Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-07-25 / 30. szám
801. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 802 hez semmi köze, valamint nem tagadhatjuk meg, mint egyház sem, az államot megillető fensőséget. Különben Stöckeréknek nem annyira a „gyülekezet", mint inkább az „egyház" szabadságával van dolguk, vagyis oly egyházzal, mely a közösséget elnyomja. Ily szempontból kell az udvari protestantismusnak az egyház ^szabadságához* való oly nagy ragaszkodását megítélnünk, s épen ez indítja a berlinieket arra, hogy az egyházi autonómiát hangsúlyozzák az állami „Suum cuique1 1 rovására. S miként az államtól való szabadság, épannyira evangyéliomellenes a Hartenstein-féle javaslatnak ama másik pontja: engedjetek az > egyházinak döntőbb befolyást az egyetemi hittanárok kinevezésénél. ^A római egyház€ t fölkiált Stöcker, ^kinevezi hittanárait kénye-kedve szerint, s kiképezi klerikusait egészen az egyház elve szerint/ Egészen természetesen, mert nem ismer s nem akar szabad tudományt, valódi theológiát, hanem csupán az egyházi hittételeket hagyományozó és igazoló scholastikát, s nem akarja, hogy papnövendékei a kor általános műveltségében részesül jenek, s önálló személyes meggyőződést szerezzenek. Ezzel szemben az evangyélmi egyház mindkettőt akarja s kell is akarnia, mert a nélkül megszűnne evangyélmi , azaz reformált egyház lenni. A szabad meggyőződésből s az Írásnak szabad kutatásából született az meg, s a reformátió történetéből tudjuk, hogy a wittenbergi theologiai tanár mindkettőre támaszkodva a hagyománynak, pápának s a zsinatoknak ellent mondott, s míg az jegyház* kiátkozta, addig az állam megvédte őt, úgy hogy bátran állíthatjuk, miszerint a wittenbergi theológiai fakultásnak az egyházi hatalmasságoktól való függetlensége nélkül soha sem született volna meg a reformátió s az evangyélmi egyház. Azon hit, melyet a római egyház híveiben táplál nem egyébb, mint birálatnélküli elfogadása mindannak, a mit az egyház tanít, mig ellenkező leg azon hit, melyre az evangyélmi egyház megy ki, személyes elsajátítása az evangyéliomban kijelentett üdvigazságnak. Mi nem azért hiszünk, mivel az egyház mondja, valamint azért sem, mivel úgy áll az Írásban, hanem (s ezt hangsúlyozta főleg Luther) azért, mivel az irás által hirdetett üdvigazság ránk nézve bensőleg is olyannak bizonyul be. Ebből világosan kitűnik, hogy a római és evangyélmi hit fejlesztésének menete alapjában véve különböző. Igenis, a római klérus egészen > az egyház elvei szerint* képeztetik ki, csakhogy római egyházi elvek szerint. Annak nevelése távol áll a szabadság légkörétől s célja a teljes dogmatikai engedelmesség. Ép azért növendékei legörömestebben sem nem a gymnasiumokban, sem nem az egyetemen, hanem a convictusok — és seminariumokban neveltetnek, vagy ha nyilvános iskolákban, akkor meglehetős elszigeteltségben a szabad vizsgálódás s a világi műveltség légkörétől, hol a tanárok nem mondhatnak egyebet, mint azt, a mit az ^egyház* hirdet. A protestantismusnak szabad keresztyén személyiségekre van szüksége, kik csak az Istentől s nem emberi tételektől függnek, ép azért a szabadság légkörében kell tanulniok, a hol egyedül fejleszthető a meggyőződés és jellemesség, erre pedig csakis a szabad tudományok köre képes, mely az apostol szerint mindent megvizsgál s a legjobbat megtartja. Bomanizáló törvényszerűségre nincsen szükségünk, mivel az dogmatikai orthodoxiát szül, mely inkább árt az egyháznak, mint használ. Végül az evangyélmi egyháznak „nagyobb szabadságát" követeli Stöcker és pártja az úgynevezett „balpártnak", vagyis azon egyházi pártnak megítélésében, mely a „protestáns egylet" -ben bírja a maga kinyomatát s a berlini „Protestantische Kirclienzeitung*-bari fő orgánumát. E pártot olyannak nevezi, mely nem épít, hanem csak ront s az egyház számára hatalmat követel, melylyel azt j agyon hallgassa/ Tudjuk, hogy a protestáns egyleti theologia a tübingai Baur-íéle kritika befolyása alatt áll, valamint ismeretes az is, hogy a protestáns szabadság elveit egyoldalulag hangsúlyozza s korunk tagadó elemeivel szemben nem vonta meg kellőleg a határvonalat. Azonban tagjai közül sokan igazi protestáns keresztyének, s a berlini protestáns egyházi lap jelenlegi derék szerkesztője alatt egészben véve sokkal mértékteljesebb és positivebb magatartást, keresztyén érzelmet és ismeretet tanúsít, mint Stöcker és pártjának összes lapjai. Mint ismeretes, századunk egyik legnagyobb és legvallásosabb theológusa Rothe is ezen párthoz tartozott, s az ő és Schleiermacher követői máig sem haltak ki ezen pártból. A protestáns egylet a reformátió alaptételét, mely szerint az üdv egyedül a Krisztusban van, s az üdvözítő egyedül az Írásból ismerhető meg, ismetelten vallotta, s ha a reformátiónak ezen alaptételét theológiai szabadsággal fejti ki, úgy esetleges tévedései dacára is teljes protestáns jogosultsággal bír. A Stöckerféle tanács ezen egyletnek elodázására nem evangyéliomi, hanem római jellegű. Helyesen emeli ki Beyschlag, hogy az igazságnak azon mozzanatai, melyeket a protestáns egylet egyoldalúan képvisel, ugyanazok, melyeket a conservativ főpapi párt annyira egyoldalúan féreismer és elhanyagol, úgy hogy az evangyélmi egyháznak épen conservativ pártjai az evangyélmi szabadság elvének a theológiában s az egyházi szervezetben való féreismerése alapján okozói a protestáns egyleti theolóaia keletkezésének. A Stöcker által római
