Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-24 / 43. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 lelkésznek saját arcképeiből egy-egy példányt ajándékozott emlékül. Ott vártuk testületi'eg a rőnádfai paplak nagy termében főpásztorunkat s végre a presbyteriummal végezve, a nagy terembe belépett. Ekkor előállt egyházmegyénk szeretve tisztelt esperese nt. Kovács Antal úr, s egy szép művű albumot tartva kezében, a legmélyebb ihlettség hangján így szólt: »Főtisztelendő és méltóságos püspök úr, szeretve tisztelt Főpásztorunk és Atyánk I Nagy örömöt szerzett nekünk s a legkellemesebb meglepetésben részesített bennünket akkor, midőn főpásztori körútja alkalmából becses arcképével mindnyájunkat megajándékozni kegyeskedett Kézzel fogható, szemmel látható becsesebb ajándékot nekünk ennél nem adhatott volna; mert ezen arckép, míg egy részről családi tűzhelyünk kedves és méltó díszéül szolgál, úgy más részről annak szemlélése vissza idézi mindig emlékünkbe ama szép napokat, melyekben a kötelesség teljesítésének, az ügyszeretetnek, s az apostoli buzgóságnak oly szép példáit láttuk. Hogy ezeket a szép napokat meg érhettük s le is élhettük, legyen érte hála és dicsőség Istennek. De legyen hála és köszönet Méltóságodnak is, ki eme szép napokban egyházi életünkre oly sok jót árasztott. íme most, midőn a válás pontján állunk, midőn elfogódott keblünk fájó érzésével veszünk Méltóságodtól búcsút, midőn szívünk mélyéből kívánjuk, hogy Isten vezérelje Méltóságodat szerencsésen vissza szerető családja körébe s oltalmazza meg kedveseivel együtt minden bajtól, különösen a most uralkodó és fenyegető járvány veszélyeitől : most ez ünnepélyes pillanatban fogadja tőlünk atyai szívességgel becses arcképeiért e szerény albumot, melybe a felső-baranyai ev. ref. egyházmegye lelkészi karának arcképei foglalvák. — A mi szerény arcképeink ez albumban ugyan élettelenek, de legyen meggyőződve Méltóságod, hogy ez arcképeknek élő példányai Méltóságodhoz a legmelegebben ragaszkodnak s Méltóságod körül csoportosulva, jó és rosz időben a haza és az anyaszentegyház jólétéért buzgólkodnak. Átadom tehát ezennel lelkésztársaim megbízásából a mi szerény ajándékunkat.® A főpásztor meg volt hatva, megindult könnyeinek árja, zokogva sírt, az esperest megcsókolta s ennyit mondhatott csak zokogva: köszönöm, igen köszönöm. Ezek után következett az ebéd, mely kedélyesen költ el s az alkalmi toasztok sem hiányoztak. Megindult ismét a hosszú kocsisor Szent-Lőrinc felé a vasúti állomásra s néhány perc múlva — szívélyes búcsúzás után — elragadta ismét körünkből szeretve tisztelt főpásztorunkat a sebes vonat, ki elment, hogy a tolnai egyházmegye hatósága alatt levő pécsi leányegyházat is meglátogassa. Pécsen a vasúti állomásnál minden vallásfelekezetből egybegyűlt nagy közönség várta ismét püspökünket. Legelsőként üdvözölte őt Csekei István esperes úr a tolnai egyházmegye részéről, azután Galamb Gyula Baranyamegye főpénztárnoka — mint gondnok — a pécsi reformátusok részéről; végre Aidinger János polgármester a városi hatóság részéről. Ez üdvözlő beszédekre püspök úr kenetteljesen s jól átgondolt szavakban válaszolt, mondván körül-belül a többek közt a következőket : Miután én ide e nemes város falai közé, mint az itteni kisded reform, gyülekezet főpapja jöttem, legkevésbé sem vártam ezt a kitüntető megtiszteltetést, melybe csekélységemet e nemes város lakói felekezet különbség nélkül részeltetni kegyeskednek. S ha már e szép, s hazánk egyik legjelentékenyebb városának igen tisztelt közönsége engem erre méltatott, egyben