Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-25 / 17. szám

557 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 558 A huszti hangverseny eredménye s egyesek ajánlata 600 frt. Halmiban, a templom kerítésére Szapári István gróf, Szentpáli Jenő, György Endre és ifjú Nagy József 50—50 frtot ajánlottak. Nevetlenfaluban néhai Mándi Károly 24 hold tagositott birtokot hagyományozott az egyháznak. Péterfalván, György Endre az iskolai építési költségeinek fedezésére 100 frtot ajánlott, a polgári köz­ség ugyancsak az ő buzdítására 200 frtot, a közbirtokos­ság három évi halászati jövedelmét 210 frtot. Técsőn Vernyika János és neje 200 frt alapitványt tettek, hogy annak kamataiból az isko'ás gyermekek írószerekkel lát­tassanak el. T.-Ujhelyen király ő felsége, a templom épitésére, magán pénztárából 100 frtot adott. Ezeken kivül számosan adakoztak több kevec ebb összegeket az egyházaknak és iskoláknak, urasztalára teritőt, kenyeret és bort. Egyházi életünk ily kedvező jelenségei mellett van­nak elszomorító tünetek is, mit bizonyít az, hogy külön élő házaspár van 49, vadházasságban élő 50, törvény­telen ágyból született 36 fi, 35 nő. Különböző hitfeleke­zetek és nemzetiségek közt lakván híveink, azoknak szokásait többen utánozzák, megünnepelik sok helyt az Űrnapját s a mi mindezeknél elijesztőbb vannak refor­mátusok, kik pénzt adnak misére 1 Anyagi állapotunk sok helyt kétségbeejtő. Mint az esperesi jelentésből hallottuk: »van olyan egyházunk, nem egy, melynek maholnap nem lesz számbavehető tagja s fentartója.« Csak kevés helyen történtek kisebb-nagyobb építkezések s javítások egyházi épületeinken. A legtöbb költséggel 1309 frt 43 krral Tamás-Váralja épített iskolát. Iskolaügyünk, bár érdekében mindent megtett egy­házmegyénk, semmi tekintetben nem halad előre. Taní­tóink, kevés kivétellel, minden rend és módszer nélkül tanitottak, vagy jobban mondva tanultattak. 39 tanitó közül csak 5 van kitűnő, dicséretes 9, a többi 25 ele­gendő, vagy épen gyenge. A mi még ezeken kivül az esperesi jelentésből ki­emelendő: egyházmegyénk népesedés' mozgalmának feltün­tetése. E szerint szü'etett az elmúlt 1885-ik évben : 429 fi, 438 nő, összesen 867; meghalt: 301 fi, 313 nő összesen 614; házasság köttetett tiszta 165, vegyes 38, összesen 203. Iskola kötelesek 6—12 évig 1131 fi, 977 nő, ösz­szesen 2108 ; isko'ába jár 944 fi, 853 nő, összesen 1797 ; nem jár 178 fi, 124 nő összesen 311. Ismétlő iskolások 12—15 évig 363 fi, 229 nő, összesen 702; iskolába jár 147 fi, 97 nő, összesen 244; nem jár 216 fi, 232 nő, összesen 458. Áttért tőlünk más hitfelekezethez 2 ; áttért hozzánk 15. Lelkek 8465 fi, 8323 nő, összesen 16,788. Végül kegyeletesen emlékezett meg a jelentés elhalt Kovács János f. almási lelkészről, ki egyházmegyénk lelkészi karának 45 éven át volt apostoli buzgalmu és hűségű tagja. Az alaposan körültekintő esperesi jelentés végez­tével, melyért köszönetet mondott a közgyűlés köztisz­teletben álló esperesünknek, annak egyes jelentősebb pontjaira tétettek észrevételek és indítványok. Nevezete­sen : mindennemű adakozás a legőszintébb hálával fogad­tatott; de különösen a gróf Teleki család áldozatkészsége, melyet a dolhai emelkedni kezdő egyház iránt oly nagy mértékben tanúsított, hatott meg mindnyájunkat. Öröm­mel csatlakoztunk azért azon indítványhoz, mely a ne­mes szivű adakozónak, az egyházmegye részéről hálafel­irat küldését javasolta. Erélyes intézkedés tétetett iskolai ügyünk fejleszté­sére, kimondatott, hogy ha az iskolákban még tovább is az a hanyagság fog észleltetni, ha tanítóink több buz­galmat s lelkesedést nem fejtenek ki a nevelés körül: a hanyagság és roszakarat