Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-07-25 / 30. szám

__ PRŐTÉSTÁNS EGYHÁ/tl ÉS Í&CŐLAÍ LAP. _ _ §éŐ * Gyászhirek. Dömötör Károly nagy-harsányí ref. lelkész és eg> házkerületi tanácsbíró f. hó 19-én hosszas szenvedés után meghalt.*) A család áltai kiadott s hozzánk beküldött gyászjelentés így szól: A legmélyebb fájdalommal jelentjük — az összes rokonok nevében is — felejthetetlen férjemnek, kedves atyánknak, nagyatyánknak és illetve jó testvérünknek Dömötör Károly nagy-harsányi reform, lelkésznek élete 5 5-ik házassága 29-dik évében hosszas betegeskedése, különösen pedig 3 hónapi súlyos szenvedés után f. évi julius 19-én reggeli 3 órakor történt elhunytát. A boldogultnak földi részei, a háznál ima, a templomban tanítás és a sírnál f. évi julius 21-én d. e. 10 órakor tartandó gyászbeszéd után fognak a temetőben örök nyugalomra tétetni. — Cserneki és tarkeöi Dessewffy Zsigmond, volt 48/49-diki honvéd tüzér-százados hosszas szenvedés után 56 éves koraban f. hó 19-én reggeli 6 órakor elhunyt. — Áldás és béke lengjen poraik felett! NECROLOG. Ivánka Sámuel. 1826—1886. Az egyházi énekügy e jeles és buzgó munkása, a sárospataki főiskola nyug. zene- és énektanára, a sárospataki egyház énekvezére, lapunknak a régebbi időben termékeny munkatársa f. hó 15-én élete 60-dik évében Sárospatakon meghalt. Az oda való egyházi lap szép nekrológjából hadd álljanak itt e sorok. A boldogult született 1825-ban Belényesen, Biharmegyében iparos szülőktől. Itt kezdte, majd Kis-Ujszálláson s végre Debrecenben folytatta és végezte iskoláit. A szegénység már 1843-ban, mielőtt akadémiai pályára léphetett volna, kiüzé a debreceni kollégiumból, honnan Füzes-Gyarmatra (Békésm.) ment tanítónak s itt működött két esztendeig. Zenei tehetsége s roppant terjedelmű hangja csakhamar egész nagy vidéken tették ismeretessé, ugy, hogy az egyházak szinte egymás kezéből kapkodták ki a fiatal kántort. 1845-ben Torda, 1848-ban Bihar, 1850-ben Gyoma, 1854-ben pedig a csongrádi Szentes nyerték meg orgonistájokúl. És a pálya, melyre szegénység által hajtaték, egyre vonzalmasabbá vált az ifjú előtt s ezen reménylvén magának szebb jövendőt, csakhamar egész szenvedélylyel feküdt a zene mélyebb tanulmányozására s mindamaz ismeretek megszerzésére, amelyekben szegénysége által meggátoltaték. Csakhamar tisztán állott előtte életének célja. Látta ugyanis énekügyünk alantas sorsát s énekeinkben is a temérdek fogyatkozást s a külföld énekügyét is ismerve, tudta: merre kellenne e téren megmozdulnunk, hogy istenitiszteletünkben az éneknek és éneklésnek hathatósabb szerepe legyen. Odáig műveié magát, hogy erőt és bátorságot éreze magában nyilvánosan is fellépni eszméivel, s különösen 1858-tól kezdve, midőn egyházi életünkben bizonyos jótékony fuvalom ismét ébredésre serkenté a hivatottakat — gyakran találkozunk nevével úgy a »Prot. Egyházi és Isk. Lap«-ban, mint a »Sárospataki Füzetekében. Erdélyi János, ki maga is lelkes híve volt énekügyünk reformálásának, s szerette a tehetségeket meg*) Nekrologját kérjük. Szerh. becsülni, ráveté szemét Szentes orgonistájára s talán nem is épen erőszakoskodás nélkül, Hegedűssel együtt úgy vezették a sárospataki főiskola sorsát, hogy ebben az ének- és tanári állomás megüresedett s a római kath. vallású és német eredetű és