Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-21 / 47. szám

1483 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1440 jük az embert nem külszinről, hanem gondolatainak és érzelmeinek belső folyásában. És midőn sikerült ezeket megismerni, megismertük igazi jellemét. Most már midőn előterjesztjük e két kérést: > Legyen meg a te akaratod* és »add meg a mi mindennapi kenyerünket* : rövid vizsgálat után azonnal felfedezzük »szerzőjük* jellemét. Sokan imádkozzák »Legyen meg a te akaratod« és »add meg a mi mindennapi kenyerünket« ; de mily kevesen imádkozzák ez utóbbit úgy, mint az előbbi kérések természetes folyományát 1 Nem kicsiny-e a száma azoknak, kik azért választották azon munkakört, melyben élnek, mivel gondolták, hogy abban teljesíthetik legjobban az Isten akaratát, összehasonlítva azokkal, kik azt választották, mely rájuk nézve legkellemesebb, vagy a mely legbiztosabb kenyerük megszerzésére ; — mondom — nem kicsiny-e a száma azoknak, kiknél e földi segély és vigasz kisebb fontosságú, mint az Isten akaratának teljesítése?! Ha az embereket két osztályba sorozzuk, az elsőbe azokat, kik dolgoznak, mert dolgozniok kell és a másodikba azokat, kik azt keresik, hogyan találhatnának munkaközben legjobb alkalmat az Isten akaratának teljesítésére és az ő szolgálására: nem szükséges mondanunk, melyik osztály lenne népesebb és melyik lenne inkább krisztusi osztály ! Hány ok sürget, hogy imádkozzunk az élet megmaradásáért, azon egyen kívül, mely az úri ima elmondására vezérelt ! Midőn időnk felhasználásának hasznos és kellemes útját megtaláltuk, midőn körül vagyunk véve barátokkal, kiknek tanácsa vezet, szívének szeretete feléleszt és megjutalmazza munkánkat: valósággal okunk van így imádkozni: »A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!« Tehát e kérés már első tekintetre mutatja, hogy hozzáillő része az úri-imának. A többiek szellemi kérések, ez földi segítségért való kérés. E kérés megajándékozza a világot, amint azt a vallásos ember látja. Először ételünk, italunk, ruházatunk jön itt tekintetbe és azután látjuk azokat mennyei oldalról. E kérés egész fóldi helyzetünket Isten eleibe teljeszti és előtte az ő segítségével rendbe hozza azt, és minden nap igazi értékére szállítja le, melyből mi a feledékenység és napi foglalkozás nyomasztó helyzetébe sülyedünk. A helyett tehát, hogy könnyű volna e kérést imádkozni, egyike a legnehezebbeknek. Ez azoknak kérése, »kik keresik először Istennek országát és annak igazságát és vesznek, jóllehet nem birtak, kik élnek a világgal, de nem élnek vissza vele.* Mindazonáltal ne féljünk használni ez imát — jóllehet tudjuk, hogy sok abban az önző — mert Isten kész megbocsátani ama gonoszt, mely ezen kérésünkben van és így megnyerhetjük ajándékát, ajándékával áldását, mely megtisztítja szíveinket és mennyei kívánságokra éleszt szeretetének ismerete által. E kérésben első helyen e szóhoz jutunk : »add meg«. Az Isten gazdag kincstárának kulcsa; egy szó, mely felnyitja e'őttünk az ég ablakait, mely felébreszti bennünk Isten mindenhatóságát és eszközli adományaínak kiáradását; egy szó, mely a hatalom jogara az ember kezében, ha a nagy adományozó felé tudja azt irányítani a felé, kitől minden áldás jött, ki ad, nem szükségből, hanem szabadon, mivel az ő természete nem az önkény, hanem a készség ; egy szó, melyet használnunk kell, mert szegények vagyunk, de a mely szó szánkba adatott, mert gazdagok akarunk lenni; egy szó, mely — jóllehet gyakran használhatjuk — mindig azt viszhangozza füleinkben: »nyerni Istenben!