Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-07 / 6. szám

181 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 182 mint az meg van irva, úgyszólván senki, még a legorthodoxabb sem hiszi ma már ? Akkor nemcsak nekünk, hanem a grönningeni iskola tagjainak, s a bibliai supranaturalistáknak és az orthodoxok közül is mindazoknak, a kik a praedestinatiot, ezt a »cor ecclesiae«-t elvetik, el kell távozniok az egyházból. Ha a történeti Krisztus elismerését értik , akkor ezen Krisztus nevében állitom : jogunk van arra, hogy segítsünk- megtisztítani az egyházat mindattól, a mi a Krisztus keresztyénségével ellenkezik. A modern theologia a bibliai keresztyénség elvein nyugszik. A mit 1857-ben második rectori beszédemben hirdettem, még most is meggyőződésem. Midőn a hagyománynak, mint a vallásos hit alapjának, minden tekintélyét elvetjük és tagadjuk, ezt a Názárethi Jézus nevében teszsztik. Ha a bibliát nem tartjuk a hit canonának, ezt azért teszszük, mert a biblia nem akar hitforma lenni, s Jézus nekünk nem könyvet, hanem az ő S7ellemét adta. Midőn a b'bliaí könyvek tekintélyét kritika alá vetjük, ezt Pál által sarkaltatva teszszük, a l<i óva intett az ő neve alatt közrebocsátott hamis levelektől. Midőn nem fogadunk el mindent, a mi a bibliában mint história fordul elő, éppen ugy járunk el, mint maga a biblia, melynek bizonysága szerint Lukács, Mátét és Márlcot, a negyedik evangélista pedig mind a három elsőt kritika alá vetette. Ha egy vagy másban elmerünk térni Pétertől vagy Páltól, maguknak ezen férfiaknak szellemében cselekszünk, kik igy nyilatkoznak: »mi nem akarunk uralkodni a ti hiteteken ! Micsoda Kéfás, micsoda Pál, mi Apollos, mik ők mások mint szolgák, a kik által hittetek.« Midőn Jézusban nem látunk Istent, csak embert; ha vonakodunk őt imádni: az ő szellemében cselekszünk igy, mert ő magát soha nem adta ki Isten gyanánt és nekünk azt parancsolta, hogy egyedül az Atyát imádjuk, azt a ki a menynyekben van, azt az Istent, a kit ő is imádott. Mi olyan keresztyénséget akarunk, a milyet maga Jézus hirdetne nekünk bizonynyal, ha még a földön volna. Miért kellene hát nekünk elhagynunk az egyházat ? 1 Hát csak azok alkotnák az egyházat, a kik — a mi véleményünk szerint a keresztyénséget nem tisztán fogják föl ; s ne lehetnénk mi tagjai annak a protestáns egyháznak, a mely kötelességünkké teszi protestálni a keresztyénség minden bemocskolása ellen ! ? Feltéve, hogy valaki nem helyeselné országunk alkotmányát, nem szabad-e annak kifogásait megtenni, nem szabad e szabad vizsgálódás által hozzájárulnia ahhoz, hogy a társadalmi állapotok megváltoztassanak ? Vagy ebben az esetben menekülni kellene hazájából, le kellene mondania honpolgárságáról ? Luther megengedte magának, hogy reformátorul lépjen föl a római katholikus egyházban, a mely pedig természetéből folyólag nem engedheti meg a reformálást; és elhagynók az egyházat mi, a kik nem teszünk mást, mint a mi nekünk, protestánsoknak, a confirmatio alkalmával egyenes kötelességünkké tétetett I Ennélfogva : nem távozni, hanem reformálni! De ne titkoljuk el magunk előtt azt sem, hogy korunkban a lelkipásztori hivatal betöltése igen nehéz 1 Könnyű és kényelmes ez a hivatal, ha a prédikátornak, — mint régebben — nem szükséges magának hinnie, hanem mások hisznek helyette és ő csak arról prédikál, a mi semmi további bizonyításra nem szorul A mit nekünk most prédikálnunk kell, az a Jézus vallása, s ezt csak is az teheti, a ki maga is vallásos. És éppen ezen fordul meg a dolog : nekünk most azt kell a gyülekezetnek adnunk, mivel magunk bírunk, nem a mit mások ránk hagytak. Hivatalunkat a Szentlélektől kell hogy nyerjük és erre több kívántatik, mint csak grammatikai exegesis és tudomáyos gyakorlat. Az életnek kell ráütnie pecsétjét hitvallásunkra ; erőnk az emberi szükségletek ismeretében és az önmegtagadó szeretetben kell hogy álljon. Szükséges, hogy a modern prédikátor elmondhassa Pállal: »a Kr'sztus él én bennem,« s megértse Jézus e szavait: »a ki engem követni akar tagadja meg magát !