Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-07 / 45. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 egyházi és polgári közegek részéről, ekkor lehet szó közös felelősségről. Ez igazságosabb, könnyebben megoldható, mint a mostani helyzet és közvélemény, mely is a midőn a társadalmi és erkölcsi betegségek elbírásával foglalkozik, minden más tényezőket figyelmen kívül hagyva, az egészért viselendő felelősséget pusztán a papokra hárítja. Sütő Kálmán. ISKOLAÜGY. Válasz Kispál Mihály főgym. professor úrnak. Mielőtt magára az indítványomat oly éles gúnnyal ostorozó cikkre felelnék, ki kell jelentenem, hogy elvártam volna, miszerint ugyanazon lapban, a melyben szerény indítványom megjelent s a melyben kértem is a prot. ügy barátjait, hogy szóljanak hozzá, kellett volna a »professor* úrnak felelnie. Ha pedig — azon meggyőződésénél, hogy vannak prot. zúg iskolák — tán azért nem küldte be bírálatát az »Ev. Egyház és Iskolába* mert azt is zúglapnak tekinti, elvártam volna, hogy indítványomból ne csak egyes részeket említsen fel, hanem annak lényegét és érveléseit is hozza fel. E lapok olvasóinak tájékoztatására magamnak kell tehát indítványomat röviden előadni s csak aztán felelhetek a »professor« úrnak. Indítványoztam pedig, hogy prot. egyházi tanárokat is neveljünk. Indokoltam ezt azzal, hogy, mivel ifjú tanáraink idegen légkörben, a mai kor vallásközönye közt készülnek az egyetemen pályájukra, s az illetőknek legjobb akarata mellett is elvesztik iskoláink azt a prot. zamatot, a melylyel eddig bírtak. Indokoltam azzal, hogy a róm. kahtolikusok is úgy járnak el. Fölhoztam különösen azt, hogy így lehetővé volna téve, hogy legalább a vallástanítást ne kelljen pl. a mathesisra készült tanárra bízni. LT

taltam arra is, hogy jó volna egy protestáns tanár-képző intézet, de mivel meggyőződésem szerint erre szegények vagyunk, segítsünk ideiglenesen az említett módon. Ezen szerény indítványomért ugyancsak megleckéztetett »a főgymnasiumi professor.* Először is azért haragszik, hogy beszéltem autonomikus alapon szervezkedett és paktált prot. iskolákról Már pedig ez tény és ép azért óhajtanám, hogy a paktáló intézeteknél se hiányozzék jövőre sem egy-két lelkésztanár. Nem bántottam én önöket, de oly fönhéjázó szavak után, melyet Ön közös iskolákról mond: »ez tanít mivel taníthat, míg az kapkod ; ez nevel, míg amaz bukdácsol ; ezt teremt, míg az tákol« : csakugyan félni kell, hogy közösügyes collegáink ma holnap csak úgy félválról beszélnek azon protestáns tanárokról, kik az ősi autonomikus alapon — ha tán itt ott kevesebb fizetéssel is — nevelik az ifjúságot. Ki hatalmazta fel Önt ily concret kérdésnél az autonomikus iskolák elitélésére ? Ha pedig tud prot. zúgiskolákról, miért nem jelenti fel ? Az az állítása, hogy paptanár a mai viszonyok közt lehetetlenség, nem áll. Úgy hiszem, hogy a róm. kath. szerzetes iskolák — pedig Ön nem tagadhatja, hogy számos derék ily intézet van — eléggé mellettem tanúskodnak. Hogy pedig egy a tanári pályáról lelépett egyén selejtes pásztora lenne az Urunk »az is egy oly állítás, melynek csakis ellenkezője bizonyítható be.« Ha végig tekintek hírneves papjaink során, akár hányat találok, ki jó tanár is volt s kitűnő lelkipásztorrá is vált. Hogy az egyetemi tanárnevelés elhibázott, azt maga Trefort is elismerte. Ne féljen tehát olyan nagyon a középkor romantikus homályától — más szóval a papoktól — higyje meg nekem, hogy az az ifjú, ki már két évig theologiát hallgatott, könnyebben áll ellen a mai kor nihilistikus légkörének, s tán komolyabban is fog munkájához az egyetemen, mint az, ki a gymnasiumból egyenesen szabad egyetemi polgár lesz. Hogy mit ért ezen állása alatt: »a másik baj pedig társadalmi, hogy t. i. gymnasiumi professorok jó része társadalmi tekintetben meg nem állhat*, nem értem. Előbb oly nagy szavakkal magasztalta őket, most meg társadalmi tekintetben sem felelnek meg?! Ha pedig máskor olyasvalamit állít, hogy egy tanár nem képes a fejlődő ifjú ismeret köréhez fölemelkedni, akkor gondolja meg, hogy Ön is az, s valaki még azt is következtethetné belőle, hogy saját tapasztalatáról szólt. Bonyhád, 1886 október 24-én. Marhauser Imre, tanár. TÁRCA. Emlékezés a reformációra. (Elmondatott a bu .lapesti theologiai ifjúság által okt. Jl-én rendezett reformációi emlékünnepen.) Negyedfél század választ el bennünket azon eseményektől, melyek a keresztyénvilágnak új alakot adtak, negyedfél század emléke szól hozzánk a reformátorok tetteiből, csudálni és tisztelni tanítva e férfiak nevét; mert ha kegyelettel emlékezünk azokról, kik nemzetünknek új hazát szereztek vagy a zsarnokság láncait törék meg: mennyivel inkább dicsőség illeti azokat, kik az ember szent és örök jogáért, a lélek szabadságáért küzdöttek. Mint a midőn őseink harcait hallgatjuk és a mult a'akjait ismét látni vélve, keblünk édes gyönyörrel telik meg, s a csatazaj és a körtük rivalgása fülünkbe csengenek : úgy elevenül meg e pillanatban is s/emeim előtt a 16-ik század e nagy harcosainak tábora. Oda kiáltani a világnak tévedését, szemére lobbantani a földi istennek zsarnokságát s tüzet éleszteni a népek vezérletére, mely világít, de rombol is: veszélyes feladat, melyhez nagy lelki bátorság és az ügy igazságáról erős meggyőződés vala szükséges; munkájuk nagysága tiszteletet költ, a küzdelem merészsége ámu'atba ejt, s a kivívott diadal ujjongása a mi szívünket is felmelegíti és oda vonz bennünket, hogy az új eszmék oltáránál, mi is halát adjunk a győzelemért. A küzdelem nehéz, az ellenfél a katholikus egyház volt, mely a középkorban érte el hatalmának teljét, s ennek érzetében megcsontosodott tantételekbe szorítva az észt, elnyomva a szabad szót és szabad érzést, az emberiség dajkájából, zsarnokává lett. Az országokat bekóborló bűnbánó csoportok jajgatása élő tanúság volt az üdveszközlő papság ellen, hogy a bűntudattól és a vétek súlyától nem képes az emberi lelket megmenteni semmi földi közbenjárás ; a kor jobbjai érezték, hogy a keresztyénség szelleme ilyen szűk korlátok között meg nem férhet, s hogy a Jézus vallása egészen más, mint rendszerbe állított régi tantételek; de a reformokért buzgó ezen szabad lelkek a máglyán vesztek el vagy a merész szót rabláncuk zaja nyomta el ; a félénkebbek elnémultak, a tudományt az egyház szolgálatába adták, hogy ennek tételeit igazolják, sok nagyobbra méltó fő