Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-03 / 40. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 mint magának az egyháznak és iskoláinak külső életét és viszontagságait. É nagy részletesség az olvasóközönség egy része előtt kétségkívül érdektelen és felesleges; de a multak ismerete kisebb fontosságú dolgoknál is hasznos és érdekes a helybeliekre nézve ; míg megfordítva az ezek által ismert jelenkori viszonyok és egyházi szokások tüzetes leírása becsessé válik a távoliak és különösen a jövendőbeliek előtt. A munka ilyen módon nem annyira történet, mint inkább statisztikai leirás és pontos leltár az egyház mindennemű viszonyairól s mint ilyen gyakorlati becscsel biró különösen a helyben lakók, s igen értékessé válik a jövő kor statisztikusa és történetirója előtt. S a szerző igen helyesen, főleg ezeket tartá szem előtt műve Írásakor. Míg egyfelől a található jó tulajdonságokat készséggel lajstromozza és emeli ki: addig másfelől a létező hiányokat, bajokat és visszaéléseket is sorra veszi, kiemeli s megszüntetésük és orvoslásuk tekintetében javaslatokkal és buzdítással kíván hatni. Molnár nem csupán felületes rajzot ád egyházáról s nemcsak külső képét festi annak, hanem látni engedi az egyház testének minden részét, föltárja tartózkodás nélkül az egyes tagok és szervek ismert és ismeretlen állapotát s azok szabályos vagy szabálytalan működését: úgy hogy a'szemlélő egyszerre minden oldalról tájékozva van élethű vonások által az igazi állapot felől. Ez állapot nagyjában olyan, a minő általában a magyar református egyházaké. Gazdag természeti kincsek és adományok fejletlenül s itt-ott rossz irányban fejlődve. Gyakori nemes felhevülések, az uralkodó apathia és élhetetlenség által csakhamar lelohasztva és fölemésztve. Sok józanság, sok igazság, sok nemes szándék, kevéssé értékesítve és valósítva. Épen ilyen igaz barátokra van szükség : hogy gyöngéinkre figyelmeztetve legyünk s ily kendőzetlen színekre, hogy az orvoslás helyes nyomon indulhasson meg. Ajánljuk jó lélekkel e művet, mely mint értesültem (bár maga Diószeg is meghozta érdekeben szép áldozatát) csak a szerzőnek ráfizetése mellett jelenhetett meg, mindazoknak, kik reform, egyházunk múltja és jelenkori állapota iránt komolyan érdeklődnek. Mutatványképen álljon itt a műből az ispotályról szóló részlet. »Ez intézet, bár valláskülönbség nélkül kiterjeszti jótéteményét minden diószegi illetőségű — arra érdemes — szegényre, protestáns felekezeti jellegűnek mondható annyiban, a mennyiben egyházunk igazgatása, s felügyelete alatt áll, ez kezelvén annak alaptőkéjét s teljesítvén kiadásait, szükségeit. Keletkezési ideje és körülménye ez ápoldának a mult homályában vész el, hacsak a XVIII. század másod felének első tizedére nem tesszük azt, a midőn, 1751-dik ápr. 20-ról ily jegyzést találunk róla : »Tikos János uram (debreceni senator) telekjén levő kis kamráját, mely a kis városháza mellett vagyon, (talán a régebben jegyzői lakúi szolgált, ma tószer-utcai leányiskolái lak megett, közvetve) és épületecskéjét diószegi koldusok ispotályának kegyesen oda engedni méltóztatott. Ez épületet a földesúrnak járó illetmények alól gr. Dietrichstein földesúr mentette fel. Egyházi feljegyzéseinkben ez ápoldáról említést csak 1766-tól találunk, ez évről az jegyeztetvén fel, hogy »egy ispotályos megcsapatik a külső elöljáróság által paráznaságéért.* E század elején még csak két szobából állott az ispotály épülete 10—12 szegény, beteg elaggott számára. E szobák egyikét az egyház, másikát a város építtette. 