Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-07-18 / 29. szám

801. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 802 700 forintos hagyománya. A németor.-zági főkonzulátus pedig a német szabad ágyra 400 frtot adományozott. A bevétel és kiadás főösszege 30,984 frt 86 krt tesz ki. Mult évi maradvány volt 17,914 frt 90 krajcár. Szabad ágyakra befolyt 1885 frt 28 kr kamat 412 frt 20 kr. Szabad adakozás 1096 frt 35 krajcárt; előfizetési díjak 1416 forint 30 krt; ápolási díjak 7380 forint 40 krt tettek stb. Tőkéje az intézetnek tesz 20,467 frt 14 krt. Általán az intézet javara befolyt adakozás felülmulta a mult évit. Erősítsük diakonissza-növendékekkel e derék intézetet és rebegjük el mind közönségesen az Istenhez intézett fohászt : Isten Bethezdát tartsa, gyarapítsa, virágoztassa ! Láng Adolf. Nyilatkozat. Alólirottak, mint a n.-szalontai evang. ref. egyházmegye bíróságának tagjai, a »Protest. Egyházi és Iskolai Lap« folyó 1886. évi 26-ik számában, ágyai ref. lelkész Nagy Sándor által szándékosan ferdített és az igazsággal homlokegyenest ellenkezőleg közöltekkel szemben kijelentjük és igazoljuk: hogy midőn egyházmegyénk birósága, 1885. évi julius 30-án tartott ülésében, ágyai lelkész Nagy Sándort, az ellene emelt vádak terhe alól, 123. sz. Ítéletében felmentette: ugyanakkor, a vizsgálóbizottság véleményes jelentése alapján, Nagy Sándor lelkészt, lelkészhez illő tapintatos bánásmódra utasíttatni rendelte; a mely bírósági végzés jegyzőkönyvbe nem loglaltatott ugyan, de annak az érdekelt Nagy Sándor lelkészszel közlésére Szél Kálmán esperes bízatott meg. A ki is magát a megbízatás alól felmentetni kérvén, Ercsey Sándor tanácsbiróval együttesen lett megbizva ezen bírósági végzésnek élőszóval leendő közlésére. Midőn tehát Nagy Sándor ágyai lelkész, Szél Kálmán esperessel szemben, e bírósági végzést tagadásba veszi, a legszembeszökőbb vakmerőséggel ferdíti el cs tagadja meg a valót; mely tette úgy a lelkészi tisztes hivatalával, mint a férfiassággal ellenkezik. Nagy-Szalonta, 1886. julius 12. — Böszörményi Károly, Nagy Péter, Balog Ambrus, Ercsey Sándor, dr. Balogh Elek, Sántha István, Nagy Sándor, egyházmegyei tanácsbirák. * * A fentebbi nyilatkozat pótlékául és annak kiegészítéséül én, alul is irott Ercsey Sándor, mint a kire Nagy Sándor ágyai lelkész, a Szél Kálmán esperes ellen irott cikkében hivatkozik, kötelességemnek tartom megjegyezni a következőket: Az egyházmegyei bíróságnak, a nyilatkozatban jelzett szóbeli határozata és meghagyása folytán, nemsokára Nagy Sándor ágyai lelkész felhivatván, hogy Nagyszalontán jelenjék meg. ő a mult 1885-ik évi augusztus vagy szeptember hónap valamelyik napján (mert a napra egész biztossággal nem emlékszem) be is jött hozzám. Es én őt, mint régi ismerősömet — mellőzva a hivatalos formálitást — oly baráti indulattal fogadtam, a mint kell fogadnia egy művelt embernek, művelt embertársát. S ily minőségben adtam elő és figyelmeztettem, a legnagyobb gyöngédséggel arra, hogy egyháza híveinél, az akkor fennforgott kellemetlen körülmények között, a lehető tapintatossággal viselkedjék. Mire ő elkeseredetten azt felelte, hogy az ellene emelt alaptalan panaszt az esperesnek vissza kellett volna utasítania, s így aztán az elenyészett volna ; de mert az ellene emelt panasz ekkor már bírói ítélettel el lett látva, ismét azt neheztelte és kárhoztatta, hogy miért engedte meg az egyházmegyei