Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-10 / 2. szám

T3 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. ÍJ juk. Elhiheti azért kegyelmed az beadott punctumokra való resolutiókban is, quo ad privata, ugy fogjuk magunkat resolvalni, az mint mind az ő felsége kegyelmesen adott diplomája az amnistiája s magunk diplomája is kivánja. Mihez képest ím látja ő kegyelme induló félben vagyunk váradi házunkhoz az hova való útunkot mennél hamarébb végben is akarjuk vinni s mint hogy Lónyai, Nyári és Kőrősi uramék forgottak részünkről az tokaji tractán ő kegyelmeket hivatjuk s végére menvén minden dolgoknak, mennél hamarébb azon leszünk, vagy ő kegyelme, vagy magunk emberünk által ő felségének választ tegyünk. Az négy punctumnak effectualására pedig, az mint hogy mindenkor készek voltunk diplománk szerént, ugy most is annak semmi részében is fogyatkozást nem akarunk tenni, mihentest az úr Isten ez mostani ország gyűlésének jó végét adja és mindenek az ő felsége kegyelmes diplomája szerént hiba nélkül és realiter állandó képen effectualtatnak és helyben állanak, cedálván is már kegyelmed az négy punctumoknak ez időtte való várakozásaba az ő felsége akaratjából és hírével is, az mint kegyelmed jelenté, kívánjuk azért kegyelmedtől az kis várakozást ne neheztelje s ha ő felségének érteni adja is kegyelmed, legyen ugy ő felsége is az kis várakozásból ne vegyen felőliünk való idegen elmélkedést, mivel mi sem akarunk késedelmezni az válasszal. (Egykorú másolat a vörösvári levéltárban). (Folyt, köv.) KÜLFÖLD. Prof. dr. J. H. Scholten theologiai fejlődése. Közli : Nagy Zsig. k.-sz.-miklósi gymn. tanár. 1885. dec. (Folytatás.) Ezen methodus hiányára irányoztam figyelmemet már theologus-deák koromban. Mély benyomást gyakorolt rám Rousseau ezen mondása : i>que d'hommes entre Dieu et moil«. és ama másik: *je ríai jamais pu erőire que Dieu vi ordonndt suos peine de Venfer d'étre si savant.t Van Heusde iskolájában Sokrates és Plátó által megtanultam hinni, hogy a philosophiának, azaz az emberi gondolkozásnak a vallás terén is van becse. Meggyőződésemben tudományos egységre törekedtem, a dogmatikai fogalmakban praecisitást ,es összefüggést kerestem, a mit az iskola akkori dogmatikájában nem találtam ; észszerű hit után vágyakoztam, a mely hit mellett a keresztyénség, benső életemmel viszonyba hozva, ugy hirdette magát értelmemnek és szivemnek, mint igazság. E végből tehát — előttem az új-testamentummal, — megpróbáltam egy kísérletet tenni ezen szükséglet kielégítésére. 1836-ban doktori dissertatióm címévé és tárgyává »Istennek az ember iránti szeretetét, mint a ker. vallás alapigazságát® tettem.*) János tanítása szerint a szeretetben állott Isten lényege, s ennek a szeretetnek volt Jézus hirdetője tanitása által, záloga küldetése és halálra adatása által, teljes kifejezése személye és élete áltál. A szeretet, a mely ekképen nyilvánult, az üdvözítő hit tárgya volt, s egyszersmind, mint a mi viszontszeretetünk forrása, Isten képévé való tökéletesülésünknek alapja is. Ez az a rendszer, melylyel én mint ifjú fölléptem. Ebben a rendszerben, a dolog természetéből folyólag ép ugy nem volt hely a Szentháromság, mint Jézus absolut istensége számára, a mely már korábban elesett *) De dei ergo hominem amore religionis ch:istianae fundamento. az exegesis csapásai alatt. Jézus nem volt Isten, hanem Isten egyszülött űa, ez azonban még földre jövetele előtt. Az üdvözítő hit tárgya többé nem hitcikkek vagy mys teriumok, hanem Istennek szeretete lőn, a mely Krisztusban és Krisztus által jelentkezett ; és végül Krisztus ha lála, nem Isten büntető igazságosságának adott elégtétel volt (a mi ellentétben volna Isten szeretetével), hanem ellenkezőleg az ő égi küldetésével kapc-olatban ezen szeretetnek legfőbb záloga. 