Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-08-15 / 33. szám
Huszonkilencedik évfolyam. 33. sz. Budapest, 1886. augusztus 15. PROTESTÁNS EíílHAZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Kinizsy-utca 29. sz. I. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. JgapTTelöes számú példa^^ol^a,! im.rn.d.ig' szolg'állia/t'U.n.Isz-'^BŐ Társadalmi erkölcs. A társadalomnak, mely életképességet vívott ki maga számára az ó-korban vagy jelenleg is, kisebb vagy nagyobb körűnek tekintve azt, alapját mindig az erkölcsi közérzület képezte, ez volt hőmérője az állami és családi élet erejének, fényének, jólétének. Ha ezen társadalmi erkölcs hanyatlott, kiindult legyen a hanyatlás felülről vagy alulról, hanyatlása ok és okozati következetességgel vonta maga után az állami és családi élet szerveinek megbetegedését s ezen szervi kór maga után vonta a társadalom vagy államtest beteges állapotát, — mint a történelem tanúsítja — nem egyszer halálát. ^Minden ország támasza talp köve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görnyed/ A társadalom egyénekből, öntudatosan gondolkodó személyekből tömörül szerves egészszé. a mely szerves egészben vagy összességben minden egyes tagnak egyéni kötelessége és életcélja testi és lelki erőit tőle telhető mértékben kifejteni, érvényesíteni és így a közügynek javára szolgálni; gondolkodásában, érzületében és tetteiben személyes lényének magasztos elveivel összhangban maradva ezen összhangot keresve és érvényre emelve jellemmé fejlődnie. A társadalom és egyénei között ezen szerves viszony létezvén természetes, hogy a társadalmat oly mértékben lehet erkölcsösnek — vagy ha szabad magamat így kifejeznem — jellemesnek nevezni, a mily mennyiségben dicsekszik az jellemes tagokkal. Mi nem akarhatunk a mondottak kapcsában statisztikai ilynemű számadással előállani, mert a m'nt ezen feltétel kivitele egy részt lehetetlen, úgy más részt szükségtelen is; lehetetlen, mert ez esetben nem számlálni, hanem mérlegelni kellene; szükségtelen, mert ezen mérlegelés közben könnyen veszendőbe mehetne a tiszta jellemekből is valami. Ha az egyedekkel való számolásról ily okból és ily értelemben le kell mondanunk s a helyett az egészet, az összességet méltatjuk biráló figyelemre, úgy a mai társadalmi erkölcs felett kimondhatjuk azon Ítéletet, hogy az kiváló tulajdonságai mellett is egészében nem egy tekintetben nevezhető hanyatlottnak, tulajdonképeni jellegétől eltértnek s azt hiszem nem végezünk felesleges munkát, ha ezen különbségnek okait keressük s reá mutatunk azon tényezőkre, melyek a jelen állapot okai s azokra a tényezőkre, melyeknek helyes felfogása és alkalmazása hivatott a megzavart egyensúlyt a többé-kevésbbé veszélyeztetett erkölcsi elvet helyreállítani s számára a megillető helyet és hatáskört biztosítani. A mai társadalmi erkölcsöt mint általában minden lelki tulajdont a műveltség befolyásolja; korunk műveltségének pedig jellege az anyagias irány annyira, hogy már az iskolás gyermek felveti nem egyszer a kérdést : mi hasznom lesz abból, ha ezt vagy azt megtanulom, lesz-e szükségem az életben erre vagy arra ; ezen ily korán jelentkező, sokszor a családi légkörben már megszokott avagy más úton elsajátított anyagias jelleg természetesen később sem tagadja meg magát; a hol a közcél, nem egyesek hanem többek érdeke forog kérdésben ; a hol önzetlen munkásokra és munkára volna szükség megméretik mintegy az egyén és a közcél közötti távolság és közelség s a távolság tudata a közérdek munkálásától való eltávolodást eredményezi. Korunk anyagias jellege nem ritkán az anyagi érték mennyiségéhez méri az egyén értékét, számbavehetőségét, alkot magának sajátos fogalmakat s célokat az életről, ha kell az erkölcsről is, s erkölcsöt vél feltalálni vagy rejtegetni ott, hol az ellenkezőről tudomása nincs vagy nem is lehet, erkölcsöt ott, hol a fedezgető óvatosság eltakarja a belsőt a külszinnel, természetes aztán, hogy az ilyen erkölcs „kivül arang, belül hamu." 65