Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-21 / 47. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 748 megtagadni, azt t. i. hogy általa a vallás-erkölcsi élet s közelebbről a keresztyénség igazságai egy eddig egészen ismeretlen oldalról világíttatnak meg. És e világítás nem csalóka tünde fény, mely egy pillanatra kápráztat s aztán eltűnik, hanem igaz, valódi világosság, mely világol és melegít. Nem állítom, hogy minden egyes fejtegetése egyenlően meggyőző, de azt igen, hogy mindenik szellemes és vallásosan építő. Valami sajátságos üdeség és tőről metszett eredetiség vonul át az egész munkán, mely nemcsak megragad, de állandóan magához láncol és foglyul viszi az értelmet és szívet. Szerzője alapos természettudós, de ép oly jártas theologus s e két lény az egy emberben oly vonző személylyé egyesült, minővel ritkán találkozunk a mai korban. Ha jellemeznem kellene, Drummond tanárt hivő természettudós-nak nevezném, kiben a 19. század tudása az evangeliumi hittel magasztos harmóniába olvadt. Én igazi lelki gyönyörűséggel olvastam e szép könyvet s hiszem, hogy más is élvezetet merít belőle. Szőts F. BELFÖLD. Könyves Tóth Mihály jubileuma. Az ősz lelkipásztor, a hazájáért szenvedett hazafi, a kiváló ember tiszteletére, noha »az öreg puritán* minden ünnepeltetés ellen előre tiltakozott, minden rendezés nélküi Oly ünnepélyesség folyt le Debrecenben, mely igaz bensőség és a valódi érdem iránt nyilatkozó önkénytes elismerés oly jeleneteit tünteti elénk, melyekhez a mai jubiláló világ »síppal trombitával* csinált látványosságai között — hiába keresünk hasonmást. Egyháza, városa, testvérfelekezetek, országos egyházunk jelesei: önkénytes versenyre keltek az egyszerű de kiváló férfiú iránt érzett tiszteletüknek kifejezésében. A megható ünnep leírását a következőkben adjuk olvasóinknak. A küldöttségek között első volt a karcagi reí. egyháztanács és város képviselő testületének nyolc tagból álló küldöttsége, mely Madarász Imre karcagi lelkész és doctor Lenk Gusztáv orvos vezetése alatt jelent meg s megható szép beszédben Karcag város közönsége érzelmeit Madarász Imre lelkész tolmácsolta. K. Tóth Mihály könnyes szemekkel adott kifejezést Karcag város iránti hálájának, s köszönte meg, hogy őt e napon ily nem várt kedves nagybecsű meglepetésben részesítette. A debreceni reform, egyháztanács nagy és díszes küldöttségét főt. és méltős. Révész Bálint püspök úr és Szűcs István főgondnok úr vezetette. Révész Bálint püspök úr üdvözlő beszéde következő: Nagytiszteletű ur! Közkedvességű lelkésze debreceni ev. ref. egyházunknak, szeretve tisztelt Nesztora itteni lelkészi karunknak, érdemekben gazdag polgára, büszkesége városunknak 1 Ritka s osztályrészül csak igen keveseknek jutott örömnapot engedett ma megérni a végetlen isteni kegyelem Nagytiszteletűségednek, midőn lelkészi hivataloskodásának 50-ik évét tölthette be! Hányan nem érhetik meg csak a születésök 50-ik év fordulati napját is ? hányan hullanak el a kitűzött pályacél elérése előtt, mielőtt bemehetnének az igéret földére, vagy a kik révpartra jutottak, azok közül is mily sokan szedhetik csak rövid ideig annak virágait ? S im nagytiszteletűséged meghaladta már az egyik élethatárt, a 70-ik évet, sőt közel jutott a későbbihez, a 8o-ikhoz ís; de a mi még több, a mi még ritkább esemény, 50 évet, félszázadot számlálhatott lelkészi