Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-10-03 / 40. szám
1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 kat egy éjszaka tiszta magyar egyházakká átváltoztatni sem ti, sem mi képesek nem vagyunk. Ez azonban nem ejt kétségbe bennünket. Bátorításul szolgál nékünk magyar és német lelkésztársaink hazafias szelleme. Ha az egyetemes gyűléseken kenyértörésre kerül a dolog, rendesen úgy teszünk, mint az orosz diplomatia. Ez, egy minapi napilap szerint, ha nem tud mozdulni helyéből, mindig előkeresi a német lutheránusokat. Igy tett Sebastopolnál és Plevnánál, a midőn Tottleben mentette meg ; így tesz most is, midőn Sophiába Kaulbars bárót küldi. Míg Oroszország odahaza lágy, ezen küldöttei eljárásukban erélyesek. Azért csak legyetek Ti dunántuliak erélyesek. Nékünk ideát a békülékenység szálait szétszaggatnunk nem szabad. Nékünk nyájassággal kell meggyőznünk azokat, kik anyanyelvüket féltik, a felől, hogy a hazafiság az anyanyelv feláldozását nem követeli. Egyébiránt ne gondold, kedves barátom, hogy mi oly eljárást, a minő az ez idei pozsonyi gyűlésen történt, egész határozottsággal el ne Ítélnénk. Itt mi is teljes nyíltsággal kimondjuk, hogy ily magaviselet a míveltségnek lesújtó szegénységi bizonyítványt állít ki. Isten mentsen meg, hogy ily míveltség hatoljon be a zsinatba, mert akkor oly jeleneteknek lennénk szemtanúi, a minők 449-ben az efézusi latrok-zsinatán fordultak elő, a hol tudvalevőleg' o Diascorus alexandriai püspök Flavian pátriárkát sajátkezűleg úgy agyonkapacitálta egy bottal, hogy az a nyert argumentumok következtében pár nap múlva meghalt. Ott is csak a míveltség segíthetett volna. Nálunk is csak a míveltséof segíthet. Azért utaltam ö o rá, hogy a mint illik, annak öntudatára ébredjünk, akkor segítve van rajtunk. A püspököket pedig, kiknek elvitázhatlan érdemeiről gyenge tollammal tanúbizonyságot próbáltam tenni, kérlek, ne bántsd. Minden hóbortért, mely a kerületben megütközést kelt, a püspököt tenni felelőssé, vétek. Végezetre, hogy a ^lutheránus* jelzőt használtam, hangsúlyozom, miszerint én ez által Krisztusomat félretolni nem szándékoztam. Használtam azért, mert rövid, megismertető jeleinket kimerítő epitheton. Az e téren előforduló nézetkülönbségeken a leendő zsinat szintén segíteni fog. Es most Isten veled! Ha Te minket nem irigyelsz, engedd meg, hogy én Titeket irigyelhesselek. Csókollak s maradok hű barátod Bicrbrtnmer Gusztáv. Világbéke. Az egyes népek és államok a szellemi és anyagi képességeknek nem teljes hanem csak bizonyos egyoldalú képviselőig az egyes országok az ő különös éghajlati viszonyaiknál, földrajzi fekvésüknél, műveltségük meglevő fokánál fogva csak bizonyos szellemi és anyagi productiókra lévén alkalmasak az emberiség egyetemes és közös szellemi s anyagi érdekei szükségessé tették és teszik, főképen napjainkban, hogy a népek, az államok kölcsönös érintkezési viszonyba lépjenek egymással, a mely viszonyban egymás tanítóivá az anyagi téren egymás jólétének támaszaivá, előmozdítóivá lesznek. Mind a két érdek biztosíthatása feltétlenül megkívánja azt, hogy ezen egyetemes emberi szempontból az államok egymást mind jogilag mind erkölcsileg elismerjék s az egymáshoz való viszonyt szabályozó jogi alapot megszilárdítani igyekezzenek azon őszinteség által, mely minden társulásnak, minden viszonynak, így a jogi viszonynak is feltétele. Mert ha eme viszonyban, ezen társulásban az őszinteség, a megbízhatóság hiányzik, ha a viszony pusztán alakká lesz, úgy hogy az egyik félnek érdekei, jogai megtámadtatnak — az önvédelem, még ha erőszakos önvédelem is — jogosnak kötelességszerűnek mondható s az önvédelem érvényesítésére a rövidséget szenvedő félnek el kell magát határoznia. Ilyen esetekben az Önvédelem nem csak szükség, hanem kötelesség is; kötelesség mind addig, míg a létező jogi és erkölcsi viszony a népek s államok életében amaz egyetemes emberi érdekké nem változik. Ezen állapot volna, illetőleg lesz a világbéke kezdete, addig tart a bellum omnium contra omnes már is hosszúra nyúlt korszaka ; a Janus tamploma marad nyitva, jelezve, figyelmeztetve, hogy résen kell állani, mert a szélcsend nem egyszer vihart rejteget méhében, a felkelő nap verőfényes sugarai estére haragos pirral vehet búcsút a földtől, az emberiség életének, történetének színterétől. A világbékére való kilátás, már tudniillik a hoszszabb időre — s nem is mondjuk, hogy mindenkorra — biztosított békének reménye a mai időben még keserű orvosság, melyet nem nagy bizalommal és élvezettel szoktak bevenni a patiens reménykedők, tudva és sejtve azt, hogy ezen világbékének óhajtása avagy reménylése még igen is negatív jellegű preventív eszköze, szere a jövőnek midőn különösen az egyes nemzetek vitás kérdéseit olykor-olykor elbírálni, elintézni, tüz és vér nélkül rendezni hivatott nemzetközi itélőázék eszméje sem valósulhatott meg eddig, holott ezen eszmének megvalósulása s teljes megnyugtatással való alkalmazása sok egyéni és anyagi tőket adna vissza a társadalomnak. Korunknak egészen más eszköze van a béke fenntartására s vélt biztosítására nézve. Ezen eszköz a hadi tudomány fejlesztése, a hadi tudomány versenyző tökéletesbítése s az általános hadkötelezettségnek lehető tágkörű szélesbítése. Maga az általános hadkötelezettség nem ugyan a fenntebb említett szempontból, hanem a tényleges jelen helyzetből, a mely amaz általános hadkötelezettséget még mindig, sőt ma még inkább mint valaha, szükségessé tette és teszi, ha nem egy egészen más szempontból a haladás jellegét viseli magán ; könnyű belátni, hogy a kik a hazától egyenlőképen kapják a szellemi és anyagi tápot, egyenlőképen részesülnek kitelhető jótéteményeiben, jogaiban, jólétében, békéjében, egyenlőképen tartsák egyszersmind köl élességüknek a jogaiban, érdekeiben