Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-26 / 52. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1647 minő rostán rostálják Kőrösön az ifjakat, de a múltról s pedig nem oly nagyon régi időből, tudok példát, hogy itt a környékben egy már nem épen fiatal iparos s nem is a legjobb hirben álló egyén (nagyon korcsmás volt szegény) egyszer csak eltűnt, s néhány hét múlva mint okleveles tanító tért vissza, s prédikálni akart Mohácson, s ma már alkalmazva van. Nevét megkímélem. Egy másik fiatal óriás itt Kölkeden, intéseim dacára, magát igen rosszul viselte, bizonyítvány nélkül távozott s Kőrösön bevették, nem tudom kinek bizonyítványára, de engem sohase kérdett felőle senki. Én nem akarok pálcát törni a nagy-kőrösi praeparandia fölött; de biz ott hibák eshettek a múltban, hanem szeretem hinni, hogy mennél kevesebbek fordulnak elő a jövőben. Csak igyekezzenek ott a reformált egyháznak nevelni vallásos és erkölcsös tanítókat, egyházias jellemű férfiakat, s kössék jól a szivükre, hogy ne gravitáljanak kifelé az egyházból a községi iskolákba, sőt ki a magyar nemzet kebeléből a muszka barátságra ; mert hogy akadt olyan is, arra rámutattam, s rámutattak hivatalosan saját tiszttársai. » Tessék csak, legyenek csak az illető tiszleletes atyafiak sarkukban azoknak a tanítóknak és ne tűrjék, hogy kánon elleni vétségek harapódzanak el közöttük és a ki bűnös, a ki nem engedelmeskedik, csapják el irgalom nélkül. Csak egy pár példát mutassanak, fogadom, hogy a többi is eszére tér.« Árany mondat! Köszönöm ezt nt. esperes úrnak. így kellene ennek lenni valóban, csak hogy nálunk rég emancipálták magukat az illető tanító urak, az intést dérrel-durral veszik, a pappal veszekvést kezdenek, s mint most már presbyterek, még pártoskodnak is a nép között; ma már mellénk emelték őket, maholnap fölénk akarnak kerülni. Ember emlékezet óta soha se volt kicsapva egy se ; tizenkilenc év óta egyet dorgáltak meg templomkerülés és egyébb vétkekért, több tudtommal meg se volt intve ; megtörtént, hogy a canonica visitatió elől elment a tanító, jelentettük s tudomásul se vették legalább a jegyzőkönyvben nincs nyoma. De többet mondok, megtörtént, hogy a gyülekezet erkölcstelenséggel vádolta tanítóját, előbb kérte, később követelte elmozdítását és csakugyan ki akarták csapni a papot, mint a ki nem képes administrálni a gyülekezetet. Hivatkozom a bélyei lelkészre, ha nekem nem hisznek, mondja el ő. Itt mondhatnék még sokat, de »hallgass nyelvem, nem fáj fejem« ; csak annyit mondok, hogy „Csinos" esetek fordulnak itt elő biintetetlenül. Nagy tiszteletű úr is egyetért velem s ezt köszönöm! Tehát újra is csak azt irom, hogy söprűt a szemétnek 1 2-szor. Nagytiszteletű Kármán Pál esperes úrnak legyen szabad egy anekdotával felelnem, melyet még Pápán, nt. Kis János kedves tanáromtól hallottam. A székely fiu az apjával tűz mellett üldögélt az erdőn, s az apa oktatta a fiát, hogy mielőtt a szót kimondaná, gondolja meg kétszer, háromszor. Egyszer a fiu azt mondja, édes apám, mondanék valamit; az apa azt mondá, csak gondold meg jól; egy kis vártatva a fiú megint azt mondja, meggondoltam már édes apám, mondhatom-e? Az apa megint csak ulasítá, hogy gondolja meg jól. Végre azt mondta az apa, no hát szólhatsz. S akkor a fiú azt mondá: ég a kend szűre\ÍLn még 1885. ápril havában küldettem ki Kórógyra körültekinteni, a presbyteriumot s tanítót kihallgattam, a tanító azt felelte, hogy ő nem akarja községivé tenni az iskolát, mert az már néhány év óta községi, felvettem a jegyzőkönyvbe a tanító ellen beadott egyébb panaszokat is, aláírattam a lelkészszel, káplánnal, a tanítóval és presbyteriummal s rögtön és azonnal küldtem comitivával együtt a nt. esperes úrnak, jelezve, hogy »Edes apám, ég a kend szűre!