« Nem időszakonként használandó ezen kérés, mert Isten soha sem fárad el ez »adásban*; nem menti ki. magát mint az ember, hogy nem ad többet, mert már sokat adott, hanem adományainak további osztogatásává! kielégíti azon bizalmat, melyet korábbi adományai inspiráltak. Vannak szellemi adományok, melyeket Isten ad, vagy legalább olyanok, melyeket nem nyerhetünk meg Isten segítsége nélkül. De e kérésben aképen tanít Jézus, hogy Istennek e kérésben foglalt adományán, nem a szellem, legalább közvetlenül nem az, hanem a test jóllétéért függünk. Azt kell mondanunk : >add meg* azt, a minek megszerzésében töltjük el egész életünket. Nem azt mondjuk: »gondoskodjál rólunk* vagy »vezess a megélhetés útjára*, hanem egyszerűen »add meg* : mintha az egyenesen a te kezedből jőne a mienkbe! A mi igaz a mező növényeiről és állatairól, igaz rólunk is : »Ezek rád várnak, hogy adj nekik eledelt alkalmas időben.* Ez a biztonság az, mely mindennap megtalálja a maga kenyerét, ez az Isten karjainak kinyújtása felettünk, mely mutatja, hogy Isten iránt nagy függést érezünk. És minél közelebb jutunk a kenyér megszerzéséhez, annál inkább látjuk az Istent. Munkálkodhatunk, ülhetünk szobánkban és okoskodhatunk, töprenghetünk, hogy nem látunk senkit sehol, ki rajtunk segítene, rólunk gondoskodnék : de midőn mindezeknek végére jutottunk, megtaláljuk Istent, ki »megadja a mi mindennapi kenyerünket* és úgy érezzük, hogy nem a magunk hatalmában vagyunk, hanem valaki máséba jutottunk. Nem mi növeljük a vetéseket : a tudományok összes hatalma sem képes egy aratást létrehozni 1 Nem kell-e hát közöttünk még a legjobbnak és legerősebbnek is egyedül Istentől várnia kenyerét ? ! Igaz lecke, melyre csak egy évi éhség is oly kinosan megtanít. Ha meggondoljuk az Isten által tápláltak millióit, az eledelek különféleségét, melyekkel tápláltatnak a föld minden részein, a megszámlalhatlan dolgokat, melyek oly könnyen történnek, de a melyek nem történés esetén milliókat vinnének az éhhalál sírjába, a különböző okokat, melyeknek együtt kell szabályoztatniok és vitetniök az élet végső határáig: nem vagyunk-e e'éggé meggyőzve, hogy Isten nem tétlen szemlélője a földnek, melyet az ember lakhelyéül alkotott ? ! Hanem van itt egy másik szó, mely összeköttetésben áll e szóval »add meg.» Első látásra idegenszerűnek látszik, hogy azt mondjuk »add meg a »mi« kenyerünket. Az első igazság, mely ebben kifejezést nyer az, hogy az, a miért imádkozunk, a mienk és nem másé tartozik lenni. Kérnünk kell Istent, hogy adjon »nekünk«, de mások megsértése nélkül. Nem szabad learatnunk örömmel azt, mit mások aggodalommal vetettek, sem pedig mások dolgába elegyednünk. »Ha valaki nem dolgozik, ne is egyék*. A kenyér, melyért imádkozunk, isten adománya, a mennyiben Isten van érdekelve, de a mienk, a menynyiben embertársaink vannak érdekelve. Nem szabad úgy kérnünk Istent, hogy embertársaink romlására gondoljunk Nem szabad - érdekeinket másokéval ellentétbe hozni, avagy sérteni azokat. E kérés tehát megóv az önzéstől és annak következményeitől. Az a kenyér, melyet >atyánk« »ad«, nem a restség és csalás kenyere. És ezért, midőn így imádkozunk : >Ami mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma«, nem gondoljuk vagy várjuk, hogy Isten felemeljen a közönséges emberek munkaköréből, sem pedig, hogy megszabadítson az élet terhes feltételeitől, küldvén eső alakjábán kenyeret a földre; hanem bízunk, hogy találni' fog íszáttiunkra munkát, mely nemcsak kenyeret, ad, de más jótételeményeket is fog hozni nekünk; »mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével, mely az ő szájából származik*; azaz nemcsak egyszerű, látható adományaival Istennek, hanem körülményeinknek általa való berendezé-