Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-08-15 / 33. szám
1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1054 párt, mely az állam e meghátrálásába befolyt, ami evangélikus egyházunk kebelében is fenyegeti a lelkiismeretszabadságot s azt hiszi, hogy uralmát megszilárdíthatja az által, ha a reformáció egyházait, amennyire lehet, római mintára a'akítja át. Az a'att az ürügy a'att, hogy az evangélikus egyháznak az őt megillető szabadság és függetlenség megadassék, követelik az akadémiai tanszabadság korlátozását, az egyházi törvényhozásnak az állami felügyelet alól való függetlenítését, a lelkészek uralmának a községek és zsinatok fölött va'ó erősbítését s ki tudja még mit. Nyilvánvaló, hogy ezáltal a mi evangélikus egyházunk egy alsóbbrangú katholikus egyházzá fajulna s községeink a szolgaság és függés állapotába jutnának, de épp azért vállvetve ke'l ellene küzdenünk stb. Mr. Ashton, a londoni ev. társaság titkára, ki a mult hónapban Debrecenben, megelőzőleg Budapesten lapunk szerkesztőjénél és a dunamelléki püspök urnái is megfordult, nem rég megküldötte szerkesztőségünkhöz társulatának 36-dik évi »Report«-ját, mely érdekes áttekintést nyújt a hasznos egyesület tevékenységéről. Franciaországban négy vallásos társulatnak nyújtott segélyt, melyeknek ügynökei, főként idegen felekezet (róm. kathol.) közé ékelt protestánsok között, mint Roanne, Bríve, Grenoble, Poitou és a Cevennés környékén működnek. Belgiumban részint a főváros, Brüssel, különböző pontjain, részint a vidéken, különösen Charleroi és Louviére kerületekben foglalkoztatja belmisszionáriusait Olaszországban Róma, Milano, Leghorn és Brescia városokban prédikáltatja rendes lelkészekkel az evangéliumot, míg Siciliában és más vidékeken rendkívüli megbízottak végzik a munkát. Spanyolországban Bilbao, Camunas, Rubi, Sabadell és Mataro az egyesület főbb állomásai, melyeken kilenc ügynök intézi az ügyeket. Csehországban a cseh-morva szegény atyafiak négy helyen érzik és áldják a londoni egyesület jótékony kezeit. A társulat a mult évben közel 3 millió forintot költött a nemes célra. A »Quarterly Register«-ből, a presbyteri szövetség évnegyedes közlönyéből, melyet Rev. Blaikie, az ismert edinburgi professor szerkeszt, a napokban jutott szerkesztőségünkhöz a 3. szám. A gondosan összeállított közlöny a szövetség ügyeit és mozgalmait kiséri figyelemmel. Tudósítások vannak benne az amerikai és európai szakosztály végrehajtó bizottságának üléseiről, továbbá a nyugatindiai egyházak és a misszió-ügy állásáról; levelezések Franciaországból, Svájcból, Morvaországból és Britt-Columbiából; könyvismertetés dr. A. Zahn egyháztörténeti művéről, mely az európai continens protest. egyházainak történetével foglalkozik a jelen században ; egy kis ismertetés a belga protestáns egyházról, végre magvas tudósítások az angol, skót, irlandi és amerikai presbyteri egyházak folyó évi közgyűléseiről. A füzetet bezáró »Vegyesek* között röviden említés van téve dr. W. B. Boberstonnak, a hírneves és nálunk is ismert szónoknak és egyházibeszéd-irónak haláláról. KÜLÖNFÉLÉK. * Lelkészválasztás. Tisza-Abádon f. hó 1-én Takács Károly ottani időközi lelkész választatott meg lelkészül 116 szavazattal Szabó Sándor kúnhegyesi segédlelkész 27 szavazata ellenében. * Lelkészjelölések. A tisza-nánai (Alsóborsod) egyház lelkészállomására. Kérészy Barna, a.