Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-05 / 36. szám

1199 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. =

1135 vallásféle. Az Isten ő előtte a tudomány és művészet legfőbb típusa. Ez az igaz, melyet ő felfog, ez a szép, melyet képzel; ez minden, csak nem lény, csak nem külön vált valóság attól, amit gondolunk; ez az emberi szellem, azon értelemben, hogy birtokában van a legnagyobbnak; ez az emberi szív azon értelemben, hogy birtokában van a legtisztábbnak, ez mindig az ember szelleme és szíve, ez mindig az ember. Isten Renan szerint az emberre nézve az igaz és szép felfogásának tehetsége, az eszmény törzsfogalma. , Isten — úgymond — mindig foglalatja lesz a mi érzékfeletti szükségeinknek.* Ezek szerint aztán nem tudhatni, a vallásos érzés miben különbözik az eszthetikai lelkesedéstől. Nem egyébb ez, mint hogy az ember megszűnvén Istenben hinni, nyújtani akarja tovább az ő érzelmeinek költői játékát. Hiszen Renan saját szavat szerint a vallástörténelem Írására nem kívántatik, hogy az ember higyjen, csakhogy hitt légyen valamikor. »Avenir de la Metaphisique* című munkájában az istenigazolásról (theodicea) azt mondja, hogy az nem bír tapasztalati alappal. A tudomány nem fedez fel semmi hasonlót. A természet, a helyett, hogy Istent kinyilatkoztatná, erkölcstelen, a jó és rossz ránézve közönyösek. A történelem maga folytonos botrány, az erkölcsiség szempontjából nézve. Mi vezethet Istenhez? csupán a szív, az érzelem. »Ha — úgymond — az emberiség csak értelmes volna, istentagadó lenne. Isten a lelkiismeret teremtménye, nem a tudományé vagy ismerettané (metaphisika). Hogyha Isten nyilvánvaló lenne, egy tértani tétel lenne belőle, melyet megenged az ember, de nem szeret. Igaz, ha Isten csak elvont lenne. De ha Isten lény, ha értelmes ok, ha gondviselés, ha az emberiség atyja: miért fosztaná meg őt az ő nyilvánossága a mi szeretetünkhöz való jogától ? nézünk közelebbről — mond Caro — ezen elméletet. Nagyon messze van-e az Isten egyszerű és tiszta megtagadásától azon szabadság, melyszerint minden ember csinálhatja őt a maga képére. Milyen különös következtetésre vezettetünk! Száz meg száz féle istenség áll elő. Az ember olyan Istennel bir, a milyenre képes, amilyet érdemel. Miként Spinoza mondja, hogy az Istenre nézve minden meghatározás, tagadás: az igazi bölcsész jól tudja, hogy a feltétlennek minden meghatározása ellenmondás, hogy a mi értelmiségünk alakjait ráalkalmazni annyit tesz, mint őt lerombolni, hogy a bölcseség abban áll, lemondani Isten ismeretéről, hogy az Istenhez egyedül méltó istenigazolás a hallgatás. De ez a túlzott tisztelet engem nyugtalanít. Istenről Renan szerint csak annyit lehet mondani, hogy van, de a létezésnek semmi fogalmát nem lehet rá alkalmazni a nélkül, hogy őt ne kisebbítsük, sőt nem szabad személyes Istent még gondolni sem magunkban. Renan csak olyankor tér vissza egy kis anthropomorfizmusra, midőn Istenhez ékes aposztrofot intéz s mulattatni akar bennünket az ő gyermekes rhethorikájával. De nem, még akkor is az, midőn erkölcsi tulajdonokról beszélvén azt mondja, hogy kötelesség, hódolat, áldozatkészség stb. mind megfejthetlenek Isten nélkül. Hát ezek a fogalmak nem feltételeznek véges lélektani ismeretet, éppen mint az előbb elkárhoztatott szabadság s értelem kifejezések ? Ezen szavak nem viszonyulnak-e az emberre ? Ezen ponton már Spinoza következetesebb. De hát mit jelentsen az, midőn Istent inkább hiszi feltalálhatónak a természet és történelem fejlődésében," az emberiességben, mint