Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-13 / 7. szám

Nyújtom jobbomat meleg üdvözletre, fogadásul : hozott Isten, áldjon Isten !« A gyűlés ünnepélyes része ezzel véget ért s következett az erdő-bényei iskola ügynek tárgyalása, melyben az ottani két testvéregyház közös iskolájában a tanító javadalmazásának arányát illetőleg békés megoldás eszközöltetett. Ezzel kapcsolatban letárgyaltatott s hely benhagyatott a hernád-vécsei egyház egyezsége is az ottani ev. reform, egyházzal a templom és iskola közös használatára vonatkozólag. A nagybányai egyháznak ügye pedig, mint a mely már úgy is békességes elintézést nyert, az egyházmegyei elnökségre bízatott. Miután a közgyűlés tárgysorozata kimeríttetett, elnöklő főesperes úr kenetteljes imájával zárta be emez igazán ünneppé rendezett s oly szép jelenetekben gazdag közgyűlést, melyben erőt, lelkesedést meríthetett magának kiki, a ki egyházunk közügyeinek vezetése iránt érzékellen lenni nem tud s a prot. iigybuzgóság egy-egy ilyen emléke reménynyel tölti el szívünket, hogy a vallásos hit most és mindenkoron él közöttünk s nyilvánul a példát nyújtó jó cselekedetekben. A beigtatás emlékét a felügyelő úr a fehér asztalnál is meg akarván örökíteni, ioo terítékű díszebédet adott, hol a jó kedv s a sok toaszt áradozásai között oszlottak szét s mondtak egymásnak búcsút a gyűlés tagjai. Bohus Pál, s.-tanár. Felvilágosítás a kifogásolt nagykőrösi tanítóképesítés tárgyában. Miután nt. Nagy Ignác kölkedi lelkész úrnak ezen lapok f. évi 5-ilc számában közzétett »Nyilt válasz«-a és nt. H. Kiss Kálmán nagykőrösi tanítóképezdei igazgató úrhoz küldött levele folytán, most már biztosan tájékozhatom magamat a két kifogásolt tanító kiléte iránt: azoknak tanítói képesíttetésökre nézve, mellőzve itt a fölvetett kérdésnek a képesítő bizottság eljárására s magára az intézetre szorosabban nem vonatkozható szálait, a levéltárban levő iratok alapján a következő felvilágosítást adhatom. A kérdéses egyének egyike N. József, ki ez idő szerint is — úgy tudom — mint rendes tanító kifogástalanul működik, tanítóképesitő vizsgára bocsáttatott még 1874-ben azon alapon, hogy a 3-ik gymnasiumi osztályt jeles sikerrel végezte, erkölcsi életéről dicséretes bizonyítványt mutatott fel, az illetékes főesperesi hivatal által az egyházmegyében uralkodott tanítóhiány miatt ajánltatott is és mint segédtanító dicséretes eredménynyel működött; az ismert országos törvény értelmében pedig akkor is, úgy egyházi, mint miniszteri szabályzat által megengedve volt a vizsga letelietése azoknak is, a kik arra magánúton készültek. A másik egyén pedig V. János, a ki, mint hallom, már elhalt és többé a maga netaláni személyes megtámadtatására nem is felelhet, tanítóképesítő vizsgára bocsáttatott 1884-ben. Ez a 4*dik gymnasiumi osztály elvégzése után a tanítóképezdei tanfolyamot sikerrel elvégezte s kérvényéhez, mint segédtanító, saját lelkészétől, épen magától Nagy Ignác úrtól, minden megrovás nélküli bizonyítványt is csatolt. Igaz, hogy a nevezett lelkész úr aztán a tanítóképezdei igazgató úrhoz nem sokára levelet írt, melyben e segédtanító viselkedéséről »tájékoztatása végett« egy és más nem kedvező dolgot ! említett: de alig szükséges mondanom, hogy magánjellemű informátió, származzék bármily tiszteletreméltó kútfőből, még magában véve sem egy kiállított hivatalos bizonyítványt hatályon kívül nem helyezhet, sem bárki előtt a vizsgára bocsátás útját föltétlenül