokban tört ki. A falrengető zaj csillapodtával szóhoz jutott az elnök s magyarázatot kért Komlóssytól. A magyaráza'tal azonban a ház nem volt megelégedve s enyhének találta az elnök megrovó kifejezéseit. »Kérjen bocsánatot!« kiáltozták torkuk szakadtából Komlóssy felé s a mint az erre nem mutatkozott hajlandónak, fülsiketítő »e!áll« kiáltásokkal akadályozták meg a szólásban. — A szörnyű lármára a folyosókról, olvasóteremből berohantak az ott volt képviselők s a terem közepén foglaltak állást. * Helyre,« hangzott feléjük balról. »Eláll, kivele!« zúgott Komlóssy felé jobbról. Az elnök csengetyűjének hangja elvesrett a nagy lármában. Percek percek után multak s a jobboldal még mindig gőzte az »eláll* kiáltást. Komlóssy ott állt szólásra készen, de alig kezdett szólni, lezugta őt a kormánypárt. Az elnök nem volt képes lecsillapítani a többség haragjának felkavart hullámait. Az izgatottság elragadt a baloldalra is s nem sok hiányzott ahhoz, hogy ököllel fenyegessék egymást egyes képviselők. Egy jó negyedóráig tartott a botrány, míg végre a tüntetőleg kimentekkel megfogyott kormánypárt elhallgatott s Komlóssy befejezhette szavait, a melyekre Tisza felháborodástól ingerült hangon felelt. E nyilatkozat után sokan mentek ki a folyosóra, midőn Mocsáry Lajos felállt. Lassanként megritkultak körülte a saját pártjabeliek is, mert ismeretes thémáját: a nemzetiségek védelmét sohasem vitte olyan tulságig, mint most. Igazságtalannak nyilvánítá a csupán tót dalokat éneklő tót diákok kizárását a lőcsei reáliskolából ; kifogást tett az ellen, hogy erdélyi megyék pótadót szavaztak meg az erdélyi közművelődési egyletre, mely így »román pénzen magyarosít« ; botorságnak tekinté, hogy Zólyommegyében több falu tót nevét magyarral cserélték föl s törvényellenesnek, hogy szerb vidéki törvényszékek csak magyar beadványt fogadnak el. »Jdl teszik,* kiáltá Polonyi. Erre Mocsáry hévvel támadta meg, hogy a törvénysértést helyesli. A jobboldalon bámulva, némán hallgatták e beszédet. A függetlenpártiak kedvetlen arccal. Közülök némelyek felkiáltottak: »Miletics beszélt így!« »Hogy ily beszédet kell hallania függetlenségi párt kebléből!* Mocsáry föl is kérte az elnököt, hogy mentse meg az ily közbeszólásoktól. Volt azonban egy, a kinek arca gyönyörtől sugárzott e beszéd alatt : a Babes Vincéé. Ott állt a szónoktól néhány lépésnyire, a feje folyvást helyeslőleg mozgott. O méltányolta csak az igazság e bajnokát, ki nagyon neki indult a nemzetiségi politika fejtegetésének, míg végre az elnök is megsokalta s figyelmezteté: »Most a tanügyi költségvetés van napi renden s talán ehhez kellene a képviselő úrnak is tartani magát.* Mocsáry megjegyzé, hogy a nemzeti kérdés oly fontos ügy, hogy egyszer :sak meghallgatja a ház. Legkevésbbé hallgatták azonban a saját pártjabeliek. A kik ellene föl -fölkiáltottak: azok könnyítettek magukon, de a kik előtte némán, komoran, néha a fejövet megcsóválva hallgattak : azok, úgy látszik, azon gondolkoztak, hogy ez ellen mégis csak kell tenni valamit. A budget-vita 2-dik napján első szónok Gruber János somogyi antisemita volt, beszélt arról, hogy kevés az állami népiskola, sok a hívatlan tanfelügyelő, kevés a néptanító fizetése, sok a tanuló