hivataloskodásában, az Istennek, és az örök ige hirdetésének szent szolgálatában ! Istenem ! csoda, hogy ha a lélek kész is, de a gyarló test el nem fogyatkozik ily hosszú időre terjedő nehéz munkásságban! Csoda, hogy a láng lélek lobbonásai délfényben ragyognak még akkor is, mikor a testi élet napja már alkonyatra hanyatlott 1 Csoda hogy az elme teremhet gondolatokat, bir merítni az örök élet vizének kiapadhatlan forrásából még akkor is, midőn az élet mindinkább fogy 1 Csoda, hogy a sziv, melynek az emberek örömében, bánatában kell osztozni, ki nem fogy, ki nem merül, midőn sok ember csupán maga vagy kis családja örömét, buját sem képes elbírni! de még nagyobb csuda, a mi Nagytiszteletűségedben oly igen feltűnő és Istennek oly nagy áldása rá nézve, hogy benne a lelki és testi erő, élénkség az élet alkonyához közel is szinte ifjúi rugékonysággal bír I Tudom, tudjuk mi, kik üdvözlésére eljöttünk, hogy mélyen érzi Nagytiszteletűséged e nagy napnak jelentőségét s szent áhítattal és hálával eltelve borul le az élet ura, a kegyelem Istene előtt, ki e nagy napot megérnie engedé, oly sokak felett ennyire felmagasztalta s jobb karjának eréjével eddig támogatta! Sőt midőn dicső nemzetünk szabadság-harcában polgári, hazafiúi kötelességét is teljesítvén, ezért az emberek gonosz indulattal halált készítettek ellene : Isten elrontotta az Akhitófelek tanácsát, megnyitotta börtöne ajtaját, visszaadta szabadságát, majd megadta egyházunknak is, hogy megszakadt lelkészi szolgálatát ismét folytassa küzöttünk. De nekünk is, helyi egyházunknak s a kormányzótestületnek, az egyháztanácsnak, lelkészi-karunknak, sőt e nemes város közönségének is éreznünk kell e nagy napnak jelentőségét és hálával áldoznunk Istenünknek, hogy adta nekünk s ily hosszú időn, egy félszázadon át örömünkre, diszeskedésünkre megtartotta Nagytiszteletűségedet. S épen ennek bizonyságául, kifejezéseül rendelte el közös szivünk sugallata folytán az egyháztanács, hogy midőn többet, nagyobbat elfogadni nem akart, legalább egy küldöttség jöjjön el személyeinkben Nagytiszteletűségedhez, kifejezést adni az egyháztanács, sőt egész gyülekezetünk kegyeletes érzésének, tiszteletének, örömének s jókivánatának, s egy diszalbumot nyújtani át, mely az egyháztanács e nagy napra vonatkozó határozatát s tisztelőinek névaláírását és egy nevére teendő alapítvány célbavételét tartalmazza. Lehetne e díszalbum drágább, nagyobbszerű, gyémánt kövekkel kirakott, de ez szegénységünkhöz nem illenék s talán némelyek azt mondhatnák, mire volna ez a haszontalan tékozlás, mert drága áron eladhattuk volna azt s adhattuk volna a szegényeknek és épen azt célozza a nevére teendő alapítvány; e mellett a gyémánt kövek nem ragyoghatnának szebb, igazibb fénynyel, mint aminő szép igazi kegyeletes érzés sugárzik azon betűkből, melyek annak lapjaira a szívek teljességéből irva van. Fogadja tehát kegyesen Nagytiszteletűséged tőlünk e szerény, de benső értékű adományt, azon örömünk kifejezésével, hogy félszázadon át bírhattuk nagytiszteletűségedet, mint ritka ékesszóllású, ihletettségű lelkipásztorát gyülekezetünknek s azon jó kívánatunkkal, hogy a ki ennyit adott, adjon meg többet kifqgyhatlan tárházából az áldás és kegyelem Istene s tartsa meg még számos éven át lelki testi erőben, egészségben, hogy örvendezhessenek benne minden élők, mint örömünknek dicsekedésünknek erős kősziklájában.