Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-21 / 47. szám

1399 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOT.A1 LAP. 1400 foglalva terjesztem e lap utján a konventi nyugdíjalap-bizottság tagjaihoz: hagyják ki a tervezetből a fennálló gyámintézetek célba vett beolvasztását, mellőzzék a kegyév intézményének megszüntetését, vegyék be a segéd-lelkészek s ezek családjának segélyezését s végre az igazságosság érdekében egyenlősítsék a tagok által fizetendő évi járulékot. Ha az itt elmondott észrevételeket és különösen az egyházmegyék és kerületek által tett kifogásokat a konventi bizottság tekintetetbe veszi: akkor el fognak oszolni a tanácskozásokban és a hírlapi felszólalásokban kifezett jogos aggodalmak s az országos nyugdíj- és gyám-intézet úgy fog létrejőni, hogy lelkészeink örömmel fogadják. Várady F. Közös felelősség. — Szíves üdvözlet Sütő Kálmán úrnak. — Ezen lapok 45-dik számában Sütő Kálmán úr nagyon sötét színekben rajzolja korunk erkölcsiségének és vallásosságának hanyatlását; és — legalább nékem úgy tetszik — mindezeknek legfőbb okát a törvényhatóságok »mételyező intézkedéseiben« keresi. Nem akarom vitatni az általa felhozott két eklatáns esetnek az illetékes hatóságok által eligazított törvényes, vagy törvénytelen voltát, hanem csupán annak ellenkezőjéről akarok valamit mondani. Annyi mindenesetre áll, hogy igen sok függ a lelkész urak tapintatos eljárásától, vagyis attól, miszerint mindig jól megvizsgáljuk: törvényes alapon állunk-e, vagy nem ? mert ijjesztéssel, avagy kényszerrel nem sokra megyünk. Elmondom hát egy felmerült esetnek történetét. A mult évben fehérvár-csurgói helyettes lelkész koromban fájdalommal láttam hétről-hétre, hogy a helybeli gróf bérlője, »az új földes úr«, vasárnap épen úgy dolgoztat, mint hétköznapokon és a munkát soha fel nem függeszteti. Először megüzentem neki, hogy ne dolgoztasson, mert kénytelen lennék ez ügyben máshova fordulni. Ezt semmibe sem vette, ép úgy dolgoztatott, mint annak előtte. Ezután a község érdemes főjegyzőjét kerestem meg, hogy a községi elöljáróság tiltaná el a folytonos munkáltatástól, mivel a cselédek az Úrnak házába soha sem járhatnak és így az Isten igéjét, az erkölcsi igazságokat hirdettetni sem hallván, erkölcstelenekké leendenek. De a jeles jegyző még praktikusabb vala mint én, mivel azt mondá : »ha mi betiltjuk : egy hét múlva megint dolgoztat, hanem, tessék feladni a szolgabírónak.* Még azonban vártam, de mivel másodszori üzenetemre azt válaszolta: *az én kalenddriomomban fekete betűkkel van nyomva a vasárnap< legközelébb tartott presbyteri ülésünkön felolvastam az egyházi törvények 28. §-át, különösen 3. alpontját, mely így hangzik: »/elügyelni, hogy a vasárnapot és saját ünnepeinket az egyházközségi tagok híven és illendően megtartsák.« Ezután elősorolván a már elmondottakat: a presbyterium az ügyet magáévá tette és az új földes urat feljelenteni rendelé. Ekkor a presbyterium üléséből keltezve jegyzőkönyvi kivonat alakjában, hivatkozással az 1868. LIII. és az 1878. XL. törvénycikkre, feljelenténk az ünneprontót és őt megbüntetni kértük. Ezt — valamelyik presbyter szívességéből — az illető még az nap megtudta, s hírül hozták, hogy a Nagyságos bérlő úr azt mondta, miszerint majd megmutatja, hogy a ki fizet, az parancsol és nem a tiszteletes úr. Erre mi történt, nem tudom, de ügyünk három hónapig elintéztelenül maradt, (azt bajos is lett volna megtudni: miként kerülte elejét az ügynek a Nagys. úr). Igazságunkat most már elhallgatni nem akarván, feljelentettem az ügyet az alispáni hivatal útján a közigazgatási bizottságnak, mellékelvén a szolgabírói hivatalhoz már három hóval előbb beküldött feljelentés hiteles másolatát, kérve annak mielőbbi elintézését. Itt meghagyták az illetékes szolgabírói hivatalnak, hogy ezen ügyet 30 nap alatt végezze el; aki aztán hivatkozva egy 1875-diki törvénycikkre, ügyünket mellékleteivel együtt áttette a kir. járásbírósághoz. Már-már azt hittük, addig huzzák-halasztják, hogy végre sem adnak minékünk igazságot, de a kir. járásbíróság csakugyan mégis tanu-kihallgatást rendelt el, melynek alapján a vádlottat 50 frt pénzbírságra és az összes felmerült költségekben (tanuk felperesek, napi- és fuvardíjai) elmarasztalta, mely Ítéletet a felperes ügyvédje megföllebezett. Azonban a kir. törvényszék megerősítette az első bíróság ítéletét és azt végre is hajtatta. Im itt van az érem másik oldala. Es én úgy tapasztaltam, hogyha igazsága van valakinek és jogos alapon áll, mindig kap jó elégtételt és a mi törvényhatóságaink — ha csak rosszul nincsenek informálva — mindig a legnagyobb tiszteletben tartják egyházi törvényeinket. Arról nem akarok szólni, hogy vasárnapra tanúkihallgatásokat, szemléket stb. rendeznek néhol a szolgabírák, mert az ilyenek beszüntetésének is egyszerű módja van ! tessék a megye gyűlésen felszólalni és én azt hiszem, hogy nincs oly bizottmányi tag, aki a vasárnapot csend, rend és nyugalom napjává ne akarná tenni. De az ilyen is úgy legszebb, ha magától jön. Csak elismeréssel adózunk azért az olyan főszolgabíráknak, a milyen a veszprémvármegyei pápai járásé, a ki minden év január havában szigorú körrendeletet szokott kibocsátani a vasár- és ünnepnapok megünneplése tárgyában. Mi itt dunántúl igen jó egyetértésben vagyunk a törvényhatóságokkal, azok meg is teszik minden jogos és igazságos kívánságainkat, amiért csak elismeréssel adózunk nékik. Végül, megjegyzem, hogy mindezeket sine íra et odio kívántam elmondani, csupán azért, miszerint nem mindenütt visznek véghez a hatóságok »mételyező intézkedéseket.* Sopron, 1886. november 10. Thúri Etele, fegyházi ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Az államilag segélyzett községi tanitók helyzete. Ez év folytán egymást érték a panaszok arról, hogy az államilag segélyezett népiskolák tanítói mily siralmas állapotra jutottak, hogy az ily tanítók fizetései fél, sőt egész évvel hátralkékban vannak. A mult évi költségvetés tárgyalása alkalmával a képviselőházban is szóba hozatott ez ügy, de a sérelem orvoslása mai napig késik. Az alább közölt cikk Kriza Sándor tanító tollából e gyászos ügyet elég alaposan megvilágítja s megszüntetésére nézve is tesz javaslatot. 93*