« Ennek a vallásnak predikálásával senkit sem fogunk megbotránkoztatni, meit mind a mellett is, a mit tagadunk, mienk marad ez az ige : »Eletünkben és halálunkban egyedüli nyereségünk a Krisztusi* Oh dicső hivatása az evangelium szolgájának 11 Boldogok önök, kik ezt a hivatást kívánatosnak tartják 1 Boldog az a tanitó, a ki életét arra szentelheti, hogy ilyen szolgákat képezzen a gyülekezet szamára! Én huszonöt éven át tettem ezt, és noha teljes tudatával vagyok elkövetett mulasztásaimnak, mégis felemelőleg hatott lelkemre, a visszaemlékezés arra az időre, midőn munkálkodásomat megkezdtem. E magasztos érzelmek felgerjesztéséhez nagyban járultak önök ifjú barátaim és mindazok, kik régebben tanítványaim lévén Kuenen, Eauwenhoff és Prins collegáimmal egyesülten, szeretetüket és ragaszkodásukat oly kétségtelen módon nyilvánították irántam. Köszönettel tartozom azoknak is, kik noha nem az én iskolámból kerültek ki, september 17-két önökkel egyesülten éltem legszebb napjává tették, élükön az agg van Hengel-lel, a kinek — atyai barátomnak — meleg szavait soha el nem feledem s a kinek tudományossága és bölcs tanácsai hogy az én fejlődésemre is nagy befolyással voltak, s ezért iránta örök hálára vagyok kötelezve : — ezennel nyilvánosan és hálásan ismerem be. Köszönetemet nyilvánítom a »hágai társaság* — igazgatóínak, itteni theologiai társulatunk barátai és tagjainak, valamint a leideni és arnh^imi ref. gyülekezetek tagjainak, a kik érdeklődésük által örömünnepem fényét oly nagy mérvben emelték, a mint ezt meg nem érdemeltem s igy még csak remélni sem merhettem. Az ilyen napok jót tesznek a szívnek s örvendetes jövendőt jósólnak! Hadd végezzem be beszédemet azzal az óhajtással, hogy Leiden főiskolája, Leiden theol. facultása és a mi barátságunk álljanak fenn és viruljanak még az évek és napok hosszú folyamán át, és a Mindenhatóhoz intézett azon fohászszal, hogy, ha föladatunkat itt bevégeztük — sokszoros botlásaink (Isten bocsássa meg nekünk!) élénk érzete mellett is elmondhassuk: *Nem hiában éltünk ! /« Egy újonnan felfedezett bibliai kézirat. A Londonban megjelenő hires »Expositor« havi folyó iratnak ez évi januári számában Stokes a dublini »Trinity College« hires theolog. tanára egy újonnan fölfedezett bibliai kéziratot ismertet. Mielőtt erről ő utána egyet-mást elmondanék, megelőzőleg föl kell említenem egy másik bibliai kéziratot, mely az előbb emiitetthez közeli helyen fedeztetett föl, s ahhoz sok tekintetben hasonló. Körülbelül öt évvel ezelőtt két jól ismert német bibliai tudós, Harnack és Gebhardt az evangéliomoknak egy uj kéziratát fedezték fel Rossanóban, egy sajátságos régi, görög eredetű városban, mely közel fekszik Itália sarkához. A kézirat sok tekintetben igen érdekes volt. A 6-dik század egy uj kézirata, s igy már maga a régiség érdekességet kölcsönzött annak. Arany betűkkel volt irva bibor alapon, ezért roppant értékes mun'<a és méltán képviselhet előttünk egyet az uj testamentom azon typusai közül, melyet némely vezéregyház használatára Eusebius fordított a keresztyénség diadalra jutása 12*