bíróság, az ő vádlóinak az egyházkerületi bírósághoz való felebbezést. En erre elmondtam neki, hogy az esperes ő irányában teljes szabatossággal és a fennálló egyházi törvények szerint járt el; mert ha így nem járt vala el, — az egyházmegyei biróság az esperest bizonyosan rendre utasította — és az ügyben nem ítélhetett volna. Elmondtam továbbá azt is, hogy ha az esperes, a törvények mellőzésével, visszautasítá vala a panaszlók kérvényét, azok minden valószínűség szerint, »Pontiustól Pilátushoz* jártak volna azon kérvényükkel, mely aztán a vizsgálat folytán alaptalannak találtatott. Kiválólag hangsúlyoztam pedig különösen azt, hogy ha egy vád vagy panasz, lett légyen az bármily alaptalan, s emeltetett légyen az akár egyházi, akár világi hivatalnok ellen, bármily hatóság által elnyomatnék: mindég bizonyos gyanú alatt maradna a közvélemény előtt, a legártatlanabbul vádolt egyén is. S csakis egy elfogulatlan és igazságos birói Ítélet szolgálhat elégtételül az ártatlanul vádoltnak. Igyekeztem őt meggyőzni arról, hogy az ő ügye is épen ilyen ; és hogy az egyházmegyei biróság az ő ártatlanságát már itéletileg igazolta, s ez Ítéletet az egyházkerületi biróság bizonyosan helyben fogja hagyni. (A mint ez későbben meg is történt). De midőn mindezeket, a miket fentebb néhány szóval jeleztem, Nagy Sándor lelkésznek hosszadalmasan elmondtam, egyszersmind figyelmeztettem arra is, a mit én, több mint egy negyed századi egyházmegyei bíróságom ideje alatt sajnosan tapasztaltam. E tapasztalásom pedig az, hogy azon hibák, vétségek és mulasztásoknak, a melyek az egyházi hivatalnokok által elkövettetnek, kilencven-század része, tapintatlanságból származik; és pedig gyakran oly csekélynek látszó vagy valóban csekély tapintatlanságból, a minőkért egy világi embernek hajaszála sem görbül meg. Igy volt ez a multakban, midőn még normális viszonyok közt éltünk, s még, — hogy ugy szóljak — igyebben van az jelenleg a midőn válságos és nehéz időket élünk. És az ily tapin tatlanságok, a melyek igen kevés eszélylyel elkerülhetők lennének, nem ritkán felzavarják az egyházközségek nyugalmát, elkeserítik vagy épen lehetetlenné teszik azon egyházi hivatalnokok életét, a kik az úgynevezett »prudentia pastoralis* iránt érzékkel nem birnak. És ha valaha hát most kell az egyház hivatalnokainak az egyházhívek vallásos érzelmei fölött őrködni; s most kell elkerülni mindazt a mi miatt az egyház hívei hitökben megrendülhetnek. Elmondtam még sok mindent Nagy Sándor lelkésznek, a mire engem egy elég hosszú élet tapasztalata megtanított, s igyekeztem őt több mint másfél órán át kapacitálni arról, hogy az ő ügyében, már ekkor elsőbiróságilag hozott Ítélet reá nézve a legméltóbb elégtétel. De ő nem engedte magát általam kapacitálni. Megmaradt saját ideái mellett és magát martyrnak tüntette fel. És bár az eszményiség bizonyos mértékig igen szép és szükséges tulajdona az emberiségnek, de azt túlhajtani, vagy tisztán az eszményiségbe belemerülni, legtöbbször szerencsétlenség. O pedig a mint sajnosan tapasztaltam, önmaga által teremtett oly idealizmust sajátított el, a mely »nem e világból való !« Ez idealizmusból származott aztán, hogy ő Szél Kálmán esperest, a ki sok kellemetlenséggel járó esperesi hivatalát a legpontosabban és lelkiismeretesen tölti be, az egyházi lapok terén oly méltatlanul meghercehurcálta; a mit minden elfogulatlan ember csak kárhoztatni tud. Ercsey Sándor.