Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-01-17 / 3. szám
71 A 10. § arról szól, hogy >ha az intézeti tag önhibája miatt hivatalától megfosztatik. családja árva családnak tekintetik s akként segélyeztetik, mint a valóságos özvegyek és árvák* kényes ügy ez nagyon, itt a summum ius könnyen summa iniuriavá is lehet, legtöbbnyire ugy szokott lenni, hogy a nem hozzá való élettárs viszi a papot és tanárt olyan hibába, p. o. iszákossá lesz, kicsapongó neje miatt, vagy elkölti a rá bizott közpénzt pompakedvelő nejére, vagy elfeledkezik a cura pasztorálisról, neje ingerlése folytán, vagy a nő nem birja fékezni veszekvő természetét, s fölzúditja az egész községet, s a hivatalnok lakol miatta, s a bűnös jutalmat kapjon-ef Itt legjobb lenne az egyházi törvényszékekre bizni, hogy az Ítéletben mondják ki, hogy az özvegy vagy árvák segélyeztessenek-e vagy ne, mert nem szabad feledni, hogy az érdemetlenek segélyezése mindenkor az érdemesek osztalékát csonkítja. A föntebbi észrevételek után áttérek a i 5— 18 §-ra, mely igen fontos és életbevágó. Egyszerűen az javasoltatik, hogy a meglévő egyházkerületi, egyházmegyei és tanáregyleti gyámcassák confiskáltassanak az országos gyámtár részére, s 1887 január i-től többé uj tagokat nem vehetnek föl. Évi jövedelmeiket teljesen kioszthatják a segélyre jogosultak között, mindaddig mig egy-egy segélyezettnek osztaléka az 1885-iki osztalék háromszorosát eléri. Nekünk alsó-baranya bácsi lelkészeknek is van ilyen gyámcassánk, van a többi egyházmegyéknek is, hol több, hol kevesebb tőkével, melynek összegeit legtöbbnyire a most élő papok, tanárok szaporitgatták fel annyira a mennyire. Kérdem, hogy igazságos dolog lesz-e az, ha egyik egyházmegye 20—30 ezer forinttal, másik 2—3 ezerrel, némelyiknek meg gyámtára se lévén, semmivel se járul az országos gyámcassához ? ennek igy nagyon communisticus szaga van! Azután meg ezek a tőkék egy-egy egyházmegye papságának összerakott közvagyonát képezvén, szabad-e azt az egyházmegyék megkérdezése nélkül, per mir nix dir nix eloccupálni ? ez minden alkotmányos elvvel ellenkező absolutismus volna! s mi lesz azokból az osztalékokból, melyek eddig jutottak, ha többé uj tagokat felvenni nem lesz szabad, nemhogy az 1885-iki osztalék háromszorosára nőjenek, hanem 1 /5 vagy még kevesebbre fognak leolvadni. Mi erősen megadóztattuk magunkat, p. o. minden belépő lelkész fizetett 50 frtot, minden tag évi husz forintot, a ki féljótéteménynyel is beakarta érni, csak 10-et, de ilyen kevés volt, mert a 20 frtos részvény előnyösebb. Mi is feltaláltuk a fele conventió lefoglalását a gyámtár részére ott, hol kegyévre senki számot nem tarthat, s értettünk ahoz is, hogy ne takarékpénztárban 5°/0 -re kamatoztassuk a tőkénket, hanem egyeseknél magasabb °/0 -re. Én az 1873-ik évben — minek utánna a gyámtőke felét a tanitók részére oda adtuk — átvettem alaptőkét 2403 frtot s 1884. évi zárszámadásom már 6177 frt 7 kr. alaptőkét mutatott, az idénre megint nevekedett, de még nincs lezárva. 1873-tól 1884-ig bezárólag kiosztottam özvegyeink s árváink között 8017 frt 5 krt, tehát sokkal többet, mint az alaptőke, jutott néha 100 frton fölül, néha kevesebb valamivel, de mindig 100 forint körül azoknak az özvegyeknek, akiknek férjei 40—60 frtot fizettek be összesen; p. o. N. N. fizetett be összesen 26 frt 90 krt, s meghalálozván, 1873 óta kapott a családja 1307 frt 91 krt; többen 60 frt befizetés után kaptak családonkint az én kezeimből 1185 frt 59 krt s húzzák még ezentúl is, nem lehet tudni meddig. Ez a szép nagy osztalék pedig a parányi alaptőke mellett ugy volt lehető, hogy fizettünk 20 frt évdijat, s az évdijakat két harmad részben, a kamatokat pedig egészen rájuk osztottuk azon elődök ránk maradt családjaira, akik 50—60 frt befizetés után elköltöztek, s akik helyett olyan olcsó pénzért szolgáltunk. Mi már nem jutunk oly olcsóért a segélyhez, a kik p. o. 1873 óta tagok vagyunk, fizettünk fejenként 260 frtot, akik később jutottak egyházba 50 frt belépti dijat is, sőt némelyek intercalaris címen a fele-conventiót, meg a belépti díjat, meg az év dijat is! Tehát mi az elődeinket kápláni díjért kiszolgáltuk. Maradékaikat nagy magunk megadóztatásával kitartottuk, azon reményben, hogy a mi maradékainkat is az utódok ugy fogják ellátni jövőben; de születik ez világra és a mi tetejűnkbe egy ártatlan convent, s az azt mondja, hogy ezután a fele conventiókat elfoglalom én országszerte s nem engedem meg nektek alázatos egyházmegyék, hogy többé gyámtárt tartsatok magatoknak, mert jinajd adok én nektek!^ Igaz ugyan, hogy a 17. § azt megengedi, hogy az egész jövedelmet kioszthatjuk a segélyre jogosultak között, csakhogy azt nem tudom, hogy honnét fog jönni az a jövedelem? mert ha a belépti dijak, intercalarisok, évdijak megszűnnek, s hogy a tőke forma szerint biztosittassék, a kamatlábnak le kell szállíttatni, biztos kilátásunk lehet 300 és néhány forint évi jövedelemre; arra pedig ismét biztos kilátásunk van, hogy többen lévén korbeli férfiak, az özvegyeink száma szaporodni fog s majd mi, a kik százakat adtunk a magunkéból azok maradékainak, akik még nem fizettek számba vehető összeget, hagyunk a mieinkre — a kik már sokat fizettünk, olyan csekély alamizsnát, melynél többet adott volna tőkésítve
