Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-06 / 23. szám

727 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 728 tem el N. S. ügyében a vizsgálatot 1885. május i-én, hogy megtudassék a való, és azon kijelentéssel, hogy ha csakugyan lázítás forogna itt fenn, polgári uton, hivatalból lesz az büntetendő. Tehát egészen más a tényállás, mint azt N. S. ágyai lelkész ur cikkében feltünteti; nem az egyházi törvény, 2 ízben, erőszakos módon lett megtapodásával, nem önkényeskedve, de nem is szívtelenscgből lett elrendelve a vizsgálat, mindjárt a panasz beadása percében, hanem 40 egyháztag aláírásával és megbízásából beadott panaszlevél alapján, a panaszlott fél meghallgatásával, 22 egyháztag sürgetése után, kik a kibékülésről hallani sem akartak. Hogy pedig ilyen helyzetben, s főként a történt előzmények után, az esperesnek, mint közhivatalnoknak, a törvényszerű vizsgálatot el kell rendelni : ezt ugy az egyházi törvény, mint a törvényes gyakorlat és a forrongásban levő egyház érdeke és jövője feltétlenül megköveteli. N. S. ágyai lelkész ur, hogy annál hatásosabban meghurcolhasson a »Prot. egyh. és isk. lap« olvasó közönsége előtt, nevezett cikkében azt állítja, hogy nincsen meg bennem a lelkészben, s mondjuk az emberben megkívántató főjellem : a szeretet, hogy szívtelen, szeretetlen vagyok, s mint ilyet hirdet ki urbi et orbi, a próféta hangzatos szavával: »a kinek füle vagyon a hallásra, hallja 1« No már engedjen meg cikkíró, de a szívek és vesék vizsgáló bírójául és itélőjeül, a mindentudó és élő Istent ismerem el és nem ágyai lelkész Nagy Sándor urat. Azonban ha ő, megtépett szíve gyógyítására, ennyire menni jónak látta, nem szívesen bár, de kénytelen vagyok emlékezetébe hozni életéből egy pár ese'et, a mi itt éppen bizonyító erővel bir. Mdőn N. S. Nagy-Szalontán gymnasiumi tanár volt, és összeférhetetlen természete és elbánhatatlan viselkedése miatt a szalontai presbyterium, mint a gymnasium kormányzó testülete, ügyében itélt : a presbyterium fele, mondjuk 16 tag, Nagy Sándort tanári állásáról elmozdítani, a presbyterium másik fele, 16 tag pedig, a legkomolyabb következményekre utalás mellett őt megdorgálni határozta : a szavazatok egyenlősége miatt az elnök szavazata döntött és véletlenül épen én, az általa szívtelennek mondott ember és lelkész, voltam az, ki elnöki szavazatommal őt, tanári állásán megtartottam. Midőn 1885. május és junius havában Ágyán a forrongás tetőfokán állott, épen én, az Ön által szívtelennek mondott esperes, ajánlottam volt Önt a gy-i üresedésben levő papságra melegen, és járultam ahhoz, hogy arra Ön első helyen jelöltessék. S midőn az egyházmegyei bíróság 128—1885. sz. alatt az Ön ügyében felmentőleg itclt, de a vizsgáló küldöttség véleményes jelentése alapján szükségét lát'a annak, hogy Önt tapintatos bánásmódra s lelkészhez illő viselkedésre utasítsa elnöki uton; s az egyházkerületi bíróság 376—1885. sz. ítélete kapcsában, ezt kiválóan hangsúlyozva az illető esperes teendőjévé tette : én — az Ön által szívtelennek hirdetett esperes — kértem magamat ezen megbízás alól fölmentetni, főként azért, nehogy e tárgyú eljárásom Ön előtt animositás színében tűnjék föl. Ezek az igazi tények, melyek alapján nyugodtan várom az elfogulatlan ítéletet bárkitől. Es még egyet 1 Hogy kettőnk közöl, hivatalos minőségben, ki szokta magát túltenni a törvényen, a törvényes gyakorlaton, ötletszerű eszméi után járva: azt most szellőztetni, annyival kevésbbé birálni nem akarom ; de ha Ön ezt az egész ügyet rendes törvényes utján lejáratni kívánja: akkor igenis kötelességemnek ismerendem s adataimat az egyházi törvén) szék rendelkezésére bocsátom. Végül szabad legyen megjegyeznem, hogy én a sajtószabadságnak föltétlen híve vagyok, de annak nagy hatalmát s épitő hatását abban találom, hogy a sajtó megbizható legyen s mindig igaz adatokat közöljön. N.