1837-ben theologiai doktorrá lett promotióm után jelent meg a gröningeni *Waarheid en Liefde* (igazság és szeretet) első száma. Ettől fogva nyilvánult az a nagy változás a theologiában, mely a gröningeni főisko'ában főleg Pareau befolyása következtében már korábban jött létre. A régi theologusok e mondása helyébe : — Isten kijelentette magát a természet és az irás által, — ez lépett: Isten kijelentette magát a természetben, mindenhatóságában és bölcsességében ; s mint az emberek nevelője, az emberiség történetében, mindenekfelett pedig Jézusban és a ker. egyház történetében. Erről a kijelentésről, főleg pedig a legutolsó és legnag) óbbról, mely Krisztusban történt, adott a biblia, a nélkül azonban, hogy maga a kijelentés volna, hiteles tudósítást, s ennek a kijelentésnek képezi Mózes és a próféták, de legfőbbképpen Jézus és az apostolok tanitása magyarázatát. A keresztyénség tehát nem tan, hanem Istennek, az embernek, s a kettő egymáshozi viszonyának a Jézus személyében való nyilatkozása. Ebből következett, hogy Jézus és az apos!olok tana bármily tiszta volt is, mint ilyen nem volt a hitnek zsinórmértéke minden időkre és emberekre nézve, a mint korábban gondolták volt, hanem csak annak subjectiv kifejezéseül kellett tartani, a mit az apostolok Jézusban megjegyeztek, a mi előttük ő benne kiválólag feltűnt. Még ha nem tévedtek is az apostolok az igazságról való ezen felfogásukban, még ha — nem ugyan tévedhetleneh (onfeibaar) — de tévedés nélkül valólc (feilloos) voltak is, még sem volt céljuk, hogy tanításukkal bezárják a vizsgálódást, Istennek a természetben és a Krisztus személyében tett kijelentése felett. Ez a jog a keresztyéneknek is biztosíttatott. Hisz már Stuffken bebizonyította, hogy a Szentlélek ajándéka nem csupán az apostoloknak, hanem minden hívőnek adatott; és a későbbi kor vallásos szelleme mennyi olyat ismert föl Jézusban, a miről, az apo^to'ok irataiban említés nem tétetik. Istennek Krisztusban való kijelentése tökéletes volt ugyan és minden idő'.- s nemzedékre szóló, de a keresztyén tan subjectiv és tökéletesbbűlhető. Továbbá minthogy Istennek ez a kijelentése Jézusban, a tökéletes emberben, tehát emberi formában adatott, következőleg semmi olyat nem foglalhatott magában, a mi az emberinek határait túllépte. Mysteriumok, a szó régi értelmében nem léteznek. Az igazság csak arra nézve mysterium, a ki még nem vette, nem hallotta azt. Az isteni és emberi ugyanis nem mint specifice különböző áll egymással szemben ; a különbség közöttük csak fokozati. Az embert, a ki Isten nemzetségéből való, a Krisztusban levő isteni természeténél fogva vonza magához ; a ki Isten akaratát akarja cselekedni, a morális ember, elfogja ismerni, hogy ez a tan Istentől való. A mi Jézusban rendkívüli, az egyedül az ő személyét illeti; de még ez a rendkívüli, az ő praeexistentiája, emberré létele, mennyei uralma, — még ezek sem mysteriumok. Hogy egy fenséges szellem a menyből a földre költözik, az ép oly kevéssé képzelhetetlen, mint az, hogy egykor a mi lelkünk is a földről az égbe fog költözni. Már Pldto elismerte minden léleknek előlétét ; s hogy Jézus mint király az égből kormányozza az ő egyházát és folyton személyesen működik az övéi