Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-17 / 42. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 Már az özvegyi gyász ruha Többé vállaim nem nyomja, Mely reám nehezedett Most, hála ! levétetett. A nagy gyász, bánat helyébe Lelkem örvendez az égben ! Testem hívja nyugalmára Jó társamhoz sírom szája! A szerencsétlen öngyilkosról énekelvén, Istenhez kiált fel, kinek ajtaján egy szerencsétlen ember áll, zörgetni nem mer, mert az Úr nem hívta még, s mégis ott áll, oda jutván a halál útján, kéri Istent, ne fordítsa el tőle szent orcáját, habár szent törvénye ellen cselekedett ; kéri Jézust, ki az őt megtagadott Péternek megbocsátott, s a kereszten hozzá folyamodott latornak paradicsomot ígért: fogadja kegyelmébe ez eltántoroaottat is. Kérünk, lelkét mosd meg szent véredbe, Tévedését se hányd a szemére, Bűnös lelkét végyed kegyelmedbe És részeltesd menyei örömbe. A gyermekszülésben meghalt anyát a kötelesség és becsü'et mezején eleső vitézhez, majd a saját termésének terhe alatt kidűlő szőllőtőkéhez hasonlítja, így énekelvén (42. Zs. nőt.): Én is az én jó Istenem Örök végezésére Ki állottam, benne bízva Egy ily más harcmezőre, — Jaj ! de megcsalt reményem ! Örökre legyőzettem, Terhes volt a kötelesség ; Legyőzött a nagy ellenség! Mint ősszel a szép terméssel Megrakott szőllőtőke Ledül, hogy ha neki rohan A természet szélvésze ; Jaj eDgem is leronta A szülés nagy fájdalma ! Anyai szívem verése Megszűnt, elállott örökre ! Elzáratott kebelemen Azon tápláló forrás, Ki újszülöttem számára Lett volna kivánt áldás, Mert az úrnak angyala Örökösen lezárta, Jaj élete szép hajnalán Már elmaradt tőlem árván ! A hirtelen meghalt ember felett így könyörög: Hozzád emeljük hát szívünket Uram! halld meg szép kérésünket: Hogyha talán nem sok illően Elkészülve ez útra szépen ; Uram ! azért vedd kedvedbe Dicsőítsd meg fenn a mennybe. A szerencsétlen halállal kimultat így énekelteti : Gyászos példám legyen minden Utaidon vezéred, Gyarló halandóságodat Bárhol jársz-kelsz ne feledd, Bizonytalan hogy mikor? Estve-e vagy éjfélkor Jön hozzád az égi követ, Mely vissza kéri lelkedet. Íme én is, — mint a madár Elrepül fiaitól, —• A szép reménység szárnyain Kimenvén hajlékomból! Jaj de megcsalt reményem Mert útban legyőzettem, Kedveseim Dagy gyászára A gyász halál utam állta! A régi XVI. századi énekekhez merőben hasonló az örök élet útjára vezérlő ének : Szoros kapu, keskeny út visz az életre Minden nyomaidon rakva sok tövise, De ne félj, csak haladj ez úton előre, Ez vezet a Jézus víg menyegzőjére ! A bűnein bánkódó beteg ember énekében, a legmélyebb lelki-megalázódás, önbeismerés, s egyes egyedül a Krisztus áldozataba vetett hit és remény szólal meg (nem ám undok és trágár szavakban mint az 1674-iki jézsuita énekes-könyvben, melyeket Haas, s utánna Toldy »sz. öröm rózsáinak nevezett,« hanem) így: (80. Zs. nót.) Óh hogy mernék Uram rád nézni, Bocsánatért nálad zörgetni ? Mert mint a tenger fövénye Oly sok bűneim mértéke! Jaj, hol találok pártfogót Vagy bűneimért váltságot ? ! Uram Jézus ! ki a keresztfán Kifolyt sz. véreddel áldoztál, Ki e világ bűne-terhét Szent válaidra felvevéd, Óh rejtsed lelkem sz. sebedbe, Állj mellém ez Ítéletbe! A lángoló hálaadás, bűnös voltunk és Isten örök hatalmának megismerése tündöklik elő a betegségből való felgyógyuláskor mondandó énekben : (66. Zs. 11.) 1. Örvendj lelkem, zendítsd lantodat Az Úrnak dicséretére! Emeld fel szívem áldozatját Szent trónusához az égre ! A ki terhes nyavalyáimból Kiragadott kegyelmesen, És a szívnek már a széliről Ismét vissza hozott engem. (Én ilyen szépet — pedig vagy ezer ének megfordult a kezemben — csak Szász Károly reggeli hymnusában találtam !) tovább : 3. Ezután is ha bűneimért Tetszik Te szent felségednek Reám bocsátani bármikor Sujtolgató sz. vessződet; Adj szívembe jó tűrő lelket, Hogy békével elhordozzam A keresztet, melyet rám tettél, S ellene ne zúgolódjam ! A reggeli ének csak két versből áll, e miatt — habár eléggé ki van is fejezve benne a keresztyén szív hálaadása — talán ha nem alkalmas gyülekezeti énekül, de igenis alkalmas arra, hogy a földmíves felserkenvén, vagy munkára menvén csendes hangon eldúdolja (65. Zs. n.): Uram ! menynek dicső királya ! Vedd kedvesen tőlem Ha most szívemnek oltáráról Hozzád zeng énekem ! Mert te voltál az elmúlt éjjel Oltalmam, védelmem, Azért uram ! Téged dicsérlek Míg itt tart életem. Legyen elég ennyi — mutatványul — a buzgó Kis Ferenc énekeiből, melyek azt bizonyítják, hogy a kinek keblében igaz hit él, élő reménység lakozik, Isten