-vadászi; Edes Ábrahám, sályi: Sólyom Gyula, csabai; Csordás Dániel, mező csáthi és Szutor Endre, kölesei lelkészek jelöltettek ki. A his-várdai egyházba pedig Tóth János, ibronyi; Rácz Gyula, tuzséri; Mészáros Gyula, mihálydii lelkészek és Rács István, nyíregyházai; Máté Gyula, tárkányi segédlelkészek kanditáltattak. * Értesítés. Az eperjesi ág. evang. ker. collégiumi jogakadémián az 1886 /7 . tanévre a beiratások f. é. szeptember 1 -tői 8-dikíg eszközlendők; az előadások pedig szeptember 9-én veszik kezdetüket. Jegyzet. A jogakadémiai hallgatók részesülhetnek a collégium kebelében fennálló convictus és alumneum kedvezményeiben ; az erre érdemesek igényt tarthatnak a collégium által évenként kíosztatni szokott több és tekintélyes összegű ösztöndíjakra; valamint a szegénysorsúak a jelentékeny alaptőkével rendelkező > Jogász segély-egylet* támogatására számíthatnak. Megjegyeztetik végül, miszerint úgy a jogakadémiai ifjúsági, mint a collégiumi nagy könyvtár a hallgatóság rendelkezésére álland. Eperjes, 1886. julius havaban. — Az eperjesi ág. ev. kerületi collégiumi jogakadémia igazgatósága. * Tanáregyesületi közgyűlés. A tiszántú'i ev. ref. középiskolai tanáregyesület f. évi közgyűlése aug. 23. és 24-én fog megtartatni M.-Szigeten. A programm végleges megállapítása, kinyomatása és szétküldése még julius hó folyamán megtörtént, s ezek alapján a következőket ajánljuk az egyesületi tagok figyelmébe: 1) A közgyű'ésen megjelenni szándékozó egyesületi tagok, küldöttek és vendégek szíveskedjenek bejelenteni eme szándékukat f. évi augusztus hó 16-ig Elek Lajos egyesületi jegyzőnél (Debrecen, Füvészkert-utca 1080. sz. a.), hogy az elszállásolás ügyében idejében lehessen intézkedni. 2) Az intéző bizottság abban állapodott meg a vasúti kedvezményes menetjegyekre nézve, hogy azokért minden egyesületi tag maga nevében folyamodjék, mert így 50% engedményt lehet nyerni, az eddigi eljárás mellett pedig csak 33Vj0 /<ro t - Az 5° kros bélyeggel ellátott s az illető vezérigazgatósághoz címzett és a kérvényező tanár tanintézeti igazgatósága által ellenjegyzett s megpecsételt folyamodványok legkésőbb augusztus 10-én elindítandók. Az így nyerhető engedménynek azon előnye is van, hogy 3 hónapra szól. * A brassói magyar evangel. esperesség most anyásított Türkös nevű egyházközségében aug. 8-án iktatta be Török József magyar esperes az új lelkészt Deák Sándort. A szászok röpiratot adtak ki a magyar esperesség ellen ; a magyar esperesség javára is jelent meg egy ily címen: »Szászok igazsága.* Ára 50 kr. megrendelhető e címen : Evangel. magyar esperesség Brassó. * A pozsonyi ág. hitv. evang. lyceumban a beiratások az 1886/7-dik tanévre szeptember hó i-én kezdődnek és ugyanezen hó 4-ig tartanak. A javító- pótló és magánvizsgálatok aug. hó 30-án és 31-én tartatnak. A tanév megnyitása szeptember 4-ikén lesz, az előadások szeptember 6-dikán megkezdetnek. A tápintézet szept. i-én nyittatik meg. — Az igazgatóság. * Figyelmeztetés. Az eperjesi ev. ker. collegíumban a jövő 1886/7-ik iskolai évre a beiratások a főgymnásiumban és e tanítóképző-intézetben f. évi szeptember 1—4. napjain tartatnak, a theologiaban és a jogakadémiában szeptember 1—8-ig. Későbben jelentkezők csak elkésésöket igazoló bizonyítványok és folyamodvány alapján vétethetnek fel. A beírásokat megelőzőleg aug. 30. és 31-edik napjain tartatnak a felvételi, javító- és esetleg magánvizsgálatok. Felvételi vizsgálat kötelező azon gymn. I. osztályba lépő tanulókra nézve, akiknek a negyedik elemi osztályról kielégítő bizonyítványuk nincs és ezen vizsgálatért díj fizettetik. Különben pedig