fegyelmi uton fog orvosoltatni. Majd azon kérdés kapcsában, hogy a gyermekek iskoláz­tatása szeptemberben vagy szt. György napkor kezdőd­jék-e, inditványoztatott, hogy az eddigi szokással szakítva, ezentúl a gyermekek szept. i-jén adassanak iskolába ; a kikerülendő iskolások pedig Pünköstkor részeltessenek először Úrvacsorában. Ázon tanítók részére, kik vegyes­hitközségben laknak, buzdításul hogy a tanítás körül nagyobb tevékenységet fejtsenek ki 80—80 frtot szava­zott meg a közgyűlés az államsegélyből. Ez összegek a mult évben is meg voltak szavazva s minthogy a teke­házi tanitó, kellő eredményt iskolájában fel nem mutatott, annak csak felét kapta. Az idén nyerendő államsegélyből oly tanítók számára is szavaztatott segély, kik azért nem folyamodtak. Mindezzel azt akarja az egyházmegye elérni, hogy a tanítási ügy, a mi körünkben is vegyen maga­sabb lendületet és virágozzék. Hogy a gyűlésen a tárgyalás minél gyorsabban történjék, nt. esperes ur felhívására, a fontosabb tárgya­kat egy bizottság előlegesen tanulmányozta s azokra nézve indítványait a gyűlésre beterjészté. Ily fontos tár­gyak voltak: a misszió ügy ; Sziget ujolag felszólittatott, hogy készítsen tervezetet, melyben körvonalozza azon viszonyt, mely létezni fog a felallitandó lelkészi hivatal és az egyház közt. Dolhát illetőleg az egyházmegye melegen ragaszkodik előbbi határozatához s az egyház­kerületi gyűlés előtt indokolt felterjesztésében kérni fogja, hogy Dolhát önálló missziói állomássá szervezhesse, hogy tehát ne csatoltassék Bilkéhez. Egyházmegyénkben több egyházközség teljesít missziói hivatást, ezeknek segélyzé­sét pártolólag ajánlja a konvent figyelmébe. A magyar ref. egyház kölcsönös tűzkárbiztositó intézet alapszabályai kerülvén véleményezés alá, annak 3-ik §-án óhajt egy­házmegyénk változtatni, midőn kimondja, hogy a bizto­sított javak állomá nyaira való tekintettel állapittassék meg a biztosított összegek fizetendő °/o"Je - A magyar országos ref. lelkészi és tanári nyűg- és gyámintézet alap­szabályai egészen elfogadtattak. Hosszú vitát s élénk eszmecserét keltett az a kérdés, hogy a konventi képvi­selőket ki válassza ; szavazás döntött, igy lőn kimondva, hogy ez a jog az egyházközségek presbyteriumait illeti. Több, inkább magán érdekű ügyek tárgyalása után indítványok tétettqk. Ilyenek : vegyük mi is gyakorlatba a lelkészbeállitást, melyszerint, ha a megválasztott lel­kész egyházába beköszön, ott az esperes vagy az espe­res megbízottja jelenjen meg s őt uj munkakörébe ünnepélyesen iktassa be; inditványoztatott, hogy minden lelkész azon egyházra vonatkozó történeti adatokat, mely­ben szolgál gyűjtse össze s hű másolatban küldje meg az egyházmegyei levéltár részére; szintén inditványoz­tatott, hogy az egyházmegyei gyűlés ügyeinek tárgyalá­sára vonatkozó szabályok készíttessenek ; végül, hogy az eddig szokásban volt vándorgyűlések helyett, az egy­házmegyei gyűlések meghatározott központokon tartas­sanak. Ezen indítványok közül a két előbbi elfogadtatott, a két utolsó tanulmányozására s véleményadásra bizottság neveztetett ki. A gyűlésnek este 8 órakor lett vége világi elnö­künk zárbeszédével, melyben a szigeti egyháznak köszö­netét fejezte ki közgyűlésünk iránt tanúsított szívességé­ért, mire csakugyan minden alkalmat felhasznált, hogy kimutassa. Hadd említsem meg előzékenységének leg­szebb példáját, a társas ebédet, melyen nagyszámú ven­dégek is voltak jelen, a gyűlés tagjain kivül. Ha a gyűlés termében buzgólkodtunk egyházunk ügyei körül, itt sze­retett hazánkéi tjjyuladt fel szivünkben a lelkesedés tüze, midőn elsőben O felségeért a királyért emeltünk poharat

Next

/
Thumbnails
Contents