1823-ban az egyház kőkonyhával és kőkéménynyel látta el, ugyanakkor kőkutat építtetett udvarára. Ily állapotban volt 1875-ig, a midőn egyházunk egyik nemes szívű híve által kibővíttetett, úgy hogy ma 15 —17 szegényt ís befogadhat. Az ispotály feletti felügyeletet maga az egyháztanács gyakorolja, ő vévén fel annak kebelébe az érdemeseket, ő tiltván ki abból a méltatlanokat. . . Hajdan a nemesi gondnok vezette az ispotály ügyét, kezelte pénzeit s gyakorolt arra felügyeletet. Ma is az egyházgondnok az ispotály közvetlen felügyelője, ki az ápoldát koronként meglátogatja, a felmerülő szükségeket, hiányokat pótolja; az ő felügyelete alatt áll az ispotályi gazda (coquus), ki a begyűlt könyöradományokat az ápoltak közt kiosztja, rendre felügyel, és ha ápolt hal meg, temetési ügyében eljár. Szolgálatáért egyházi adómentességben részesül. Ez ispotályba fölvételre igényt csak diószegi illetőségű elaggott vagy elbetegült munkaképtelen és vagyontalan egyének tarthatnak, vagy kik rendelkeznek ugyan néhány forinttal, de abból megélni nem tudván, azt az egyház kezelésére bocsátják át s magukat fölvétetni kérik. Az ispotályi jótétemény áll lakásnak, kosztnak, mely hetenként az egyes erősebb ápoltak áltat a városban különféle élelmi szerekben szedetik össze, élvezetében. Ha elegendő élelmiszer be nem gyűlne, az egyházgondnok vásárol elegendő élelmet. Úgy látszik, mintha hajdan rendes ispotályi gazdasszony lett volna, vagy legalább ilyenül tekintetett az ápoltak legerősebb és valamennyire munkatehető női tagja, ki (mint ma is) az erőtleneket tiszta ruhával ellátja, s azok ételét elkészíti. Az ispotályt kellő mennyiségű tüzelővel s az ápoltakat a szükséges ruhadarabokkal az egyház látja el. A betegek számára a gyógyszereket a város fizeti ki. Haláleset alkalmával temetési költségeiket az egyház fedezi. A betegeket a városi orvos emberbaráti jó indulatból díjtalanul gyógykezeli. 1858-ban elhatároztatott, hogy adakozás végett minden újhold második vasárnapján az ispotályosok szüksége hirdettessék ki a gyülekezet előtt. Ma is, s minden évben egyszer publikáltatik az, s a begyült adomány azonnal kiosztatík az ispotályi ápoltak közt. E jótéteményeken kívül részesülnek az ápolda tagjai minden hónap első napján azon pénzösszeg osztalékában, mely ezelőtt személyenként 1 — I rénes frtot tett, de a mely ma tekintet nélkül az ispotályosok számára 4 frtban osztatik szét egyenlő részben közöttök, melyet Diószeg egykori földesura, gróf Zichy Ferenc 1806. okt. 9-dik napján kelt adomány-levelében mindenkorra adományozott. Az adomány-levél így hangzik: >Minekutána a szegény ispotályosoknak jobbítani sorsokat akarom, azért köteles légyen minden hónap utolsó napján az kurátor az inspektorhoz jönni az ispotályban lévő szegényeknek specificatiójával, melyre az inspektor minden szegény személyre, a ki ispotályban lakik egy-egy rfrtot cassámból assignál.* Az ispotályi alaptőkét különböző időkben, különböző kegyes adakozók ajánlatai, hagyományai s a hatóságok (hajdan szolgabírói, városi stb.) által beszedett és az ispotálynak felajánlott büntetés- vagy bírságpénzek összege képezi, mely ma törvényes kamaton egyeseknél kölcsönre van kiadva az egyház által. Az ispotályi alaptőkéről számadást 1804. szept. 4-ről találunk első ízben, a midőn az 376 vfrt és 34 kr. volt, melyet felelősség terhe alatt a nemesek kurátora kezelt, 1872-ben 1458 frt a tőke, 1873-ban kötvényeken 1458 frt, készpénzben 386 frt 86 kr., összesen 1764 frt 86 kr.; 1874-ben 1638 frt 68 kr. (ez évi kiadás volt 585 frt 48 kr.), 1882-dik évben az alaptőke 1237 frt 68 kr. 1804-ben