tanulni valója. Saját antisemitaságáról azt jegyzé meg, hogy az nem jogtipró, nem gyűlölködő; ő csak a gyöngébb keresztyén népelemet oltalmazza a zsidó értelmesség ellen. Veress József (ev. pap), kinek rokonszenves hangját egy idő óta sűrűbben hallja a ház, ezúttal is kifejezte ellenszenvét a zsidók iránt. Szólva a népiskolák ama bajáról, hogy a népet nem a szükségesre és gyakorlatira tanítják bennök ; szólva arról, hogy a paraszt fiúk jobban tudnak magyarul, mint az irók, kiket az akadémiában zsidók tanítnak nyelvünk törvényeire : megdöbbentőnek találta, hogy annyi zsidó jár iskolába s az egyetemre, (számokat idézett), holott maguk iskolákat nem tartanak fenn. E számadatok azonban nem tettek hatást, mert hát ai ész és műveltség nem hátrány s a ki él vele és megszerzi: annak az nemcsak hasznára, hanem díszére is válik. Nendtwich Károly, az antisemiták nesztora, kinek hosszabb szabadságideje van, de még nem él vele, egészen más húrokat pengetett. Azon panaszkodott, hogy a tudományt ne n tisztelik eléggé ez országban. Olyanok is akadnak, kik jó irókat »skribler4

-nek neveznek. A miniszter sokat tett a tudományért, de hát a legtöbb képviselő nem is látta még belülről a műegyetemet, egyetemi könyvtárat, a sok tudományos intézetet és klinikát, melyek európai színvonalon állanak berendezésükre is s nem baj, ha sokba kerültek, mert a mit a tudományra adnak ki, az nem kidobott pénz; s jó, hogy díszesek, mert századokra épültek. Az Öreg szónok nagy elismeréssel adózott Trefortnak s panasza csak az, hogy a középiskolai tanulókat túlterhelik, továbbá azon sajnálkozott, hogy sok művészt engednek kivándorolni. A költségvetést különben elfogadta, mivel a miniszter azt oly jól használja föl. (Helyeslés jobbról.) Ullmann Sándor a jobboldal helyeslése mellett cáfolta a Veress József számadatait, ki többszöri közbeszólással bizonyítá, hogy az ellenkező nézetek iránt meglehetősen türelmetlen. Ullmann Sándor elmondá, hogy a zsidók is járulnak a községi iskolák terhéhez, felekezeti iskolákban (legalább Budapesten) kettős tandíjt fizetnek, külön zsidó gymnasiumot pedig azért nem állítanak, mert nem akarják elkülöníteni gyermekeiket. Műveltség dolgában a zsidók sokat haladtak s a ki megnézi kórházukat, siketnéma-intézetüket, népkonyhájukat, hol nem kérdik a felekezetet, el fogja ismerni, hogy megfelelnek feladatuknak, főleg a fővárosban, hol tömegesebben laknak és szervezve vannak. Következett Zimándy Ignác. Az ülés elején azt mondta egyik társának, hogy »igen komolyan* fog beszélni. Talán szöget ütött fejébe Trefort egy megjegyzése, mikor a tisztelendő úr azt kiáltván neki: »a tanügyet elrontá*, a miniszter azzal nyugtatá meg: »majd megjavítja a képviselő úr, ha kultusz-miniszter lesz." Vájjon nem vette-e ezt a szót komolyan ? Beszélni azonban még sem birt komolyan. Emlegette a »romlott erkölcs gyümölcseit*, a »csimpánzfilozofiát«, az »új pogányság«-ot, »talmudista zsidó *-t s minden rosszért Trefortot okozta, ki ő szerinte Tisza Kálmán »titkos spicli«-je s egyszerre katholikus és protestáns, talmud-zsidó és franciskánus konfráter 1 Hogy ne nevették volna az efféléket! Midőn Trefort nevét emlité, a jobboldal mindig megéljenezte a minisztert. Ugrón Gábor