a mesterséges istenigazolás alakzatai közt ? Hát ezt hogy lehet összeférkeztetni azon előbb tett nyilatkozatával, melyet a tapasztalásról nyilvánított, hogy a történelem folytonos botrány az erkölcsiség szempontjából, hogy a természet siket a nagy misztériumokra ? S mit szóljunk azon felosztásához, mely szerint az emberiség felsőbb és alsóbbrendű fajokra daraboltatik, az utóbbiaktól megtagadván a nagy ösztönök közösségét, meg a lehetőséget is, hogy valaha az istenségnek bírálatára jussanak, meg a jogot is, hogy az erkölcsi és vallásos eszmék örökségében részesüljenek, az Istenség felett osztozkodjanak ? »L'avenir des sciences naturelles* munkájában kimondja, hogy Isten csak a tudományok fejlődésével lesz teljes. Nevezetesen ő az Istenben két törzsfogalmat (kategória) — hogy ne mondjam — két Istent különböztet meg: egy örököt egy változatlant és azt, mely haladásnak yan alávetve, mely most teremti magát. Mily bizarr felfogás! Mindebből az jön ki, hogy Renan váltogatva képviseli e kettős ellenmondó irányt: a kételyt és valami költői miszticizmust, a lirai érzelem felmagasztosulását, mely remél és álmodik, a kritikai elemzést, mely megüresíti az eget. ímhol egy a végetlen kegyelmétől ihletett kételkedő, ki imádja azt tagadása által. Kérdezhetnék Renantól, lehetséges-e hogy az ember fellelje magában Istennek eredetét és elvét ? hol van ez a forrás? hogyan közlekedik a mi gondolatainkkal, a mi cselekedeteinkkel az ő jótévő ereje? Az istenség problémája mindig visszatér, ellenébe szegzi magát az értelmi és erkölcsi világ minden fokozatának, szüntelen nyugtalanítván azt, ki a nélkül halad el mellette, hogy megfejtette volna. E nyugtalanság érezhető Renannál is. S ő megkísérli megcsalni a kinzó nyugtalanságot az által, hogy az egyetlen kedves kifejezésre — a vallásra — hivatkozik, arra vivén vissza minden nagy és szép dolgot, minden nemes ösztönt, ízlést, szeretetet. Igy zavarja össze az erkölcsi és szépészeti eszméket a vallásival. Legélesebb kritikának veti alá Caro Renan hirhedt »La vie de Jésus«-ét. Kik — úgymond — tudományos érdekből veszik kezökbe e könyvet, azok le lesznek hűtve a bizonyítgatások gyengesége és üressége által. De hiszen Renannak nem is ilyenekből telik ki közönsége. O eszthetikai véralkatánál fogva irtózik az okoskodás száraz formáitól. De legalább annyit várna az ember, hogy az evangyéliumok, mint főkutforrás, authentikussága felett egy kis komoly fejtegetést talál nála. Ugy talán sikerült volna néki Krisztus istenségét megcáfolni a nélkül, hogy belőle világcsalót csináljon. A helyett, hogy az evangyéliumi elbeszélések tudományos bírálásába ereszkednék, egyszerűen kimondja, hogy Jézus nem sarja Dávidnak, Jézus nem született Betlehemben, Máriának voltak fiai s Jézusnak nővérei, szóval minden ellenére volt a jövendőmondásoknak. Kedvenc kifejezései a »talán« »hihetőleg* »tudva van« stb. Ezekből megítélhetjük a történelmi szigorúságot. Az evangyéliumok szerinte nem authentikusok, de majdnem azok; Jézus nem Isten, de majd nem Isten. (Vége köv.) BELFÖLD. A dunamelléki ref. egyházkerület egyházainak osztályozása a lelkészi állomások díjai szerint. Igazi öröm tölti el az ember szivét, midőn a fennti cím alatt foglaltakat olvassa s élő szemeivel látja egyházkerületünk I, II, III. osztályainak díszes sorát, és csak alig elvétve néhány IV-ed osztályú szegényebb, de azért a megélhetésre lelkészeinek tisztességes fizetést adó egyházat. S talán épp ebben a szerencsés körülményben keresendő s található fel oka annak, hogy a mi duna-