Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-05 / 49. szám

1561 1562 A képviseletet a zsinat választja, elnöke a képviseletnek egyik választott világi tagja. Az egyház tehát a zsinaton van képviselve. A lelkészeket a gyülekezetek választják s a püspök által erősíttetnek meg. Az egyház fegyelmet az 1878-ban tartott 5-ik zsinat rendezte; a nagyobb egyházi vétségek — melyeknél a püspök önhatalmúlag már nem járhat el — a zsinati bíróság elé vitetnek. A püspök által kimondott felfüggesztések s egyébb egyházi büntetések, melyek a német büntetőjog alapján állanak, a zsinat utólagos beleegyezésétől függnek. Ugyancsak az 5*ik zsinat eltörölte a celibátust, s hangsúlyozta a papságnak »tudományos, vallásos-erkölcsi és hazafias szellemben* való kiképeztetését, s erre nézve Schulte helyesen jegyzi meg: »az egyház üdvös reformjának alapfeltétele az, hogy a pap újból mint ember, polgár és hazafi érezzen.* A 6-ik zsinat »egyetemes ólcath. lelkészi alapot* teremtett, melyhez a papok és hívek járulnak a lélekszám arányához képest. Beyschlag kimutatja, hogy 1886. jun. 15-ig 20 ezer mark tőkéből állott ezen alap, míg a püspöki alap szegény gyülekezetek felsegítésére 30 ezer markot tesz ki. A papnak kötelessége a gyülekezet lelkipásztori gondozása a püspök főfelügyelete alatt. A püspök csakis a theol. vizsgát kiállott candidátusokat szenteli fel, mely vizsgára viszont csakis azok bocsáttatnak, kik érettségi vizsgálatot tettek s theol. egyetemi tanulmányokat végeztek. A mondottakból kitűnik, hogy sok minden történt arra nézve, hogy az egyes gyülekezetekben az egyházi élet iránti érdeklődés felébresztessék, s a gyülekezetek annak vezetésére taníttassanak. Minden hierarchiai törekvés el van odázva, az egyesek s a gyülekezetek többé nem akaratnélküli, cadaverszerű engedelmes tömegek, s a hierarchia iránti engedelmességnek állítólag üdvötszerző hite helyet engedett a személyes felelősség tudatának a vallás dolgában is. S ha itt-ott ezen szabadság visszaélésekre adott alkalmat, úgy ezen jelenség a reformátió történetében tűnt fel, a mi baj ugyan, de könnyen megmagyarázható. Azonban a hivatalos politikai katholicismusban sem állanak másként az ügyek, mely atheistákat, pantheistákat stb. foglal magában, kik cc

ak külsőleg, kényelem kedvéért, tartoznak a római egyházhoz, különben belsőleg teljesen közönyösek az istenitisztelet, a sákrámentumok s általában az egyházi ügyek iránt. Az ókath. egyház legnagyobb s legszebb jelentősége azonban a más keresztyén egyházfelekezetekhez való viszonyában keresendő. A nürnbergi értekezlet óta többszörösen azon reménynek adott kifejezést az ókathol. egyház, hogy a kath. egyháznak igazi reformján belül lehetséges lesz oly k°zös alapnak megteremtése, a melyen az egyes keresztyén egyházfelekezetek egykori egyesülése lehetővé válhatnék. 1874. és 1875-ben »egyesítési értekezletek« tartattak, melyeken az ősz Döllinger apát elnöklete alatt ev. és kath. püspökök és papok a különféle országokból egyaránt részt vettek. Lélekemelő az összeköttetés az ókath. s a protest. egyházfelekezetek között; így p. o. a hallei Beyschlag s a jenai Nippold legőszintébb prot. védői és előmozdítói az ókathol. mozgalomnak főleg az irodalom terén. Egyedül az orthodoxismusnak nincs érzéke ezen evangyeliomi katholicismus iránt. Az ókath. egyház nem lélekvadászó, mint a római, mely törvényellenes törekvéseivel legnagyobb ellensége a felekezetek békés egyetértésének. Eltekint a reversálisok kicsikarásától a vegyes házasságoknál s általában távol áll mindattól, a mi a felekezeti békét megronthatná. Több helyütt — kevés kivétellel — a prot. templomokban tartják istenitiszteleteiket az