Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-17 / 42. szám

1319 1320 meg, hogy a belmisszió munkája sikeres legyen. Az utazó lelkészekre a felsorolt és rendszerint hatáskörükbe vágó teendőkön kívül más fontos munka is vár. A három megye területén 32 közép- és polgári-iskola, meg felső leányiskola van. Ezeknek református növendékei legtöbb helyütt nélkülözik a vallásoktatást, a templomot, az úrvacsorával élést, s az egyházi közösségbe tartozás érzetének minden fejlesztő eszközét. Ha veszteség a nép fiának lelki gondozás nélkül hagyása, ugyanez a tanult, ^művelt* osztály ifjainál már veszedelem, mely a fonák materialismus labyrintjába tévedéssel a vallást, erkölcsöt s a társadalom intézményeit egyaránt fenyegeti a félig művelt, mert a lelkiekben elhanyagolt új nemzedék részéről. Az utazó lelkészeknek íme egyik fontos missziója. És vájjon szem elől téveszthetjük-e az előnyt, mely az egyházmegyei hatóság közvetlen működéséből a meglevő, élő vagy vergődő ref. egyházak, úgy a szűkesen javadalmazott lelkészek anyagi helyzetének javítására és biztosítására, alapvagyon és segélytőke teremtésére fejlődhetik? Szegény egyházaink, szegény papjainak megjelenése bizony nem hat tekintélykeltőleg oly környezetben, hol minden harmadik község vörös öves lelkipásztor impozáns külsővel és független jó móddal hódító tekintélyének örül. A külön egyházmegye ezt az érdeket is jobban szolgálhatná, utánjárva annak, mi magától nem jő: az egyházak és lelkészek külső tekintélye emelésével. És ez nemcsak a vagyoni fiiggetlenítéssel érhető az egyházmegyei hatóság által el, hanem a társadalmi tényezőkkel és a hatóságok vezetőivel gyakori személyes érintkezés által is, mi most teljesen hiányzik. Hogy is lehetne kívánni, hogy esperesünk hat megyei, 5 törv. h. városi, 6 tanfelügyelőségi és oly tömérdek állami hatósággal személyesen egyáltalán, levelezés útján is csak a legkorlátoltabb követelményeknek megfelelően érintkezzék ?! Peclig ez szükséges és egyházi ügyünkre fölötte hasznos volna. Folytathatnám tovább felsorolását az okoknak, melyek a Maros-Duna közi ref. egyházmegye kiválását sürgetik a ^Békés-bánáti* egyházmegyéből. De tán ennyi is elég, hogy a „Bánáti ev. esperesség" 50 éves jubileuma alkalmából az érdekeltek figyelme Délmagyarország három megyéje ref. egyházainak szomoró múltjára, szorongatott, válságos jelenére és a Maros-Duna-közi egyházmegyében szép jövőjére irányoztassék. Eötvös Károly Lajos. A misszió-ügyről.*) — Nyilt levél nt. Szőts Farkas tanár úrhoz. — A »Prot. Egyh. és Isk. Lap« néhány héttel ezelőtt megjelent számaiban Nagy tiszte' etűséged két cikket közölt, melyek a magyar reform, egyház által folytatandó misszióra vonatkoznak. Alig olvastam el e közleményeket, magasztos gondolatoknak egész serege szállta meg lelkemet. A gondolatokhoz vágyak és szent remények kapcsolódtak, melyeknek középpontját Nagytiszteletű úr cikkeivel nem ellenkező, hanem azokat kiegészítő azon meggyőződésem alkotta, hogy a magyar ref. egyháznak, úgy mint más keresztyén egyháznak is, nemcsak az úgynevezett elhanyagolt helyeken, hanem minden gyülekezetben kell missziót gyakorolnia. Minden gyülekezetben lehetnek, kik csak viselik a keresztyén nevet, de szívükben még az a világosság is el van nyomva, mely minden e világra született embert megvilágosít; kiknek nem hogy hegyeket mozgató hitük és Krisztus iránt való lángoló szeretetük lenne, de mustármagnyi is alig van; mindenesetre sokan vannak, kiknek gyenge hitét meg kellene szilárdítani s lelki életét az Idvezítővel való teljes közösséggé kellene változtatni ama nagy parancs szerint: »Maradjatok én bennem s én is ti bennetek.« E hiterősítő munka szükséges volta felől, úgy látszik, egyre jobban erősödik és terjed a meggyőződés; e tekintetben legyen szabad csak az egyházi sajtó legközelebbi belmissziói felszólalásaira hivatkoznom. S ez már magában véve is örvendetes dolog. De még nagyobb örömmel tölti el keblemet annak tapasztalata, hogy a lelkes szó és buzdítás itt-ott már tettekben is nyilatkozik. A legközelebbi példára hivatkozva, a budapesti ref. anyaegyházban a lefolyt év alatt különböző elnevezéssel egy valóságos missziói munkálkodás kezdődött, melynek életadó ereje a megfeszített feltámadott Krisztus szeretete, vezérlője pedig mennybement Idvezítő Szent Lelke volt. Itt van helye röviden megmondanom azt is, hogy miért intézem e sorokat épen Nagytiszteletű úrhoz, bár szeretném, ha mások is meghallanák szavaimat. Nemcsak azért, mert Nagytiszteletűséged említett közleménye indította meg ama gondolatokat, melyeknek eredménye lőn e levél, hanem azért is, mert Nagytiszteletű urat a megkezdett missziói munkálkodás minden nemében ott láttam már a kezdetnél. Nagytiszteletű úr szólított fel bennünket a vasárnapi iskolai munkálkodásra ; Nagytiszteletű úr tartotta első vallásos összejövetelünkön az Isten jótéteményeit magasztaló beszédét ; Nagytiszteletű úr tolmácsolta előadását ama svájci keresztyén társunknak, Fermaud Károlynak, ki mint a ker. ifjúsági egyletek főtitkára Magyarországra is eljött, hogy az ifjak között a keresztyén élet megvalósítása végett mozgalmat indítson ; Nagytiszteletű úr intézett buzdító beszédet azokhoz a nőkhöz, kik a kis gyermekeknek adandó ajándékok összeállításával voltak elfoglalva Szilassy Aladár úrnak ilyen célokra mindig nyitvaálló házában. Nagytiszteletű uron, akkor a budapesti ref. theol. intézet igazgatóján kívül azonban, mint a ki az ifjúsághoz ilyen minőségében legközelebb állott, a budapesti ref. theolog. tanárok mindnyájan, a budapesti ref. egyház rendes lelkészei és sok mások pártolták, segítették a megindított keresztyén mozgalmakat a karácsonyi *) Közöljük e levelet mint irója ismeretes hitbuzgalmának újabb jelét; de kérjük Szabó urat, tartsa szem előtt, hogy az ügybuzgalom szép és hasznos dolog, de a túlbuzgalom káros is lehet. Sz. F. 83*