Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-08-29 / 35. szám
1096 6. A debreceni ev. ref. főiskola akadémiai tanszakairól szóló évkönyvet szerkesztette Csilcy Lajos igazgató-tanár. Az évkönyvben első helyen állanak ama beszédek, melyek tartattak dr. Baczoni Lajos jogtanárnak f. évi február io-én történt hivatalba állítása alkalmával Révész Bálint, dr. Baczoni Lajos, (ki a statisztikai tudományok újabb fejlődéséről értekezett) és Csiky Lajos által. A tanév történetéből a következő főbb mozzanatok emelkednek ki. Miután Sápy Sámuel a debreceni egyház főgondnoka s a főiskolai gazdasági tanács elnöke hivataláról lemondott, helyébe Szűcs István kir. tan. választatott meg, valamint Cseresznyés Sándor gazdasági tanácsi tag helyére Mészáros József. A jogakadémia tanári karának egyik legkiválóbb t^gja Kassay Sámuel még a mult évi aug. 4-én elhunyván helyét dr. Baczoni Lajos vo't sárospataki jogtanárral töltötték be. A tanári karban még egyébb kisebb helyettesítések is történtek. A háznagyi hivatalra Hegedűs Sándor lemondása után Rózsa Sándor választatott meg. Senior volt ez évben Illyés Endre, ki a »Szentírás tekintélyéről« tartott értekezésével lépett hivatalába. Á» dolgoztattak a bennlakási szabályzat, a háznagyi és seniori utasítás, mely előbbi szerint a háznagynak egyik elsőrendű teendője a főiskolában a csendre, rendre és tisztaságra felügyelni s e tekintetben a senior és esküdt-felügyelők az ő hivatali hatósága alá rendeltettek. Javaslat terjesztetett be a convictusi intézmény gyökeres átalakítására az egyházkerületi közgyűlés elé. A javaslatot Elelc Lajos gymn. tanár készítette. A közgyűlés a javaslatot a főisk. gazdasági tanácshoz tette át, jelentését a jövő gyűlésre várja el. Gyökeresen átdolgoztattak a főiskolai tanári nyugdíj- és gyámintézetí alapszabályok, melyeknek magasan kiemelkedő mozzanata abban áll, hogy ezentúl a tanárok 30 évi szolgálat után nem, mint eddig 800, hanem 1000 forint nyugdíjban részesülnek. Rendbe hozatott ez évben a Simay-Nagy alapítvány; de még pör a'att áll a Somogyi Gábor-féle 10,000 forintos hagyomány. Az »Evange!iumot külföldön terjesztő társulat* Henry W. Tuclcer titkárja által arról értesítette a főiskolát, hogy a társulat az eddig adományozott 75 font helyett a jövőben 91 fontot és 10 schillinget küld. Ezután kisebb adományokról emlékezik meg a jelentés. A hittudományi szakon működött 5 rendes tanár, a jog- és államtudományi szakban 8, bölcsészeti tudományokat 9 tanár adott elő, míg speciál collegiumokat tartottak 4-en, köztük Dicsőfi József segédlelkész arab nyelvet tanított heti 2 órán. Tehát 23 tanár előadott összesen 44 tantárgyat. A hittanhallgatók száma az év végén volt 82, a joghallgatóké 101, összesen volt 183 akadémiai tanuló. A joghallgatók között vallásra nézve volt 3 ág. evang. 13 róm. kath. 2 gör. kath. 6 izraelita és 80 reform. A joghallgatók között volt 2 német, a többi magyar. A főiskolának van összesen 49 alapítványa. Az áttekinthetőség kedvéért jó lett volna ez alapítványok egész összegét megnevezni egy summában. Azonkívül van 4 énekkari, 6 tápintézeti és 5 zenedei alapítvány. Majd közöltetvén az évkönyben a tanulók segélyeztetése: elősoroltatnak még a joghallgatók és hittanhallgatók segélyegyletének adatai, (a melyek szerint az előbbieknek összes vagyona 8134 frt 8 kr., az utóbbiaké 2400 frt), azután a pályázatok eredményei, az 1886—87. isk. évre kitűzött pályakérdések, az ifjúsági önképző-társulat, hittanszaki önképző-kör, olvasó-egylet stb. működéséről szóló kimutatások. Végül adja az általános és a szakvizsgálatok eredményét, a könyvtár ez évi gyarapodását, a mely szerint a könyvtári állomány növekedett 1188 darabbal s ezzel együtt a főiskolai anyakönyvtár állása 58,005 darab. Függelékül közöltetnek a debreceni ev. ref. főiskolai tanárok nyűg- és gyámintézetének alapszabályai. A jövő iskolai év szept. 