* Egy egész évig hallgatott az ügy, akkor a tractualis gyűlésre ujabb kérvény ment, az én jelentésem semmisnek tekintetett, mert állítólag nem volt alatta a nevem, holott ha tárgyalni akarták volna, jelen voltam a gyűlésen, megkérdezhettek volna, hogy hát aláirom-e ? a helyett azonban gúnyosan felolvasták azt a levelemet, me'yet nt. főesperes úrnak bizalmasan irtam, sőt kimondták, hogy a kiküldetés a zsinati törvény 268. §-nak se felel meg, tehát érvénytelen. »Gondold meg, fiam, jól.« Küldtek ki egy másik bizottságot, az még máig se ment ki. A vizsgálati jegyzőkönyvet szintén elküldöttem püspök úr ő méltóságának is, a ki már útban volt vizitálni, a ki aztán az illető tanítót meg is dorgálta, de természetesen az ítéletet ő is az egyházmegyétől mint illetékes forumtói várja. Azóta ismét küldöttségileg jártak Felső-Baranyában a püspök atyánál, a ki a bizottság bevárására utasította a kórógyiakat s ha az ügy lebonyolítása ilyen gyorsan halad, hát megoldást nyerhet a jövő században. Addig pedig foly a csendélet, virágzik a bigamia ad maiorem Dei glóriám. Nt. esperes úr felhozza, hogy az egyházmegyén a szlavóniai iskolák ügye tárgyaltatott s igazolja azon állításomat is, hogy a horvát hatóságok erőszakkal szedik el az iskolál<at s én hozzá teszem, hogy a Jcórógyi iskolát meg lígy lopták el, mert sem a kórógyiaknak, sem az egyházmegyének arról tudomása nem volt, hogy mikor, ki által s minő feltételek mellett adatott át, sőt nem volt tudomása arról se, hogy átadatott mindaddig, míg a tanító 1885. áprilban előttem a lelkész és presbyterium bámulatára, ki nem nyilatkoztatta, hogy a bizony néhány év óta községinek tekintetik. Valósággal úgy is van a dolog, mert egész a jelen évig nem is szólnak Kórógyról a jegyzőkönyvek, most is csak annyit jeleznek, hogy »Kopa Imre tanító a felekezeti iskolát községivé kívánja átváltoztatni,« holott már régen consummatum est. És ép itt hozzá teszem, hogy azok az iskolákat elszedő horvát hatóságok a mi jegyzőkönyveinket el se olvassák, rájok nem is hederítenek, legalább azt nem olvastam soha, hogy rá feleltek volna valamit; annyit érnek a mi végzéseink velük szemben, mint a szentelt víz, mely se árt, se használ. Másutt kell most már ennek az orvosságát keresni! A konvent útján fel a minisztériumhoz, országgyűlés vagy regnicolaris bizottság elé s ha ott se boldogulunk, fel a trón zsámolyáig; de iskoláinkat vissza kell venni, mert rövid idő múlva pápista és horvát tanítókkal fognak betöltetni, ha községiek maradnak. Söprűt a szemétnek! Igen ám, de nt. esperes úr nem találja a söprű nyelét a sok § között! Megmondom én, hol keressük. Mi a kórógyi iskolát át nem adtuk, tehát a mienk, a mi hatóságunk alá tartozik. Ha igaz az erkölcstelenség, melyet jeleztem — s pedig fájdalom, nagyon is igaz — tessék az illetőt megidéztetni (a mi ugyan eddig nem történt) s ha bűnös, kicsapni irgalom nélkül. Majd meglátjuk, meri-e pártját fogni az erkölcstelenségnek az a horvát hatóság? Mi mint kántort kicsaphatjuk, a kórógyiak által épített iskolából a vallástanítástól eltilthatjuk s a lakásból kivethetjük: akkor a gyülekezet nem fogja többé fizetni s pusztulnia kell! Nt. Kelecsényi Mihály úr cikkére még adós vagyok, de nem soká maradok adósa, addig is Isten velünk I Nagy Ignác, kölkedi ref, lelkész.