nyelvű Krisch helyét 1866-ban Ivánka Sámuel foglalta el. Szép reményekkel jött — mint maga beszélé — Sárospatakra. Erdélyi úgy édesgette őt ide, mint ahol a reformációra alkalmas talaj és anyag kínálkozik, s alighogy betette lábát a főiskolába, egész lelkesedéssel fogott hozzá az öröklött fogyatkozások kiirtásához. Hadat üzent a kántori sajátosságoknak, a vontatott éneklésnek, a szók hibás kiejtésének, s bizony sokan emlékszünk még rá, hogy elfogta szívünket a félelem, mikor ez a roppant hangú reformátor közénk kiáltott és gyarlóságainkra olyan ellentmondást nem tűrő, parancsoló hangon figyelmeztetett. Emlékszünk arra is: miként birkózott jó Korössy bátyánkkal, a városi templomban, ahol nem egy istenitisztelet veszett kárba a mult és jövő énekeseinek egymással való viaskodása miatt; tudjuk: miként tanult a nagy és kis diák, a tanítóképezdei növendék; miként rendeltetlek be Sárospatakra a vidékek tanítói, hogy itt útmutatást nyerhessenek; tudjuk: mennyit írt, mennyit fáradt, mennyit zúgolódott, mennyit áldozott műveinek kinyomatására, hogy a mult felett diadalt ülhessen; hogy fáradozásának gyümölcseit még maga is élvezhesse. Azt, amit Erdélyi igért, részben csakugyan feltalálta. Sárospatakon az anyag jó, idomítható volt; az elöljáróság lehetőleg elősegíté az énekügy reformálását s Ivánka megérte azt — amit sok reformátori hajlamú férfiútól megtagad a sors, — hogy látta kikelni, nőni és kalászba szökkeni a magot; megérte, hogy az énekügy a tiszáninneni kerületben a régi kerékvágásból kiemeltetett; énekkarok alakultak, orgonák állíttattak, amelyek nagyban elősegíték éneklés által való imádkozásunk bensőségesebbé tételét. De azt, hogy itt reá anyagilag ís jó sors várakozik, nem érte meg, pedig ezzel is kecsegtették; sőt ha őt magát kérdeznők a kivívott eredmény felől, ő azzal sem volna megelégedve. 40 évig élt egy eszmének; nem csoda, hogy úgy megszerette. azt, hogy elfogulttá lett miatta az emberek iránt s szinte követelni volt hajlandó, hogy mindenki megértse őt, s eszméjeért mindenki — mint ő — kész legyen áldozatokkal is lelkesedni. Mikor egymásután született művei nem találtak elég vevőre, ő zúgolodóvá lett s magát csalódottnak, félreértettnek képzelé. Úgy volt meggyőződve, hogy műveinek elterjedése nélkül bizonytalanná van téve az énekügy sorsa, s az emberek hidegségétől féltette a reform jövőjét. Nem a pénzt szomja/.á, mert hiszen a szíve tele volt emberszeretettel s a Mammont csak nevéről ismeré; hanem aggódott saját eszméinek bekövetkezhető bukása miatt. És ezt tudva, megbocsáthatjuk neki gyakori békételenkedéseit. Kis énektár. 1861. ; Enekészi vezérkönyv 1863.; Vezérkönyv és Partitura 1867.; Karénektár 1868.; Temetési énektár 1869.; Elméleti és gyakorlati énekiskola 1870.; Egyházi énektár 1871. ; Szende a ref. énekes-könyv felett 1877.; Néphymnu? á főiskolai énekkar 100 éves jubileumára 1882.; Óramutató 1883. című önállóan megjelent művei, nemcsak munkaképességének, hanem tehetségének is fényesen tanúskodó jelei. Ezeken kívül munkatársa volt hosszú ideig a »Protestáns Egyházi és Iskolai Lappnak, a Bévész » Figyel mező*-jének, Gzelder » Figy elődjének, utóbb a * Sárospataki Lapok«-nak, amelyben kivált az Uj énekes-könyv útját egyengeté nagy buzgósággal. Régebben a »Prot. Népiskolai Közlöny«-ben, a -»Zenészeti