ókatholikusok, temetőiket közhasználatra bocsátják, s egyedül a romanismus gyűlölete és fanatismusa nem ismer határt az ókatholikusok ellenében. — Az ókatholicismus irodalma nagy és Schulte i. helyen ígéri annak teljes közlését legközelebb megjelenő művében. Sok becses adattal találkozunk Friedberg »gyűjteményében« 1876., Beyschlag monographiájában az ókatholicismus 1883., Nippold legújabb egyháztörténetében, 1883., Friedrich »A vatikáni zsinat története® című művében s másutt. A ki az őkatholicismust, annak irodalmi tevékenységét és életrevalóságát igazán akarja megismerni, az első 8 értekezlet, a 9 zsinat tárgyalásaiban s az 1878 óta Bonnban megjelenő »Hivatalos ókath. egyházi lap* hasábjain megtalálja az összes hiteles és teljesen megbízható anyagot. A liturgiái könyvek, káték, vezérfonalak s más az ókath. mozgalmat illető iratok Bonnban Neusser bizományában jelentek meg. Az ókath. mozgalom ezen evangyéliomi fejlődése, lényege és alapja mellett méltán vethető föl az a kérdés, hogy miben keresendő az ókatholicismus kétségtelenül nagyon is lassú terjedésének oka? Beyschlag tanár, ki a »Deutsch-Evang. Blatter« című jeles lapjában »Altkatholisches* cím alatt állandó rovatot szán az ókatholicismusnak, a lassú terjedés okát legközelebbi novemberi füzetében az államkormányok érthetetlen közönyös magatartása mellett a római egyház általi heves üldöztetésében s egyes prot. körök részvétlenségében látja. Egyes részvétlen prot. körökben nagyon is hiányzik még az ókatholicismus iránti szeretetteljes érdeklődés. Egyesek szerint * katholikusok* azok, kikhez semmi közük, a mire azt mondjuk, ha e protestánsok tanulmányozták volna az ókath. kátékat és liturgiákat s a mozgalom vezetőivel személyesen megismerkedtek volna, kétségtelenül félre nem ismerhetnék az evangyéliomi szellemet e kathol. formákban. Mások viszont azt kérdik »miért nem lesznek az ókatholikusok protestánsokká?*, mintha bizony oly evangyéliomi mozgalom, mely kath. formákhoz, a kath. név és rítushoz ragaszkodik s az egyes keresztyén egyházfelekezetek békés egyetértését sürgeti s jövendő egyesítését célozza, nem érne föl a prot. egyháznak 50 ezer áttérő általi szaporodásával! A harmadik tábor ismét azt mondja : az ókathol. ügy elveszettnek mondható, mert sem a sajtó, sem az egyes politikai parlamentek azzal nem törődnek, mire nézve helyesen jegyzi meg Beyschlag, hogy ezeknek szép hivatása volna az igazságért szenvedő gyengéknek támogatása, de ha azt *in opportuus«-nak, vagy, a mint Svájcban mondják, »élvezhetetlennek* találhatják, úgy ez szomorú dolog: szerencse azonban, hogy a világtörténet még sincs a parlamentekhez és újságokhoz lcötvc. S ha az ókatkolikusok mustármagnak maradnának egy jobb kor számára, mint a waldiak, a kikkel különben is sok tekintetben rokonok, a Krisztus szelleme azt kívánná, hogy az égő szövétneket ne engedjük elaludni s a törékeny nádat ne segítsük eltörni. Az ókathol. mozgalom legújabb történetéből följegyzi Beyschlag azon veszteségeket, melyekkel az ókatholicismus a bonni Menzel tanár, ki hasonló szenvedéseknek volt Róma és püspökei részéről személyes meggyőződéseiért kitéve, mint a nemeslelkű Lassaule Amália és az egykori mecklenburgi conservativ prot., majd ókatholikus Florencourt halálával és Lavarese pápai házi praelátus áttérésével. Menzel fölött Beusch bonni theol. tanár tartotta az érzékeny fájdalom hangján a halotti emlékbeszédet. Lavarese, kinek áttérése az ókath. hitre évekkel azelőtt oly nagy föltűnést okozott, valóban a pápaság egyedül üdvözítő kebelébe tért vissza. A tudományos és tiszta jellemű, de a vatikáni dogmától elte; kintve szigorúan római kathol. érzelmű férfi nem tudott