9-én nyittatik meg. A gymnasium értesítője nem küldetett be. 7. A pápai ev. ref. főiskola értesítőjét Németh István akadémiai, Szilágyi József gymnásiumi és Jádi József praeparandiai igazgatók adták ki. Az értesítőt Molcos Gyulának »Egy fejezet az iskolai egészségtanbóU című értekezése nyitja meg (1—49. lap). Szólván nagy alapossággal az iskolai padok magasságáról, szélességéről, ama feltételekről, melyek megkívántatnak a padoktól, mint bútoroktól, majd a különböző padrendszerekről és végül a padok elrendezéséről. Mindenütt szemléltető, nagy gonddal összeállított táblázatokkal világosítja meg állításait. A főiskola alkatrészeit jelenleg a theologia akadémia négy évi tanfolyammal, a főgymnasium és a praeparandia, az előbbi 8, ez utóbbi négy évi tanfolyammal képezik. A hittanhalgatók száma 31 volt 4 theol. tanár vezetése alatt. A főgymnasiumban a rendes-, helyettes és segédtanárokkal s hitoktatókkal együtt működött 18 tanár. A tanulók száma 305 volt az év elején, az év végére maradt 294, kik között volt 169 ref., ág. ev. 42 ; róm. kathol. 41 és izraelita 52. A tanítóképzőintézetnek év végén volt 37 növendéke, kik köziil 25 volt reform. 1 ág. ev. 6 róm. kath. és 5 izraelita, nyelvre nézve 2 német volt, a többi magyar. Az iskolai évről adott történeti adatokból tudjuk meg, hogy az iskola javára rendezett sorsjáték eddigelé már 16,000 forint tiszta jövedelmet hozott; özv. Stefanek Jánosné pedig 1500 frttal növelte az iskola vagyonát. Az ifjúság kebelében működött egy hittanszaki képzőtársulat, egy ifjúsági képzőtársulat, énekkar, gyorsiró-kör s kiadatott »Pápai ifjúsági lap« címen egy folyóirat, mely számos példányban küldetett a vidékre is. A könyvtár gyarapodás volt részint vétel, részint ajándékozás utján 1166 darab. A természetrajzi műtár gyarapítására kiadatott 197 frt 83 kr. A jövő tanév megnyitása szept. 6-án lesz. 8. A kolozsvári ev. ref. kollégium értesítője az igazgatónak Hegedűs Istvánnak tanévet megnyitó, bezáró és báró Bánffy Albert felett tartott emlékbeszédét tartalmazza az értekezés helyén. A gymnasiumban és elemi iskolában együtt működött 25 tanár és tanító. Az év végén volt az elemi iskolában 133, a gymnasiumban 237 növendék. Az elemi és középiskolában együtt volt vallásra nézve 300 reform. 10 luth., róm. kath. 33., gör. kath. 12, gör. kel. 2, izraelita 13. Nemzetiségre nézve 356 magyar s 14 oláh. Érettségi vizsgálatra jelentkeztek 24-en, sikerrel tették azt le 22-en. Alapítványokban van a kollégiumnak 31,904 frt 57 krja. A szegény alap tesz 3567 frt 54 krt. A szegény tanulók számára kegykosztot főzetett 42 család. A jövő iskolai év szept. 4 én kezdődik. A kollégiumban bennlakás is van, melyet 8 s illetve 4 frt évi díj mellett vehetnek a növendékek jgénybe. 9. A szatmár-németi ev. ref. gymnasium 16-ik értesítőjét szerkesztette Szatmáry Sámuel igazgató-tanár. Az értesítőben legelői Bod Sándor tanárnak székfoglaló értekezése van, mely a mennyiségtani tanulmányok célját s azon irányelveknek fejtegetését tartalmazza, melyeknek tekintetbe vétele e tantárgy tanításánál okvetlen szükséges. Ezt követi Regéczi Sándornak a gymn. földrajzi és történelmi tanszékére megválasztott tanárának székfoglalója a földrajz történetének ó-koráról, az Ádámtól Herodotig terjedő korszakról. E tanévben volt az intézetben 220 tanuló, 201 rendes és 19 magántanuló. Ez évi létszám 4-gyel kevesebb a mult évinél. A tanulók — 3 román, 1 német s 1 ruthen nemzetségű kivételével — magyar nemzetiségűek, ezek között reform. 160, ág. hitv. 2, róm. kath. 12, gör. kath. n, izraelita 35 volt. 65*