semmiesetre sem csatlakozik, abban, t. í. hogy a mí törekvésünknek is egyik legfőbb célja nem más mint az, hogy az egyházban hasznos és nemesen érző jó hazafiakat és honleányokat neveljünk a hazának. Es bár emberi fogalmak szerint különbözőképen imádjuk is az Istent, de egyben úgyhiszem, találkozunk mindnyájan, a közös haza szeretetében s úgy hiszem, hogy ennek oltára körül egyező akarattal, egyező érzelmekkel jövünk össze mindnyájan. Legyetek hát üdvözölve felekezeti különbség nélkül! Istentől üdvöt és áldást kívánok e nemes város minden lakóinak! A legőszintébb s szűnni nem akaró lelkes éljenzés követte püspök úr szavait, melyek a legkellemesebb benyomást tették az egész közönségre. Ekkor a f.-baranyai néhány tagból álló kiséret itt elvált püspök úrtól. Haza jöttünk s jó reménységgel tekintünk a jövő elé; biztos reményünk lévén a felől, hogy a püspöki látogatás egyházmegyénkben meg fogja teremni a maga hasznos gyümölcseit úgy valláserkölcsi, mint anyagi tekintetben. Elmultak tehát a szép, a felejthetetlen napok, melyek a f.-baranyai ev. ref. egyházmegye életében örökre emlékezetesek maradnak. Három hétig és három napig tartott az őszi látogatás oly kitartó buzgalommal és szűnni nem tudó munkássággal folytatva, melyhez hasonlót csak a legkiválóbb szellemi és testi erő bírhat meg. Egy pár kivétellel mindennap két egyházat látogatott meg és szólt mindenütt bölcsességgel és szeretettel, el nem hallgatva sehol semmit azokból, melyek az ő híveinek békességökre valók. Valóban csaknem ember feletti munka volt ez. Már a kora reggeli órákban talpon lenni, azután egyik mint a másik nap, úgy reggel, mint délután sietve kocsira ülni, hőséget tűrni, rengeteg port nyelni, azután minden megérkezésnél a fogadó beszéd tartalmát szem előtt tartva, arra válaszolni, bizony nem csekély feladat magában véve is. De hát a többi! Hisz ezután következett még mindenütt a java; hisz ezen nagyobb részt testi töredelmek után következett még a szellemi munka; ezután tartattak minden egyház templomában a gyülekezet lelki szükségeihez mért, mondhatom nagyszabású, sokhelyt monumentális beszédek ; majd erre következett az iskola vizsgálat, hol censorként kevés kivétellel ismét püspök úr maga szerepelt; majd ezután a presbyteriummal való értekezés, benyúlva csaknem mindennap a késő éjszakai órákba. Hát biz ez oly munka, melynek lankadás nélküli teljesítésére csak oly kiváló szellemi és testi erő lehet képes, milyennel a mi püspökünket az Isten megáldotta. Es ennyi munka, ennyi törődés is főpásztorunkat nemcsak hogy meg nem viselte, de sőt a komoly munka után, örök ifjú kedélyének gazdag tárházából a reggeli, ebéd és vacsora mellé fűszert is tudott és kegyes volt juttatni nekünk; mi főpapi személyét vonzóvá, nekünk kedvessé, felejthetetlenné s mindenek fölött tiszteletreméltóvá tette. — Mert hiszen lehet-e tiszteletreméltóbb és kedvesebb egy oly főpásztornál, ki a mint mondá, látogatását nem akarja tekinteni hivalkodásnak, hanem munkának s ezt legközelebb a tavaszi és jelen körútja alkalmával oly fényesen be is bizonyította; de azért a leghívebben teljesített munka után, amaz üdülésre szánt néhány percben, a talpra esett ártatlan tréfának sem volt ellensége, sőt atyai szívének egész melegét a maga szeplőtlen tisztaságában övéivel ekkor éreztette. Hát a mi családainkról, értem a papi családokat, hallgassak-e ? mert hát minket igen kevés kivétellel a jó Isten ezzel is megáldott, még pedig egyik másik kollegánkat — közűlök magamat sem veve ki — számos tagból álló családdal; hála neki e különös kegyelméért. Só*