-Szalontán, 1886. május 25. Szél Kálmán, ev. reform, esperes. Gyűlési emlékek. Tanulsággal teljes heves harc emlékei állanak lelkem előtt, ha visszatekintek a tiszántúli egyházkerület május 4-iki gyűlés napjára. A harc egyes momentumai sokak lelki vi'ágába engedtek bepil'antani, s a kit elfogulttá nem tett a pártszellepi, sok oldalú tapasztalatokat szerezhetett magának az egyházkormányzási nézetek nyilvánulásaiból. E napnak egyetlen tárgya volt a konventi tagok választásának kérdése. Eldöntötte ugyan kerületünk e kérdést 1882. novemberi gyűlésében, a presbyteriumoknalc adván meg a jogot a szavazásra, de mielőtt e határozatát foganatosította volna, jónak látták többen még a mult évben indítványba tenni annak megváltoztatását, s az egyházkerületi gyűlésnek kívánták fenntartani a választási jogot. Sokkal ismertebb a lapokban lejárt vita, sem mint bővebben foglalkozni szükségesnek tartanám a különböző nézetek szembeállításával: itt csak a vita folyamán felmerült oly nézeteket és eseményeket akarok felemlíteni, melyekről jövőre nézve tájékoznunk kell magunkat, s méltóknak találom arra, hogy alkalmat nyújtsak másoknak ís azokra vonatkozó nézet-nyilvánítasaikra. Elég tárgyilagossággal kezdődött a vita, tartalmas higgadt beszédek folytak mindkét párt ügyvivőinek ajkairól, s ha egy indifferens hallgató figyelemmel kísérte volna a mindkét részről felhordott érvek sorozatát: nem tudom képes lett volna-e meggyőződésből magának pártot választani? Végül, mint tudjuk az indítvány pártolói nagy többséggel győztek. Hanem a vita folyamán oly vád hangzott egyik szónok beszédében a lelkészi karra, melyet elhallgatni nem lehet, nevezetesen : azon lelkészelcy a leik a presbyteriianok választási joga mellett harcoltak, hierarchiára törekszenek, s fel lett híva a világi elem ennek ellensúlyozására, mert ennek igen szomorú következményei lehetnek. A szegény falusi református pap, a társadalom lenyűgözött páriája hierarchiára törekszik? Tudjuk, hogy a hol uralom van, annak alapját erőhatalom, gazdagság teszi, ezek nélkül képtelenség, elérhetetlen ; mi ezekkel nem birunk. Ha a hierarchikus törekvés és befolyás abban áll, hogy egyházi főtisztviselőink választása alkalmával a presbyterium, lelkésze véleményét kéri, vagy az a maga véleményét egyik-másik választandóra elmondja s ez által híveinek nézetét maga részére hódítja : akkor mi valóban hierarchák vagyunk ; ha egy közszeretetben s tiszteletben álló lelkész szellemi fölényével ugy tud hatni gyülekezetére, hogy annak minden tagját, vagy azok nagy többségét saját akaratának, óhajtásának megnyeri, s ez eljárása hierarchia ? ugy csak folytassuk pályatársaim, ebből nem veszély, hanem áldás és siker fogja egyházunk törekvését követni! Jaj annak a lelkésznek, kinek szellemi fölénye nincs egyházában, és beszéde, befolyása nyom nélkül marad 1 Példát kérünk fe'hozni arra, hogy egyes lelkész ilynemű hierarchikus befolyása veszélyeztette az egyház jólétét, az egyházi társadalom 46*