el nem zárhatja. Feltűnő volt mindenesetre és tán lehetett is, hogy a lelkész úr, ha voltak segédtanítója ellen alapos tárgyi kifogásai, azokat, érvényesítni akarás esetén, nem terjesztette törvényes elbírálás végett, egyenesen az illetékes egyházi hatóság elé; hanem a helyett, kevéssel azelőtt, egy bár dicséretet nem, de kifogást is egyáltalán magában nem foglaló hivatalos bizonyítványt állított ki; és feltűnő lehetett az is, hogy ha pedig ő, tán az ifjú jövője iránti emberbaráti nagylelkűségből, azon kifogásoknak érvényt szerezni nem kivánt, mégis azokat a kifogásokat a fenntebb emiitett levél tárgyaivá tette s épen az ifjúnak a vizsgálatra való jelentkezése alkalmával, midőn tudnia kelle, hogy a képesítő bizottság a lelkész és segédtanító közti panaszokban úgy sem Ítélhet, sőt vizsgálatot sem ejthet meg; és hogy annak a hatáskörébe eső kérdések felett, ha tárgyilagosan kíván ítélni, nem a többé-kevésbbé személyi sugallatoknak tekinthető magán-ínformátiók, hanem okmányok alapján lehet és kell ítélnie. Mindamellett, hogy az eljárás és intézkedés minden irányban annál biztosabb legyen, egy részről figyelmen kívül hagyva, hogy magának a segédtanítónak is voltak az igazgató úr előtt élőszóval nyilvánított észrevételei a lelkész úr ellenében, másrészről pedig tekintve, hogy azon »tájékoztatás végett« küldött levélben a kir. tanfelügyelőségre ís volt hivatkozás, ezen levél a figyelemnek tán megillethető legmagasabb, hogy ne mondjam túlságos mértékében részeltetett, a mennyiben V. Jánosnak képesítő vizsgára bocsáttatása felfüggesztetett mindaddig, míg ő segédtanítóskodásának törvényes kifogás alá nem eső voltát felsőbb hatóságilag is nem igazolja. És ez úgy az esperesi hivatalnak, mint a kir. tanfelügyelőnek hivatalos levelei által eszközöltetvén, most már ő okmányai alapján, azon aggály ellenében, melyet a »tájékoztatás végett« küldött levél támaszthatott, a képesítő vizsgára minden további fennakadás nélkül bocsátható, sőt bocsátandó volt. Mivel már ekként úgy az egyik, mint a másik egyénre nézve meg voltak a képesítő vizsgára bocsátás törvényes kellékei; s ők mind az írás- és szóbeli, mind a gyakorlati vizsgát sikerrel letették: részökre a tanítói oklevél teljesen szabályszerűleg és kifogás alá nem eshetőleg állíttatott ki. Ha aztán akár ők, akár mások, az oklevél megnyerése után az életben elkövetett tetteik által, netalán ilyen vagy amolyan panaszra okot adtak : ezért a felelősség a képesítő bizottságot teljességgel nem terhelheti, s azon tetteknek sem megvizsgálása és elbírálása, sem védelme és igazolása a képesítő bizottság feladatai közé legtávolabbról sem tartozhatik; hanem azokért a tettekért feleljenek maguk az illetők, kik ha vádló által névszerint megneveztetnek, föltéve, hogy még életben vannak és a vád ellenében tisztán érzik magukat, bizonyosan nem is fognak késni a megillető felelettel. Különben, mivel úgy a segéd-, mint a rendes tanítónak meg van a maga törvényes birája; ha valakinek azoknak akár magán-, akár hivatalos élete ellen kifogása van: az nézetem szerint, legmegfelelőbben akkor cselekszik, ha a helyett, hogy hosszú évek multával a személyek megnevezése nélkül panaszkodnék és kárhoztatna, vádját az illetők ellen esetenként, késedelmezés nélkül, az illetékes biróság előtt fölemeli. A mi pedig végül a nagykőrösi tanítóképezde növendékeit általában illeti; bár e tekintetben, ha szüksége mutatkozik, az igazgató úr fog adni, még pedig bármikor